Az ember tükre: a kutya
Megnézem a kutyád, és megmondom, ki vagy – szólhatna akár e formában is a régi igazság, hiszen az ember sokszor magához hasonló temperamentumú kutyát választ társként, nem beszélve arról, hogy már a fajta kiválasztása is árulkodhat a személyiségéről. Valójában azonban minden esetben mi vagyunk a felelősek azért, milyen személyiséggé válik a kutyánk.
A lakótelepi kétszobás lakásban német dogot vagy ír farkaskutyát tartani önző dolog, hiszen e kutyaóriásoknak jókora tér- és mozgásigényük van. A hobbiállattartók világszemléletéről, érdeklődéséről elárulhat valamicskét az is, ha fajtatiszta ebet vagy éppen menhelyit választanak maguknak társként.
Törzskönyv nélkül soha!
Napjainkban is igen keresettek a fajtatiszta kutyák, ám egyre többen döntenek keverék mellett. Ennek oka lehet az is, hogy a bizonyos fajtákra jellemző genetikai betegségek előfordulási esélye jóval nagyobb az úgynevezett „kutyagyárakban”; a szaporítók ugyanis sokkal olcsóbban adják a kiskutyákat, és többen is vásárolnak tőlük, mint a törzskönyvezett kölyköket kínáló, szakképzett tenyésztőktől. A szaporítók azonban a végkimerülésig használják az anyaállatot a sok kölyök, vagyis a haszon reményében. A belterjes tenyészetekben megnő a genetikai rendellenességek, betegségek előfordulásának esélye, így ha jóval olcsóbban vásárolunk is fajtatiszta kutyát, ezzel az eshetőséggel tisztában kell lennünk. Tucatszám hozhatók fel megtörtént esetek szaporítótól vásárolt kutyákról, amelyek három-négyéves korukban elpusztultak, miközben gazdájuk óriási összegeket költött az állatorvosra, és vigasztalhatatlan volt kedvence elvesztése miatt.
A törzskönyv garantálja, hogy az alom megbízható helyről származik, ám a minőséget meg kell fizetni: a rendszeresen ellenőrzött, pedigrés állatoknak jóval nagyobb eséllyel lesznek fajtajelleggel bíró, jó temperamentumú, jó idegzetű kölykeik, amelyek hosszabb ideig maradnak egészségesek. Az olykor több százezer forintra rúgó vételárat ne sajnáljuk a tenyésztőtől, mert a fedeztetés és az azzal kapcsolatos orvosi vizsgálatok tetemes kiadással járnak, a már megszületett kölyökkutyák törzskönyvezése, chipezése, az oltások, az alom gondozásához szükséges eszközök, a tápok vagy az esetleges gyógyszerek szintén sokba kerülnek. A pedigré hátránya – az ár mellett –, hogy egyes fajták esetén csupán egytucatnyi megbízható tenyésztő működik az országban, így előfordulhat, hogy a vágyott kutyusra akár egy évig vagy még tovább is kell várnunk.
Mielőtt kutyatartás mellett döntenénk, ezernyi szempontot kell mérlegelnünk, például azt, hogy mennyi időt tudnak majd a családtagok fordítani az állatra. És persze érdemes átgondolni a kiválasztott fajta igényeit is. Csupán egyetlen példa: a border collie-nek például óriási a mozgásigénye, emellett rendkívül erős benne a falkaösztön, olyannyira, hogy egyedül nem is tanácsos a kertben tartani.
Négymancsú egyéniségek
Talán a fent számba vett okok miatt fordulhat elő, hogy egyre többen választanak menhelyi kutyát. A közösségi média egyik haszna, hogy számos kölyökkutyás gazdikereső csoport létezik, ahová az ország különböző pontján működő menhelyek folyamatosan töltik fel a kutyusok posztjait. Aki felnőtt kutyát szeretne, szintén eredményesen nézelődhet ezekben a csoportokban. A menhelyi kutyák külsejüket tekintve egytől egyig karakterek: izgalmas például, hogy a foxira és a mudira hajazó keverékben növekedése során a vadászkutya vagy a terelő tulajdonságai ütköznek-e ki. De az is kiderülhet – és ez általában jellemző is a keverék kutyákra –, hogy a menhelyről örökbe fogadott kutyusunk olyan okos, hogy a kutyaiskolában gyorsan lekörözi az elkényelmesedett társait.
