Hirdetés

A Digital-Media Hungary konferencián készített L20 podcastban Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és Bánki Attila, a Vermis Production alapító tulajdonosával és ügyvezetőjével vitatták meg, hogyan alakulnak át a lokális hagyományok és identitások a technológia és a mesterséges intelligencia árnyékában. A siófoki színpadbeszélgetés középpontjában az állt, miként hat a generatív AI és a globális média a helyi közösségekre és a személyes kötődésekre.

Szvetelszky Zsuzsanna személyes példáján keresztül érzékeltette, mennyire fontosak a hagyományok:

„Én minden hagyományt nagyon szeretek. Talán azért is, mert segítenek kiszakadni a hétköznapokból, és olyan értékeket teremtenek, amelyek révén jobban megérthetjük, hogyan működik a világunk, és miért fontosak a közös élmények. A hagyományok összetartó erőt adnak egy közösségnek, és segítenek megőrizni az identitásunkat. Számomra ezek különösen lényegesek, még ha ez csak a saját véleményem is.”

Ugyanakkor hangsúlyozta: a hagyományok természetes módon változnak, végső soron a közösség dönti el, mi marad fenn – csak az él tovább, aminek helye van a jelenben is.

A digitális tér és az algoritmusok szerepéről Bánki Attila osztott meg gyakorlati példát:

„Úgy látom, a mesterséges intelligencia leginkább ajánlásokat ad, de a végső döntés még mindig a felhasználóé. Ha kíváncsi vagyok egy zenére, megkeresem, és azt hallgatom, amit én szeretnék. Az emberek többsége pontosan tudja, mire kíváncsi.”

Szerinte a média és a gazdasági érdekek ma sokkal nagyobb hatással vannak a trendek alakulására, mint maga a mesterséges intelligencia.

A beszélgetés végkövetkeztetése szerint a kultúra és a közösségek önmagukban nincsenek veszélyben a technológia miatt,de

az emberi kapcsolatok és érzések megőrzésére oda kell figyelnünk.

Fotó: Jekatarinka/Shutterstock.com

„A valódi veszély nem a kultúrát, hanem a kapcsolatainkat és érzéseinket fenyegeti, ha nem szánunk rájuk elég időt”

– foglalta össze Szvetelszky Zsuzsanna.

Az L20 podcast Digital-Media Hungary-n készült epizódja mélyebb betekintést nyújt abba, hogyan élhetnek tovább a hagyományok és identitások a digitális világban, miközben a személyesség és a közösségi élmények továbbra is pótolhatatlanok maradnak. A beszélgetés videóformátumban is elérhető YouTube-on, valamint meghallgatható Spotify-on, Apple Podcaston és SoundCloudon is.