Leválni tudni kell

Július 26-án hirdették ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, a statisztikák szerint utoljára tizenkét évvel ezelőtt jelentkeztek ilyen sokan a felsőoktatásba, idén ugyanis több mint 126 ezren próbáltak meg az egyetemre vagy főiskolára bekerülni. A jelentkezőkből több mint 94 ezren tanulhatnak tovább, sokan valamelyik, lakóhelyüktől távoli városban. A magyar egyetemeken, mint ismeretes, az állami finanszírozású képzés mellett lehetőség van költségtérítéses rendszerben is tanulni, ez utóbbi díja egyetlen félévre a néhány százezertől az egymillió forintig is terjedhet, attól függően, mit tanul a gyerek. A főiskolai, egyetemi évek azonban akkor is nagy terhet rónak a családi költségvetésre, ha nem kell tandíjat fizetni, hiszen ott a lakhatás kérdése. A kollégiumi helyek kiadásakor szempont a hallgató szociális helyzete, tanulmányi eredménye is. Ám mivel hazánkban kevés a kollégiumi férőhely – tavaly az egyetemisták csupán egyötöde tudott ilyet igénybe venni –, a szociálisan rászorulók biztosan előnyt élveznek a helyek kiadásánál. Sokaknak tehát marad az albérlet.

Barista vagy statiszta?

A kiadások mellett a hallgatók számíthatnak némi bevételre is: a tanulmányi ösztöndíjak igen változatosak, átlagosan 30 ezer körül vannak, persze a tanulmányi átlagtól és képzéstől függően lehet lefelé és felfelé is eltérés. Van olyan egyetemi kar, ahol akár 80 ezer fontot is fizetnek a diákoknak – igaz, a kitűnő átlagért. A megélhetéshez azonban ez az összeg édeskevés, még akkor is, ha állami finanszírozásban tanul és kollégiumban kap helyet a hallgató. Az utazás, az élelem, a könyvek, jegyzetek és némi szórakozás igencsak felduzzaszthatja a kiadásokat, nem véletlen, hogy egy statisztika szerint tíz egyetemistából öt biztosan dolgozik a tanulás mellett. Fontos mérlegelni: a munka ne menjen a tanulás rovására, a vizsgaidőszakot mint afféle szent tehenet külön bánásmód illeti, ezért az alkalmi munka vagy a rugalmas időbeosztású állás lehet a legalkalmasabb. A legkézenfekvőbb megoldás magántanárként órákat adni, a legnépszerűbbek a nyelvek, valamint az érettségi tárgyak: egy óráért átlagosan négyezer forintot is el lehet kérni. Az érettségire készülők vagy akár az általános iskolás végzősök sokszor keresnek magántanárt, az egyetemisták pedig értelemszerűen olcsóbban vállalnak órát, mint a már diplomás pedagógusok. A koronavírus-járvány óta az online forma nagyon népszerű – talán egyetlen hozadéka a vesztegzár időszakának. Sokan helyezkednek el baristaként, felszolgálóként vendéglátóhelyen, áruházi árufeltöltőként, ruhaboltban részmunkaidős eladóként, sőt, jó kondícióban lévő fiatalemberek éjjeliőrként is vállalnak munkát – ebben van némi kockázat, hiszen az éjszakai álmatlanság kihathat a nappali figyelemre –, de olyan is akad, aki filmes statisztaként keres pénzt, igaz, ez a legkiszámíthatatlanabb pénzkereseti lehetőség. És ha már szóba került az online: home office-ban ugyancsak sokféle munka végezhető.

Házimunka-egyszeregy

A biztonságot adó középiskolai évek után szeptembertől tehát sokak számára kezdetét veszi az egyetemi időszak, amelyet az önálló élet megteremtése is bonyolít. Ahhoz azonban, hogy a felmerülő váratlan akadályokat gyermekünk a lehető legkönnyebben vegye, érdemes már kiskamasz korban önállóságra szoktatni. Sok szülő hajlamos rá, hogy gyerekét mentesítse a házimunka alól, mondván, úgy is annyit tanul szegény, a külön­órák, edzések, korrepetálások tengerében ne fárasszuk őt ilyesmivel. Pedig éppen azzal teszünk neki jót, ha rászoktatjuk, legyen igényes környezete rendezettségére, tisztaságára. Ha a szobája, személyes élettere rendben van, az jótékonyan hat a lelkivilágára is. Azt sem árt tisztázni, hogy a házimunka összetettebb feladatokat jelent, mint hetente egyszer felporszívózni. Érdemes hát kamaszkorban beavatni gyermekünket a lakással kapcsolatos teendők megszervezésébe, hogy mi mindent kell milyen rendszerességgel takarítani, fertőtleníteni, és egyáltalán, hogyan működnek a háztartási gépek, mire kell figyelni, ha elromlanak.