Persze a mentett állatokkal sosem egyszerű: a kutyus traumákkal terhelt előéletére akkor döbbenhetünk rá, mikor bizonyos helyzetektől, zajoktól, tárgyaktól sokszor irracionálisnak tűnő félelmet mutat. A félelem csökkentése pedig igen nagy türelmet igényel a gazdi részéről, hiszen újra kell építenie a bizalmat az állatban. A menhelyről származó négylábúak hajlamosabbak a szeparációs szorongásra is, gyakrabban tesznek kárt a lakásban, ha úgy érzik, a gazdi magukra hagyja őket. Ilyenkor tilos büntetésképpen megütni az állatot, mert az csak agressziót vált ki belőle. A kutya hasonló a kisgyerekhez, nem szándékosan rossz, a személyisége pedig nem a büntetéstől, hanem a pozitív megerősítéstől változik majd a kívánatos irányba. Ha a gazdi úgy érzi, egyedül mégsem boldogul, érdemes kutyatrénert felkeresni.
Irány a kutyasuli!
Függetlenül attól, hogy fajtatiszta kutyát választunk-e családunk társául vagy keveréket, a kölyökkori oltássorozat lezárultával vigyük közösségbe. Jó választás a kutyaóvoda, később a kutyaiskola. Ne higgyük, hogy ez valamiféle luxus, a kutyaovi a korai szocializáció legjobb terepe. Lehetőséget ad arra, hogy a kutya elsajátítsa a helyes viselkedést fajtársaival való ismerkedés vagy akár játék esetén. Az iskolázásra a kutyus hét-nyolc hónapos korától van lehetőség: itt szintén a helyes viselkedést taníthatjuk meg az állatnak, legfőképpen azt, hogy a csapatban a gazdi a főnök, ő irányít. A behívás, azaz a gyere ide, a lábhoz, az ül, a fekszik, a marad vezényszavak sokszor a kutya életét menthetik meg: például ha egy forgalmasabb utcán macskát vagy épp a kutyacimboráját látva nekiiramodik, a vezényszóra azonnal vissza kell fordulnia.
A kutyaiskolában azonban a gazdi is tanul: elsajátítja, hogyan kell irányítania a kutyát. Persze néhány hét kutyaiskola kevés az üdvösséghez, az ott megszerzett tudást lehetőség szerint mindennap gyakorolni kell. Egyre divatosabb itthon a bentlakásos, néhány héten át tartó tréningezés, amely szakképzett trénerekre bízza a kutya nevelését. Mégsem annyira szerencsés, hiszen így a gazdi kimarad a közös tanulásból, ráadásul felesleges szenvedést okoz a kutyának, hogy hetekre kiszakítják megszokott környezetéből. Személyes konzultációkra akár házhoz is mennek a trénerek, ám ez a foglalkozás is akkor hatékony, ha a gazdi részt vállal a közös munkából.
És bár sokan úgy tartják, a kutya csak egy állat, jó, ha tudjuk, falkaállat, vagyis akkor érzi jól magát, ha a falkában, azaz a családdal lehet. Ha házőrzőnek vásárolunk kutyát, akkor is kötelesek vagyunk gondoskodni számára társaságról, legalább napi egy közös játékról vagy sétáról. Ha a szabályt következetesen betartjuk, a kutya szinte órára pontosan tudni fogja, mikor jött el az ő ideje, a pofáján megjelenő önfeledt boldogság pedig a leglustább gazdit is kiugrasztja majd a fotelból.
