Sokan kellemetlennek érzik, amikor megjelennek az első ősz hajszálak, pedig a tudomány szerint ez akár a szervezet természetes védelmi mechanizmusát is jelezheti a rák ellen. A Tokiói Egyetem kutatói új, egereken végzett vizsgálatukban olyan meglepő kapcsolatot tártak fel, amely az ősz haj és a melanoma, vagyis a bőrrák egyik legveszélyesebb formája között húzódik.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Halfpoint

A hajhagymák sejtjei döntést hoznak: őszülés vagy daganat

A hajszínünkért felelős melanocita őssejtek (McSC) a hajhagymákban élnek, és ezek biztosítják, hogy a hajunk színt kapjon. A kutatók azt vizsgálták, hogyan reagálnak ezek az őssejtek a DNS-károsodásra.

Az eredmények megdöbbentőek: ha az őssejteket kettős DNS-törés éri – vagyis mindkét szál foszfátgerince megsérül –, a sejtek visszafordíthatatlanul differenciálódnak, elveszítik megújuló képességüket, és a haj őszülni kezd. Ezt a folyamatot a tudomány „szeneszcencia-kapcsolt differenciálódásnak” nevezi, amely tulajdonképpen a szervezet védekező reakciója.

Ha viszont az őssejteket karcinogén anyagok érik, előfordul, hogy nem indul be ez a védőmechanizmus: a sejtek tovább osztódnak, és idővel akár tumor is kialakulhat belőlük.

Az ősz haj a sejtek bölcs döntése

A kutatók szerint az őssejtek ilyen helyzetben választás elé kerülnek:

  • vagy kilépnek a sejtciklusból és „feláldozzák magukat”, aminek következménye az őszülés,
  • vagy tovább osztódnak, ami viszont a rákos sejtek elszaporodásához vezethet.

„Eredményeink azt mutatják, hogy ugyanaz az őssejtpopuláció két ellentétes sorsot is választhat – kimerülést vagy burjánzást – attól függően, milyen stressz éri és milyen környezetben működik” – magyarázta Emi Nishimura professzor, a tanulmány társszerzője. „Ez új megvilágításba helyezi az őszülést és a melanomát: nem független jelenségek, hanem ugyanannak a sejtreakciónak két különböző kimenetele.”

Nem az ősz haj gyógyít, de árulkodhat a védekezésről

A kutatók hangsúlyozták, hogy az ősz haj nem véd meg a rák ellen, de a stressz hatására bekövetkező differenciálódás segíthet eltávolítani a potenciálisan veszélyes sejteket, miközben a haj ezüstös árnyalatot ölt.

Még csak egereken vizsgálták, de az eredmény ígéretes

A kísérletek egyelőre állatmodelleken történtek, ezért nem lehet biztosan kijelenteni, hogy ugyanez az embernél is így zajlik. Ugyanakkor a kutatás közelebb visz ahhoz, hogy megértsük: az őszülés nem csupán az öregedés jele, hanem a test finom jelzése is lehet arra, hogy a sejtek aktívan küzdenek a károsodás ellen.