Közös érdek
A múlt év végén immáron hetedik alkalommal osztották ki a Legfittebb Munkahely díjakat. A munkavállalók elégedettsége alapján három kategóriában dőlt el, mely cégek valósították meg legsikeresebben a dolgozóik egészségét szolgáló, és ezáltal a munka hatékonyságát is növelő sportprogramokat.
A nagyvállalatok közül az IT-szektorban meghatározó DXC Technology Hungary, a középvállalatoknál az egyebek mellett ipari automatizálással és autóipari rendszerek fejlesztésével foglalkozó magyar Evopro Group, a közigazgatási szférából pedig 2018 után ismét a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) lettek a Legfittebb Munkahely díj új tulajdonosai. Az elismerést a 2013-ban, civil kezdeményezésre létrejött Legfittebb munkahely program szakemberei osztják ki a jelentkező cégek munkavállalói által kitöltött részletes kérdőív adatai alapján. A szakmai szempontok szerint összeállított felmérés három fő paramétert vizsgál: milyen lehetőségeket nyújt a munkaadó arra, hogy a dolgozó mozogjon, egészséges maradjon és fitt legyen; a kollégák mindezzel mennyire elégedettek; illetve mennyire elérhetőek ezek a programok.
Czakó Márton alapító-projektvezető szerint a munkavállalók egészségébe több szempontból is megéri befektetni, a dolgozó emberek testi-lelki jólléte ugyanis nem „egyéni szociális probléma”, hanem közös érdek.
– A mozgás alapvető emberi jog, nem kiváltság. Mozgás nélkül nincs megfelelő gondolkodás, figyelem, sem egészséges lélek.
A betegszabadság ráadásul szintén drága dolog: a munkavállaló egészségével fizet, a munkaadónak pedig csökken a haszna. Az Európai Munka- és Egészségbiztonsági Hivatal szerint évente 146 millió munkanap vész el a betegségek, munkabalesetek okozta hiányzás miatt, ami közel 15 ezer egészséges ember pályakezdéstől nyugállományig terjedő teljes munkaideje. Sajnálatos, hogy a KSH 2018-as adatai szerint hazánkban is egyre kedvezőtlenebb trendek kezdenek kibontakozni: nőtt a betegség miatti távollét és a betegszabadságok átlagos napszáma is. Utóbbi Magyarországon évente átlagosan nyolc nap alkalmazottanként, de ahol a cégvezetők hajlandók a táppénzköltségnek a töredékét munkahelyi sportprogramokra áldozni, ott ez háromra csökkent.
A munkaadói szektor e területen való nagyobb szerepvállalása azért is elengedhetetlen, mert úgy tűnik, az emberek külső ösztönzők nélkül egyre kevésbé vehetők rá a rendszeres mozgásra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése alapján az európai polgárok napi átlag 7,7 órát töltenek ülve, ezt 94 százalékuk gyakorlatilag rendszeres mozgás nélkül teszi. A magyaroknak mindösszesen csak 33 százaléka mozog legalább heti egy alkalommal, 53 százaléka egyáltalán nem. Nem szolgál pozitív adatokkal az Eurobarometer 2018-as közvélemény-kutatása sem, amelyet az EU 28 tagállamában folytattak le a sport- és fizikai aktivitásról; a rangsorban Magyarország a 18. helyet foglalja el. Eszerint az uniós állampolgárok 46 százaléka egyáltalán nem sportol, és mindössze hét százaléka mozog rendszeresen, azaz heti öt alkalommal. Hasonlóan szomorú adat, hogy az uniós állampolgárok 15 százaléka összesen tíz percet sem sétál egy hét alatt, 12 százalékuk pedig napi nyolc és fél óránál is többet ül. Mindez komoly egészségi kockázatokkal (trombózis, elhízás, cukorbetegség) jár.
E számok teljesen másképp mutatnak a Legfittebb Munkahely díjat elnyerő cégeknél: itt a dolgozók 51 százaléka végez rendszeres sportaktivitást (ez minimum heti 150 perc mérsékelt vagy 75 perc intenzív testmozgás), és a munkavállalók több mint 84 százaléka gondolja úgy, hogy a munkáltatója megfelelően támogatja e tevékenységben.