A rezsi, a lakhatási költségek, a pénzügyek, a bevásárlás, főzés a mindennapi élet felnőttek számára már unásig ismert napi rutinjához tartoznak, ám a gyereknek, akinek sosem kellett efféle kérdésekkel foglalkoznia, egészen biztosan nem. Ha a már leérettségizett gyerekünk pedig eddig nem tanult meg összeütni még egy rántottát sem, a költözés előtti nyári szünet még alkalmas lehet, hogy néhány alapfogás elkészítését hamarjában megtanítsunk neki, így vélhetően megússza, hogy minden áldott nap zacskós levest, főtt tésztát vagy ami talán még rosszabb, gyorséttermi ételeket tömjön magába. Érdemes megtanítani a fiatalokat a pénz kezelésére is, hogyan osszák be a rendelkezésükre álló összeget. Beszélgessünk velük arról, hogy a hétköznapokban mi minden jelenthet kiadást, hogyan érdemes tájékozódni az árakról a nagyobb vásárlások előtt, és főként hogyan érdemes tartalékolni.

Ez utóbbira a zsebpénz bevezetésével – erre a gimnáziumi évek a legmegfelelőbbek – tud a gyerek a legjobban ráérezni: ha csemeténk egy konkrét összeget kap minden hónap elején, megtanulhatja beosztani. Persze nem árt, ha szülő is józanul áll a pénzügyi kérdésekhez, valamint következetes – a szülői minta ugyanis, ha akarjuk, ha nem, öröklődik. Ha gyermekünk hónap közepére elkölti az apanázst, ne siessünk azonnal feltölteni a virtuális malacperselyét, hanem hagyjuk, hogy kivárja a következő hónapot – hiszen az életben is így működik a dolog. Az sem baj, ha a gyermeknek van saját bankszámlája – a tizennyolc évesek túlnyomó részének van –, nagyon jól áttekinthető applikációk állnak rendelkezésre, amelyek segíthetnek a pénzügyi tudatosság megszerzésében. Ez ugyanis nem születési adottság, hanem készség, amit bizony el kell sajátítani.

Családi kohézió

Az új élethelyzet, az elszakadás nemcsak a gyermek számára nehéz, hanem a szülőknek is, akiknek gyakorolniuk kell az elengedés művészetét. A pszichológusok szerint a családok életében két intenzív erő vív egymással: az egyik az autonómia megéléséért küzd, a másik a családi kohézióért – nem nehéz belátni, ki milyen szerepben működteti ezt a dinamikát. Murray Bowen analitikus családterapeuta szerint ha az ember nem tudja megélni a saját életkorának megfelelő autonómiáját, intenzív szorongás jelentkezik. Ez pedig ördögi kört indít el: egy ilyen szülő-gyerek kapcsolat konfliktusokkal van szegélyezve, és évekre kitolhatja, problémássá teheti a szülőktől való leválás folyamatát. A normális hozzáállás tehát, ha a szülők idejekorán hozzászoknak a gondolathoz, hogy az idő előrehaladtával már nem vehetnek részt gyermekük életében olyan mértékben, mint kisebb korában; fontos, hogy ne manipulálják érzelmileg, azaz ha a gyerekük kritikával fogadja a szülői gondolatokat, terveket, ne keltsenek benne bűntudatot, ha mer más véleményen lenni.

A mamahotel jelenségének – amikor a „gyerek” még harminc-negyven éves korában is a szüleivel él – részben oka lehet, hogy a szülő képtelen őt elengedni, mert elköltözését pótolhatatlan veszteségként élné meg. Holott magától értetődő folyamat, hogy a gyerekek kirepülnek, elhagyják a családi fészket, önállósodnak, és megteremtik a saját életüket. Ennek gyakorlóterepe vagy ha úgy tetszik, előszobája az egyetemi élet. Mi azzal tehetjük a legtöbbet, ha nem aggodalmaskodunk, ha nem akarunk mindent a gyerekek helyett elintézni, nem avatkozunk kéretlenül a dolgaikba, hiszen ha így teszünk, azt sugalljuk számukra, nem képesek a felelősségteljes és döntésképes önálló életre.

Sokkal gyorsabban, és zökkenőmentesen válik valaki autonóm személyiséggé, nagyobb lesz az önbizalma és az önismerete, ha nincs bűntudata azért, mert meri a saját útját járni. Fontos tehát, hogy megbízzunk a gyerekben: az önbizalom pedig fontos útravaló élete első igazán nagy kalandjához, az egyetemi évekhez.