Fotó: ShutterStock/Kolpakova Svetlana
Hirdetés

Az avar barna, élénksárga, mély bordó és rőtvöröse, a fenyvesek méregzöldje, a moha tompább, szürkésebb, hűvösebb árnyalatai, a sütőtök erőteljes narancssárgája: vagyis a természet legszebb, ilyentájt látható színeiből összeállított paletta uralja az idei év lakberendezési trendjeit, amelyet a terrakotta és a bézs natúr és visszafogott színei egészítenek ki, megbolondítva a réz, és főleg az arany luxusának csillogásával – ez utóbbi egyébként különösen jól mutat a fakóbarnával és más sötétebb tónusú, visszafogott színekkel. A lakberendezési trendek persze éppoly gyorsan változnak, mint az öltözködés divatja, ám az imént felsorolt színek talán mégis maradandóbbnak bizonyulnak, abban a tekintetben biztosan, hogy magát az őszt jelentik. Érdemes tehát ezekkel a színekkel felöltöztetni a lakást az advent beköszöntéig, egy-két ügyesen elhelyezett kiegészítővel, és persze a saját magunk alkotta tárgyakkal, kompozíciókkal sikerülhet az őszi erdő hangulatát szűkebb környezetünkbe varázsolni.

Fotó: ShutterStock/Kristen Prahl

Textilek mindenütt

A közelgő hideg napokra gondolva érdemes meleg és puha takarókat beszerezni, amely a kuckózós hétvégi délutánok elengedhetetlen tartozéka lehet. Natúr földszínekben, a bézs árnyalataiban, vagy akár merészebb rozsda színekben, mintával vagy anélkül is kaphatók a nagyobb lakberendezési boltokban. A takarók, díszpárnák lecserélésével mindenképpen otthonosabbá, melegebb hangulatúvá válhat a lakás. A merészebbek az étkezőasztal textiljeit is lecserélhetik, a terítők, az asztali futók, a konyharuhák egységes megjelenése komfortossá és esztétikusabbá teszi a környezetünket. Persze minden az arányokon múlik: egy natúr színű bútorokkal berendezett enteriőrben jól mutatnak a merészebb színű lakáskiegészítők, ám ha színesebb, eklektikusabb az otthonunk, inkább az egyszerűbb, semlegesebb kiegészítők mellett döntsünk. De akár kirívó, akár mintás, vagy inkább semleges színű textíliákat választunk, az anyagok szintén emelhetik a lakás fényét: a gyapjúból, bolyhos textilekből, fényes bársonyból varrt kiegészítők – az ágytakarók, a díszpárnák, a plüssből, bársonyból, vagy akár kidobásra ítélet régi pulóverből készített puha dísztökök – barátságos megjelenést kölcsönözhetnek a lakásnak.

Erdő az asztalon

A puha anyagok mellett tehát a lakásdíszekre is érdemes hangsúlyt fektetni. A kirándulásról hazahozott száraz, mutatós, érdekes formájú, nagyobb faágat két végénél rögzítve az ablak elé lógathatjuk, termésekkel, kisebb díszekkel, vagy akár egy fényfüzérrel is díszíthetjük, ami az utca felől nézve is mutatós. Az asztalt gyertyákkal, az őszi termésekből készült hangulatos dekorációval díszíthetjük: egy ilyen kompozícióhoz választhatunk – persze helytől függően – nagyobb falapot, vagy éppen kő hatású alátétet, agyagtálat, amelyre dísztököket, tobozokat, csipkebogyótermést és más efféle, az erdei séták alkalmával talált szépségeket helyezhetünk, középre gyertyákat – akár különböző méretűeket is – tehetünk. A kezeletlen fa, a kő és az agyag, vagyis a természetes anyagok a fenntarthatóság jegyében amúgy is divatosak, valamint környezetbarát megoldást jelentenek, ajánlott tehát ezeket választani a műanyag díszek helyett.

Fotó: ShutterStock/Bogdan Sonjachnyj

Érdemes a hobbiboltok kínálatában is körülnézni, már csak azért is, mert bizony a magunk gyártotta díszek fronton is léteznek trendek, ilyen például idén a gomba-motívum, amellyel asztali díszként, vagy textil-mintaként is találkozhatunk. Idén divatosak – talán az újrahasznosítás gondolatából fakadóan – a régi tárgyak, így akár egy régi képkeret, egy régi tükör, gyertyatartó, vagy éppen a dédmama asztalneműje segíthet a ma oly divatos vintage hangulatot megidézni a lakásban. Persze itt is érvényes a kevesebb több elve: a gombákkal, vigyorgó tökökkel, az őszt idéző állatfigurákkal, vagy éppen az ijesztő halloween-i dekorációval túlzsúfolt lakás inkább egy iskolai zsúr díszletére emlékeztet, míg a túl sok régi tárgy nehézkessé, múzeumraktárra emlékeztető enteriőrré változtathatja a környezetünket – ráadásul a túl sok dísz vizuális csömört is kiválthat.

Korábban írtuk

Fotó: ShutterStock/Alena Ozerova

Apró fények ideje

A kint egyre korábban leszálló este sötétje, az esős időszak szürkesége egyre inkább arra ösztökéli az embert, hogy a lakásában meghitt fényeket gyújtson. A gyertyák persze gyönyörűek, szebbnél szebb gyertyatartókat, lámpásokat kaphatunk a lakberendezési boltokban, ám nagyon kell figyelnünk arra, nehogy őrizetlenül felejtsük az égő gyertyákat. Az elemmel működő teamécsesek hasonlóan szép fényeket varázsolnak a szobába, igaz, a gyertya illatát nem tudják pótolni. Ha meghitt hangulatot szeretnénk, legjobb ötlet a fényfüzérek használata: az aprófényű füzérek olyanok, mintha megannyi aranyló szentjánosbogár költözött volna a szobába. A lámpákkal ugyancsak fokozhatjuk a hangulatot, az olvasósarokban, a könyvespolcokon, a társalgóban, tehát a lakás több pontján elhelyezett fényforrás meghitté teheti akár a legpuritánabb szobát is.

Fotó: ShutterStock/morrowlight

Faragjunk töklámpást!

E célra halloween-i tököt, azaz sötétsárga, kerekded, keményhúsú tökfajtát érdemes választani, ami nem ehető, sőt, a benne felhalmozódott keserű anyagok miatt káros is lehet az egészségre. Ezt a fajtát tehát kimondottan dekorációs célra termesztik, némelyik példány az öt-hat, vagy akár a tizenöt kilogrammos, vagy még nagyobb súlyt is elérheti.

A tököt a szára – akkor jó a tök, ha a szára szinte fássá száradt – körül éles késsel cikk-cakk formában bemetsszük, majd a kalapot leemelve kivájjuk a belsejét. Érdemes a tök belső oldaláról lefarigcsálni a kemény húsos részt, majd körben a tök közepén kívülről négy, vagy hat ablakocskát vágni. A kivájt tökbe helyezett gyertya csodaszépen világol majd az udvaron. Az ügyes kezűek akár vicsorgó pofát, vagy egyéb kompozíciót is faraghatnak a tökre, ezeket érdemes sablonnal felrajzolni, hogy ne tévesszünk nagyot a faragásnál. A sötétben az ablak elé helyezve egészen biztosan mosolyra fakasztja majd a kíváncsiskodókat. Arra figyeljünk, hogy a töklámpás nem túl hosszú élettartamú, szobahőmérsékleten néhány napon belül rothadni, penészedni kezd, a kinti hűvösben azonban egy-két hétig eláll.

Fotó: ShutterStock/Nataliia Maksymenko