Engedd el! – A gyermek leválása a szülőknek is megterhelő folyamat

Talán nincs is olyan anyuka, aki ne érzett volna fájdalmat, amikor első alkalommal lépett ki a bölcsőde kapuján, és a kisfiát, kislányát tőle elválasztó ajtó bezárult mögötte. Miközben rettenetes zavarban van az ember, mert úgy gondolja, mindenki azt nézi, ahogy arcát a kezében tartott plüssnyusziba temetve zokog, igyekszik minél távolabb kerülni a bölcsitől, hogy ne hallja a gyerek keserves sírását. Közben persze mindvégig azon morfondíroz, rossz anya-e vagy sem, és persze a gyötrő lelkiismeret-furdalás következtében végül mindannyiszor arra jut, igenis bűnt követett el, amikor úgy döntött, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatok egy részét ezentúl a kisgyermeknevelőkre bízza. Legtöbben csak akkor hisszük el, hogy nem hibáztunk, amikor szembesülünk vele, hogy problémánkkal nem vagyunk egyedül, sőt, ami történik, az valójában az élet rendje.

Élni és élni hagyni

Hogy pontosan mi okoz ebben az élethelyzetben nehézséget, az családonként eltérő. Jó esetben az édesanya két-három évig otthon volt gyermekével, ez idő alatt pedig kialakult egy olyan szimbiózis, amiből rettenetesen nehéz kilépni. Nem könnyű elfogadni ugyanakkor azt sem, hogy ezentúl anyán és apán kívül más is fontos szerepet tölt be a gyerek életében. Vannak kicsik, akiknél kifejezetten nehezen megy a bölcsikezdés, és az első hetekben gyakoriak az érzelmi viharok: sírnak, tombolnak. Másoknak viszont kifejezetten könnyű a beilleszkedés, szinte meg is feledkeztek a szüleikről, jól elvannak az új közegükben. Ezt talán még nehezebb elviselni a szülőnek, mert azt hiheti, ha nem sír utána a gyerek, az azt jelenti, hogy nem is szereti igazán.

Sok múlik persze azon is, milyen beállítottságú a szülő. Gyakori, hogy bár a gyerek jól alkalmazkodó, könnyen beilleszkedő típus, az édesanya vagy az édesapa nehezen viseli a fizikai és érzelmi eltávolodást, és akaratlanul is átragasztja a gyerekre szorongását, félelmeit. Ez oda vezethet, hogy a reggeli vagy napközbeni sírások hetek után sem szűnnek meg.

– Mindenkinél van egy úgynevezett adaptációs időszak, de én azt tapasztalom, hogy a többség azért két-három hetes beszoktatási periódus után már egész jól viseli a bölcsődét, nagyjából három hónap leteltével pedig meg is kedveli – mondja Nagy Eszter, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék gyermekpszichológusa.

Az első két-három hét a szülők számára is kritikus. Ilyenkor azért sokszor találkozik a pszichológus a folyosón szomorkodó, pityergő anyukákkal. Igyekszik megszólítani őket, beszélgetni velük egy picit, hiszen mint mondja, sokat segít, ha kapnak pár bátorító szót, biztató mondatot.

Bár a szülők többsége igyekszik a lehető legrugalmasabban kezelni a helyzetet, a jó szándék ellenére is elkövethetnek néhány hibát, ami megnehezíti a leválást. Ha nem képesek hosszabb időre eltávolodni egymástól, a gyerek visszahúzódóbbá válhat, ha pedig nem szerzi meg az életkorának megfelelő tapasztalatokat, az hosszú távon tanulási vagy társas kapcsolati problémákhoz vezethet. Ha a gyerek folyamatosan azon töri a fejét, vajon hol van anya és apa, az leköti minden energiáját, nem tud arra figyelni, amire a korának megfelelően kellene: hogy játsszon, felfedezzen dolgokat vagy kapcsolódni próbáljon másokhoz, azaz ismerkedjen, barátkozzon a társaival.

Szintén gondot okozhat, ha a szülő nem az életkorának megfelelően bánik a gyermekével.

– Sokszor tapasztalom, hogy a kétéves gyereket még csecsemőként kezelik, nem várnak el tőle olyasmit, amit pedig mér lehetne: például hogy egyedül levegye a cipőjét és a helyére tegye, vagy hogy kezet mosson. Gyakran gátolják az anyák a gyerek önállósodási törekvéseit is, szigorúan felügyelik az élet minden területén, szoros szimbiózisban tartják magukkal, nem merik rábízni másra, még apuka sem maradhat vele egyedül – sorolja a szakember azokat a szülői viselkedési formákat, amelyek jelentősen befolyásolhatják, mennyire képes feloldódni a gyerek a csoportban.

Az is megnehezítheti a leválást, ha az édesapának és az édesanyának nincs magánélete, soha nem töltenek időt kettesben, mindig csak szülőként gondolnak egymásra, női és férfi voltukat teljesen háttérbe szorítják. Ha ugyanis a gyermek születésétől fogva rendszeresen szánnak egymásra időt, vagyis nemi szerepeiknek is megfelelnek, az sokat segíthet például az édesanyának, amikor a munka világába való visszatéréskor szintén régi-új szerepbe kényszerül.

