Így lehet bárki szerencsés
A világ legszerencsétlenebb embere – vagy épp a legszerencsésebb?
1945. augusztus 6-án, amikor a világ első atombombáját ledobták Hirosimára, egy japán üzletember, Jamagucsi Cutomu éppen ott tartózkodott. Súlyos égési sérüléseket és dobhártyaszakadást szenvedett el, de életben maradt. Ezután hazatért.
Az otthona? Nagaszakiban volt. Három nappal később ott robbant a második atombomba. És Jamagucsi… újra túlélte.
Ő az egyetlen ember, akit hivatalosan is „dupla hibakusának” ismernek el – vagyis olyan túlélőként, aki mindkét atomtámadást átvészelte. Végül 93 éves koráig élt, és békeaktivistaként dolgozott.
Ez most elképesztő balszerencse – vagy csodálatos szerencse? A válasz attól függ, hogyan értelmezzük a „szerencse” fogalmát. Egyesek szerint a véletlenen múlik. Mások szerint viszont tanulható.
Mit csinálnak másképp a szerencsések?
Richard Wiseman pszichológus tíz éven át vizsgálta azokat, akik saját bevallásuk szerint vagy nagyon szerencsések, vagy épp ellenkezőleg, rettentően szerencsétlenek. Kutatásai alapján úgy tűnik: a szerencsés emberek nem a véletlennek köszönhetik az eredményeiket – hanem szokásoknak, viselkedésnek és gondolkodásmódnak.
Az egyik legnagyobb különbség a figyelemben rejlik. Aki szerencsétlennek tartja magát, gyakran szorong. A szorongás leszűkíti a fókuszt, így az illető nem veszi észre a váratlan lehetőségeket. Lehet, hogy elsétál egy pénzzel teli pénztárca mellett, nem szólítja meg a leendő üzlettársát, vagy elutasít egy meghívást, ami később sorsfordító lett volna.
A szerencsés emberek viszont lazábbak, nyitottabbak, és természetes optimizmussal fordulnak a világ felé. Ha azt várják, hogy egy társas helyzet jól alakul, úgy is viselkednek – és valóban, gyakran jól is sikerül.
A rossz dolgokat pedig nem tragédiaként, hanem tanulási lehetőségként értelmezik. Ez a rugalmas hozzáállás megvédi őket attól, hogy egyetlen kudarc visszatartsa őket a következő próbálkozástól.
A szerencse nem sors – viselkedés kérdése
Ha elfogadjuk, hogy a szerencse nem előre elrendelt, hanem döntések és szokások eredménye, az felszabadító érzés lehet. Nem kell megvárnunk a „nagy lehetőséget” – mi magunk is előidézhetjük.
A szerencsés emberek ösztönösen így élnek. Számukra az ismeretlen nem veszély, hanem izgalmas kísérleti terep. Új emberek, új helyzetek, váratlan fordulatok – mind lehetőséget rejtenek magukban.
És minél több szituációt, élethelyzetet élünk meg, annál több esélyt adunk a jó dolgoknak.
A változatosság vonzza a jó lehetőségeket
Ha mindig ugyanazt az utat járja be, ugyanazokkal az emberekkel beszél, és ugyanazokat a döntéseket hozza meg, matematikailag is csökkenti az esélyét a váratlan szerencsének.
Wiseman azt javasolja: vezessünk be apró változtatásokat! Menjünk más útvonalon haza, szólítsunk meg egy új kollégát, üljünk másik helyre a megszokott kávézóban. Ezek az apró kilengések ajtót nyithatnak valami új felé.
Szerencsenapló – működik
Wiseman egyik legsikeresebb módszere a „szerencsenapló” volt. A résztvevőknek minden este le kellett írniuk egy pozitív, szerencsés dolgot, ami aznap történt. Ez az egyszerű gyakorlat már elég ahhoz, hogy az agyunk napközben is figyelni kezdje a kedvező pillanatokat.
A rendszeres figyelem ugyanis felerősíti az észlelést – és amit keresünk, azt egyre inkább meg is találjuk.
A szerencsének is kell egy kis lökés
Végső soron a szerencse nem mágikus dolog, hanem a „kitartó várakozás” és a kezdeményezés kombinációja. Várjuk a jót – de közben tegyünk is érte.
Ahogy a régi vicc tartja: egy férfi minden este imádkozik Istenhez, hogy nyerje meg a lottót. Végül egyszer Isten azt mondja: „Segítenék – de legalább vegyél már egy szelvényt!”
A szerencséért tehát tenni is kell. A kezdő lépés rajtunk múlik.