Czakó Márton, a Team Rekreáció Kft. ügyvezetője, a Legfittebb munkahely program alapító-projektvezetője
– Mit tud a három győztes, amit mások nem?
– Mindhárom cégre igaz, hogy a dolgozók legalább 98 százalékát támogatják a sportolásban, ez az MKK esetében száz százalék. Az Evoprónak saját sportegyesülete van, benne több mint tizenöt szakosztállyal a túrától a teniszen át a vitorlázásig, és Sportkártyát is kínálnak az alkalmazottaknak. Ennek lényege, hogy a dolgozó vagy ingyenesen, vagy jelentős kedvezménnyel havi meghatározott alkalommal több száz szerződött létesítmény szolgáltatásait igénybe veheti a fitneszteremtől a jógastúdión át az uszodákig. Ezenfelül minden évben megszervezik a céges sportnapot, versenyeken indulnak közösen, és támogatják a kerékpáros munkába járást, amihez fedett biciklitárolót, zuhanyozót és öltözőt biztosítanak. A DXC Hungarynál szintén van Sportkártya, emellett saját futóklubot hoztak létre, amelynek az ügyvezető a motorja. A Magyar Követeléskezelő Zrt.-ben a Sportkártya-rendszeren kívül a Szép-kártyán keresztül is lehetőség nyílik rendszeres mozgásra az azt igénylő munkavállalók számára.– Mi kell ahhoz, hogy az ehhez hasonló vállalati programok létrejöhessenek?
– A legfontosabb az első számú vezető vagy vezetők elkötelezettsége. Ha a tulajdonos vagy az igazgatóságból valaki a szívügyének tekinti a sportot, az egészséget, ki fogja harcolni a lehetőségeket is hozzá. A programok tervezésébe viszont már be kell vonni a munkavállalókat is, és közösen alakítani az adott közösséghez leginkább illő mozgásformákat. Nyilván valamennyi pénz is kell mindehhez, hiszen egy vállalati sportnap, egy futóversenyre való csoportos benevezés, egy közös barlangtúra vagy a terembérlés a focihoz, kosárhoz költségekkel jár. Az áldozat viszont többszörösen megtérül hosszú távon: ha valaki jól érzi magát a munkahelyén, akár a sportolási, mozgási lehetőségek támogatása, akár az így megerősödött közösségek révén, az növeli az elkötelezettségét, a kreativitását, a motivációját, a lojalitását is. Arról nem is beszélve, hogy ma már egyre fontosabb szempont a munkahelyválasztás során, hogy egy cég a fizetésen felül milyen pluszokat – cafeteria, utazási költségtérítés, sportolási lehetőség stb. – kínál a dolgozóinak. Ha utóbbihoz állami szinten is járna támogatás, biztos vagyok benne, hogy ez esetben még több vezető megfontolná a dolgozóinak nyújtott egészségügyi és mozgásprogramok bevezetését.– Hogyan segíthetne ebben az állam?
– Jelenleg az ilyen jellegű fejlesztések, programok után 40 százalék adót kell fizetni, és az áfa sem igényelhető vissza. De ha rá lehetne bírni a döntéshozókat arra, hogy ez ugyanolyan kiemelt szektor legyen, mint a versenysport – mégiscsak három és fél millió aktív munkavégzőről beszélünk –, akár nullaszázalékos áfával, az számtalan össztársadalmi pozitív hozadékkal járhatna. Erősödne a hazai tömegsportbázis, és egy idő után, mivel a mozgás sokkal jobban beépülne az emberek hétköznapjaiba, mérhetően kevesebb lehetne a mozgásszervi és keringési beteg Magyarországon. Az egészségügyben ezáltal megmaradó pénzből pedig jutna további fejlesztésekre, például még több ingyenes szabadtéri kondipark, futókör létrehozására vagy egy olyan testnevelő tanári, rekreációs szakemberekből álló hálózat kiépítésére, amelynek tagjai ingyenes edzéseket, életmód-, dietetikai, életvezetési tanácsadást tarthatnának nullától százéves korig. Az össztársadalmi egészségfejlesztéshez és -tudatosításhoz nem kellenének százmilliárdok, inkább a szemlélet megváltozása.