Kis gesztus, nagy segítség

Meglepő, de olykor egész apróságokkal is megnehezíthetjük gyermekünk leválását. Az egyik ilyen a hosszadalmas búcsúzkodási rituálé, amikor szemünk fénye már bement a csoportszobába, de mi újra és újra visszahúzzuk egy puszira, ölelésre, amíg a kicsi végül el nem sírja magát. Ennek persze az ellenkezője sem jó. A gyermekpszichológus szerint a bölcsődéből sosem szabad köszönés nélkül távozni, mindig tájékoztatni kell a gyerekünket, hogy nagyjából meddig leszünk távol és mikor megyünk érte. Bár egyesek úgy próbálják elkerülni, hogy a gyerek sírni kezdjen, hogy azt mondják, csak pisilni mennek, ám a hazugság cseppet sem célravezető, sőt egyenesen ártalmas, hiszen bizalomvesztéssel járhat.

Fontos, hogy bizonyos esetekben adjunk döntési jogot a gyereknek. Persze nyilván azokban, amik illenek az életkorukhoz. Ne engedjük például, hogy ő mondja meg, megy-e adott napon bölcsibe vagy sem, de hagyjuk, hogy eldöntse, milyen színű nadrágot vegyen fel aznap. Legyen konzekvens a szülő, tudja, hol nem tágíthat, és hol kell engedni a gyeplőn. Támogassa a gyerek önállóságát: ha anya és apa is segíti, hogy képes legyen egyedül dönteni, azzal növekszik a saját kompetenciaérzése, ez pedig segíti a leválást. Szintén nélkülözhetetlen a minőségi együtt töltött idő is: mindennap találni kell legalább egy fél órát, ami kizárólag a családról szól. Emellett a kialakult napirendnek is nagy jelentősége van a gyors beszokás szempontjából. Érdemes mielőbb átvenni azt a ritmust, ami a bölcsődékben jellemző, ezzel is segítve a beilleszkedést.

– Fogadjuk el a gyerek érzéseit, még akkor is, ha nehezünkre esik. Ne mondogassuk neki, hogy ne sírjon. Adjuk tudtára: látjuk, hogy szomorú, meg is értjük, de attól még járni kell a bölcsődébe. Tudatosítsuk benne, hogy délután megyünk érte, és otthon majd együtt játszunk – javasolja Nagy Eszter. Hozzáteszi, sokat tud segíteni, ha a bölcsikezdés előtt volt már távol a szülőktől a gyerek, akár a nagyszülőkkel, akár a bébiszitterrel megtapasztalta, hogy anya vagy apa elmegy, de vissza is jön.

Nem árt ugyanakkor, ha a családnak van egy támogató közege is, legyenek azok barátok, családtagok vagy egy hasonló cipőben járó szülői közösség. A lényeg, hogy az ember meghallgatásra, megértésre találjon. A szakember azonban mindenkit óva int a közösségi médiában jelen lévő úgynevezett „mamicsoportoktól”. Ugyanis rengeteg bizonytalanságot okozhat és hatalmas bűntudatot kelthet az emberben, ha olyan információt olvas, ami nincs bővebben kifejtve, nem beszélve azokról az ítélkező megjegyzésekről, amik a saját problémájuk miatt kétségbeesett, rivalizáló szülőtársaktól érkeznek.

Bizalom és nyitottság

A kisgyerekek gyorsan tanulnak egymástól és a nevelőiktől, képesek nagyon hamar alkalmazkodni a szabályokhoz. Bár általánosságban elmondható, hogy a beszokást illetően néhány hónap elteltével minden bölcsődés eljut ugyanarra a szintre, a pszichológus tapasztalatai alapján előfordul, hogy a gyerek kezdetben elutasítja nevelőjét, haragszik rá, mert azt gondolja, ő távolította el tőle az édesanyját. Ilyenkor hajlamosak eltolni maguktól az ételt, megtagadni az alvást, és agresszívak is lehetnek. A szülő reggelente látja, hogy sír a gyerek, azt viszont már nem, hogy amint becsukódik az ajtó kettejük között, néhány perc elteltével csemetéje már önfeledten játszik. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő bizalommal forduljon a nevelőkhöz, és kommunikáljon velük. Mondja el félelmeit, kétségeit, ha kell, kérdezzen és kérjen tanácsot. A bölcsődei dolgozók olyan szakemberek, akik az iskolai tanulmányaik mellett hatalmas tapasztalatot szereztek a gyermeknevelés terén. Rengeteg dolgot láttak már akár a gyerekek fejlődését, akár a szokásaikat tekintve, ezért nagyon rugalmasak és alkalmazkodók tudnak lenni.

Ma már szerencsére egyre többen fordulnak tanácsért gyermekpszichológushoz is leválással kapcsolatos lelki gondokkal. Különösen igaz ez a bölcsődei nyári szünethez közeledve, amikor a szülő rájön, hamarosan hetekre egyedül marad gyermekével és a kettejüket érintő problémával. Amennyiben a bölcsődének van saját gyermekpszichológusa, akár a szünidő alatt bátran fel lehet keresni életvezetési tanácsokért vagy például a dackorszakot, a széklet- vagy vizelet-visszatartást, illetve a szobatisztaságot érintő kérdésekkel. Nagy előnye ennek a lehetőségnek, hogy nem lesz olyan érzése az embernek, mintha szakrendelőbe menne, ráadásul az adott intézményben dolgozó pszichológus közvetlenül rálát gyermekünkre, és szükség esetén az adott problémához leginkább illeszkedő szakterület képviselőihez tudja irányítani a szülőt.