Csak őszintén!

A gyerekek élénk képzelőerejük és tapasztalatlanságuk miatt a felnőtteknél is jobban ki vannak téve az elbizonytalanodás, az egyre erősödő szorongás veszélyének. Nem lepődhetünk meg, ha a nagyobbacskák is hirtelen „visszababásodnak”, azaz egy korábbi életkor jeleit mutatják. Nehezen alszanak el, napközben nyugtalanok, rosszul koncentrálnak, a megszokottnál több figyelmet és gyengédséget, ölelést, simogatást igényelnek még azok is, akik békeidőben már inkább elutasították az efféle szeretetmegnyilvánulásokat. És persze időnként ők is felcsattannak, „szemtelenek” lesznek, és elszaporodnak a testvérharcok is. Mindez azt jelzi: ők is nehezen bírják a bezártságot, a társaiktól való elszigeteltséget, és egyre növekszik bennük az aggodalom szeretteikért, felerősödik bennük a betegségtől, a haláltól való félelem. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) szakemberei azt ajánlják, ebben a helyzetben legjobban a nyílt, őszinte beszélgetésekkel segíthetünk.

Legyünk nyitottak a kérdésekre!

Minden szülőnek fel kell készülnie rá, hogy a gyerekek sok – olykor meghökkentő – kérdéssel fogják bombázni. A pszichiáterek azt tanácsolják, hogy ne zárkózzunk el a válaszadástól, sőt olyan légkört teremtsünk, hogy a gyerekek rákérdezhessenek mindenre, ami foglalkoztatja őket a jelenlegi helyzetben. Igyekezzünk mindenre válaszolni, de vegyük figyelembe a gyerekek fejlettségi szintjét, szókincsét, az általuk ismert fogalmakat. Ne bonyolódjunk túlságosan körmönfont válaszokba, ne akarjuk leplezni, hogy valóban nehéz időket élünk. De ne is ígérjünk olyat, amit nem biztos hogy hatalmunkban áll teljesíteni. Vagyis ne mondjuk, hogy a mi családunkat, barátainkat nem fertőzheti meg a kór. Inkább arra hívjuk fel a figyelmet, mennyi ember dolgozik a fertőzöttek gyógyításáért és azért, hogy minél kevesebb legyen a beteg. Ne érezze úgy a kisgyerek, hogy egyedül kell úrrá lennünk a veszélyes körülményeken. Arra is hívjuk fel a figyelmet, hogy nekünk magunknak is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy gátoljuk a vírus terjedését. Ezért nem mehetünk a játszótérre, a nagymamáékhoz vagy éppen a szomszéd utcában lakó óvodai vagy iskolai barátokhoz.

A szakemberek szerint különleges figyelmet igényelnek most azok a gyerekek, akik korábban már átélték egy hozzátartozójuk halálát, esetleg maguknak is meg kellett korábban küzdeniük egy komolyabb betegséggel. Bennük feltámadhatnak a korábbi élmények szorongásai, összeadódva a mai bizonytalanság keltette félelmekkel.

A felnőttek nem lepődhetnek meg, ha gyerekek újra meg újra felteszik ugyanazokat a kérdéseket. Ezzel jelzik, hogy megnyugtatásra van szükségük, mert ismét úrrá lett rajtuk a bizonytalanság. A szakemberek szerint nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek hajlamosak a világ eseményeit magukra és családtagjaikra vonatkoztatni. Ez pedig gyakran előhívja, erősíti aggodalmaikat.

Minden gyerek figyel

Az MPT szakemberei arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyerekek általában követik a szüleik, tanáraik magatartását. Nemcsak a cselekedeteikre tekintenek példaként, elhangzó értékítéleteiket is átveszik. Láthatatlan antennáik pedig páratlan érzékenységgel fogják azokat jeleket is, amelyeket a felnőttek nem a nyilvánosságnak szánnak. Érzik az elfojtott idegességet, szorongást, a felnőttek között gyülemlő feszültséget. Ezek pedig őket is nyugtalansággal töltik el. Az ilyen problémákról is őszintén és higgadtan kell beszélni velük akkor is, ha nehezünkre esik. A konfliktusok leplezése nem, de az őszinte beszéd segít a gyerekeknek ilyen esetekben is.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a kicsik arra is élénken figyelnek, hogyan kommentálják a szülők a napi eseményeket, a járvány aktuális elterjedtségét, a felszámolására tett erőfeszítéseket. Ne lepődjünk meg, ha olyan érettségre valló kérdéseket is feltesznek, amilyeneket nem is vártunk tőlük.

A nagyobbaknak pedig érdemes felhívni a figyelmét, hol kereshetnek az interneten hiteles információkat. Az önálló ismeretszerzés megerősíti az önbizalmukat, így a biztonságérzetüket is. A rémhírektől azonban igyekezzünk megóvni őket. Sem a gyerekeknek, sem a felnőtteknek nincs szükségük felesleges félelmekre, amikor éppen elegendő aggasztó esemény zajlik körülöttünk.

Az élet keretei

A rendkívüli helyzetben mindannyiunknak újra kell tanulni az életet. A bezártság közepette újra ki kell találnunk, milyen keretek segíthetik elő a zökkenőmentes családi életet. Az új szabályok felállításába érdemes belevonni a gyerekeket. Így ők sem érzik majd indokolatlannak a szülői elvárásokat, és nem fognak dacolni, valahányszor beleütköznek a kényszerű korlátokba.

Azt se felejtsük el, hogy az óvodások és az iskolások a békebeli hétköznapokban is többé-kevésbé szigorú napirend szerint élnek. Számukra a biztonság egy formája az észszerű rend, amikor ideje van a felkelésnek, a tanulásnak, a munkának és a pihenésnek. A pizsamában töltött nappalok, a teljes tunyaság pedig mindenképpen kikezdi a lélek erejét, az emberi tartást – a gyerekeknél is.

Ilyen körülmények között jó, ha gátat szabunk a tévénézésnek, a számítógép előtt töltött időnek, és a megszokottnál is jobban odafigyelünk, mivel múlatja az időt a gyerekünk. A rémítő képsorok, az agresszió, a rémhírek nagyon megviselhetik a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt. A közös zenehallgatás, pláne a közös éneklés feszültségoldó élmény; a meseolvasás nemcsak a gyerekeket nyugtatja meg, visszaidézve a feltétlen szeretet és béke emlékeit, de a felnőtteket is elandalítja.

A pszichiáterek a tévében és a rádióban gyakran felhívják a figyelmet arra is, milyen fontos a sikerélmény ezekben a nehéz napokban. A gyerekek különösen hálásak minden sikermorzsáért, amihez csak hozzásegítjük őket. A családok általában nem várják ugyan el a kicsiktől, hogy részt vegyenek a háztartási munkákban, de most érdemes változtatni ezen. A közös tevékenység kimeríthetetlen tárháza lehet a közös sikernek. Egy alaposan megpucolt krumpli, egy együtt sütött sütemény, egy jól kikevert csokikrém a legkisebbeknek is örömet szerez, és szép emlék lehet akkor is, amikor már rég magunk mögött hagytuk az önkéntes karantént. Nem mellékesen pedig önérzetet ad, és segíti a finom mozgások fejlődését, ami jól jöhet a majdani kémia- vagy fizikaórák kísérleteinél. Ráadásul kimondatlanul is erősíti a gyerekekben azt az érzést, hogy nekik is van felelősségük és szerepük a családi összetartozás erősítésében.