Hunyadi sorozat: a háremhölgyek intim titkai
A Hunyadi című filmsorozat első epizódjának emlékezetes jelenetében Brankovics Mara, a szerb despota, Brankovics György lánya egy politikai alku eredményeképpen II. Murád szultán háremébe érkezik. A szultán új ágyasát némi szépészeti beavatkozásnak vetik alá a háremhölgyek: egy kagylóhéjjal szabadítják meg intim testrészein a nem kívánatos szőrzettől. Nyilván a filmben csupán sejtetik a művelet jellegét, ám a valóságban egy ilyen kagylóhéjas kaparászásnak csúnya fertőzés és sok-sok heg lehetett volna az eredménye. De vajon valóban ilyen, kissé barbárnak tűnő módszert használtak a háremhölgyek? És egyáltalán: mióta epilál az emberiség?
Nemcsak a XXI. századi nők igénye a szőrtelenítés, a történelem során szinte minden korban igyekeztek ezt a problémát így vagy úgy orvosolni. Az ókorban a szőrkérdés a társadalmi elkülönülésben játszódott szerepet: az elit igyekezett csupaszra igazítani magát, vagyis a sima bőr a társadalmi rangot is jelezte.
A görögök használták a filmsorozat kapcsán már emlegetett kagyló-módszert, ám okosabban: két éles kagylót, mintegy csipeszt összefogva távolították el a szőrszálakat. Az egyiptomi kultúra, ha lehet, még nagyobb hangsúlyt fektetett a szépészeti rituálékra: a test teljes szőrtelensége volt a cél, ennek érdekében méhviasz- vagy cukoralapú gyantát használtak, de az is előfordult, hogy habkővel dörzsölték le a szőrt a testükről. Nem meglepő tehát, hogy a bronzból készült borotvákat is Egyiptomban használták először. Az egyiptomi kultúra azonban nem csak a szőrt, hanem az élő hajat is meglehetősen pórias, civilizálatlan látványként értékelte – valószínű, e felfogás elterjedésében a tetvek és más efféle élősködők, azaz egészségügyi megfontolások is szerepet játszottak –, ezért egy igényes egyiptomi a haját is leborotválta a fejéről. Persze a hölgyek még véletlenül sem jártak kopaszon, a kor divatja szerint núbiai parókában töltötték a napot, amelyet csak a legintimebb pillanatokban vetettek le. Az ókorban népszerű volt egy szőrkoptató hatással bíró krém, az oltott mész, víz, arzén és fahamu elegyét tartalmazó paszta is. Talán ilyesfajta keverék volt a Kr. e. 3000-ben Anatóliában is használt rhusma nevű szer, amely később egy XII. századi középkori szövegben is felbukkant: vagyis az évszázadokon át fennmaradt recipe kortól, nemtől és kultúrától függetlenül segített az emberiségnek hozzájárulni a sima bőr eléréséhez.
A reneszánsz idején, a XVI. században a Titkok könyve foglalta össze a hölgyek számára a korszak szépészeti praktikáit, köztük a testszőrzet eltávolításának tudományát. A test effajta ápolása a nők intimszférájába tartozott, ami a budoár magányában történt, az ott is maradt – innen a könyvecske neve. A Titkok könyvében található recept szerint a szőrtelenítő kencéhez arzén és égetett mész egy bizonyos aránya szükségeltetik, az összeforralt elegyet kell a bőrre felvinni, majd lemosni. Ha a vállalkozó szellemű hölgy szerencsés arányban kutyulta össze a masszát, nem maratta le a testéről a bőrt, és még a szőrtől is megszabadult, nem sokáig örülhetett, mert néhány év alatt komoly mérgezést szedhetett össze az arzénos vegyülettől.
Az Oszmán Birodalomban a testszőrzetet tisztátalan dolognak tartották, amitől igyekeztek minél gyorsabban és alaposabban megválni, így a háremhölgyek a szőrtelenítő pasztát alkalmazták. A rhusmához hasonló szert felkenték a bőrre, az meggyengítette a szőrszálakat, majd a krémet egy éles eszközzel távolították el – ami készülhetett fémből, vagy akár kagylóhéjból –, így makulátlan simasággal csusszanhattak bele a hárem fürdőmedencéjébe, majd járulhattak a szultán elé.
A XVIII. századra egy kissé lecsengett a szőrtelenítés divatja, majd a csupaszság új virágkorát a XX. század eleje hozta el: megjelent a női borotva, mint árucikk – nyilván szorosan összefüggve azzal a ténnyel, hogy a hölgyek kioldották magukat a fűzőből, egyre rövidebb ruhákba bújtak, ami immár szabadon hagyta a karokat, később a vállakat is. A modern kori szőrtelenítés a nyolcvanas-kilencvenes évek aerobic-kultúrájának virágzásával párhuzamosan jött divatba, és nem is hagyott el minket többé, igaz, ma a teljes csupaszságtól a szabadon növekvő, olykor színesre festett, tekintélyes szőrzetig sok minden divat, korunkban tehát a szőrkérdésnek csak a pénztárca és a fantázia – na meg a hülyeség mértéke szabhat határt.
