A történelem kezdetén ugyanis még csak gyümölcscukrot vettünk magunkhoz, természetes csomagolásban, vagyis magával a gyümölccsel, illetve az ősméhektől próbáltunk meg némi ínyencséget zsákmányolni. A méz aztán hosszú ideig édesítette az európai ember konyháját, a cukrot ugyanis még ezer esztendővel ezelőtt is csak egy-két tengerparti állam fejedelmi udvarában ismerték, s a középkori Európában még mint kellemes hatású, értékes ritkaságot említik. A szilárd cukor készítésének a titkára Kr. u. 300 körül, Indiában jöttek rá. A finomított répacukor története még ennél is fiatalabb. Egy berlini gyógyszerész, Marggraf, az európai növények összetételét vizsgálva, 1747-ben megállapította, hogy a burgundi répa édes ízét a nádcukor fokozza, amit aztán ki is vont belőle. Mivel a répa cukortartalma ebben az időben még elég alacsony volt, ezért nemesíteni kezdték. Az első gyárak még csak négy kiló cukrot állítottak elő száz kiló répából, ma már tizenhárom-tizenhat kiló a normális hozam.

A dietetikusok véleménye szerint minden gramm finomított cukorral voltképpen luxusenergiát viszünk be a szervezetünkbe. A mindennapi energiaszükségletnek mindössze tíz százalékot kellene egyszerű cukrokból biztosítani a szervezetnek, ami a tejcukorból és a gyümölcscukorból össze is jön. A finomított cukor túlzásba vitt fogyasztása egyrészt elhízáshoz vezet, másrészt tönkreteszi a fogakat. A sok cukor emésztési zavarokat is okozhat, ugyanis növeli a vér húgysavtartalmát, mivel megköti azt a vérben. Emellett B1-vitamint von el a szervezetből, ami fokozott idegességhez, agresszivitáshoz, székrekedéshez és légzési nehézséghez is vezethet. A finomított cukor fogyasztása megterheli a hasnyálmirigyet, mivel az inzulintermelő béta-sejtek kimerülnek. Vagyis, ha jót akarunk magunknak, csak nagyon kevés kristály-, kocka- és porcukrot veszünk magunkhoz.

Manapság gyakran hallani arról, hogy a barna cukor sokkal egészségesebb, mint a fehér, ami azonban nem igaz, a kétféle cukor között alig van különbség. A barna cukor is cukorrépából készül, még az előállításuk is nagyon hasonló. A barna cukor annyiban ér el a fehértől, hogy nem annyira finomított, s így a melasznak egy része, egy kicsi ásványi anyag, vitamin is megmarad benne. Ez azonban lényegében elhanyagolható mennyiség, ami azt jelenti, hogy a szervezetre gyakorolt hatásai nagyon hasonlóak ahhoz, amit a fehér cukor produkál.

A szakemberek a mézet javasolják az élelmiszerek, teák, sőt akár a kávé édesítésére is, melynek jótékony hatását ősidők óta ismerjük. A méz megközelítően százkilencven tápanyagot, egyebek mellett tizenkilenc aminosavat, harminchárom féle ásványi anyagot, tizenegy féle vitamint, valamint enzimeket tartalmaz. Azonban a kalóriaértéke rendkívül nagy, vagyis a fogyasztása ugyanúgy hizlal, mint a cukor. Módjával azonban nemcsak engedélyezett, de ajánlott is a fogyasztása, mivel a benne lévő hormonok szerepet játszanak a szívműködés és a vérkeringés szabályozásában, óvják a vesét és a májat. A méz emellett megfékezheti a rákos sejtek elterjedését. Az sem véletlen, hogy baktériumölő hatása miatt a betegnek mézes teát adnak. Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy a legegészségesebb antibiotikum, számos veszedelmes baktériumra megsemmisítően hat.

A cukrot kiválóan helyettesítheti a Paraguayban őshonos növény, a sztívia kivonata, melynek édes ízért felelős steviol-glükozidok különösebb lebontás nélkül emésztődnek, ezért kalóriaértékük rendkívül kicsi. Még a kettes típusú cukorbetegség esetén is jótékony hatású, egyes kutatások szerint ugyanis enyhíti az inzulinfüggést, szabályozza az inzulinszintet. Ásványanyag-tartalma sem mellékes, emellett vitaminok (A- és C-vitamin) is találhatóak benne. Főzésre is alkalmas, mert az édességért felelős hatóanyaga hő hatásra sem bomlik el. A cukorral ellentétben nem okoz fogszuvasodást, és egyelőre nincs felfedezett káros mellékhatása sem. Egyes tanulmányok leírása szerint a sztívia segít a magas vérnyomás csökkentésében is, és meggátolja sok káros baktérium és vírusszaporodását a szervezetben. Teaként fogyasztva hatékonyan javítja az emésztést, és hasfájás esetén is segít.

R. Papp Ágnes

E951

A ma divatos cukorpótló, az aszpartám nem kémiai anyagból, hanem két aminosavból áll, ezért nevezik „természetesnek”. A szaharinhoz hasonlóan szintetikus édesítőszer, ám mégis lebomlik, s emiatt ellenőrizhetetlenné válik. A gyártók és a forgalmazók állítják, hogy veszélytelen anyag, az Európai Unióban 1994 óta forgalmazható, 2001-ben a bolognai Ramazzini-intézet patkányai azonban belehaltak az aszpartám fogyasztásába; az olasz kutatások bizonyítják, hogy rákkeltő vegyület. Eredményeik figyelmeztetésként felkerültek a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapjára is. Az élelmiszereken nem tüntetik fel, hogy azok édesítőszerrel készülnek, legfeljebb az E951-es szám utalhat arra, hogy aszpartámot tartalmaznak.

Csak a rossz marad

A cukorrépát felszeletelik, majd kilúgozzák, és az így kapott levet mésszel tisztítják. Ezt szűrés, savas fehérítés, majd bepárlás és vákuumos főzés követi, a cukor kikristályosodásáig. A kapott nyersanyagot finomítják, majd újabb fehérítés következik, ehhez kénsavat használnak, majd az újabb szűrés, kristályosító bepárlás után mehet is a zacskóba a kristálycukor. A baj az, hogy a nem túl kíméletes technika a répából szó szerint kilúgoz minden vitamint, ásványi sót, nyomelemet, enzimet, telítetlen zsírsavat, rostos anyagot. Marad az édes íz, és a szacharóz nevű egyszerű szénhidrát, vagyis a cukor a semmilyen egészséges anyagot nem tartalmaz, sőt lassan, de biztosan rongálja szervezetünket.