Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A nő, aki egyébként egészséges volt, a kempingezés ideje alatt többször is csapvizet használt orröblítő eszközéhez. Négy nappal az egyik ilyen alkalom után erős fejfájás, láz és tudatzavar jelentkezett nála. Az orvosok rövid időn belül primer amőbás meningoencephalitist (PAM) diagnosztizáltak nála; ez a ritka, de súlyos agyi fertőzés a köznyelvben „agyevő amőbaként” ismert kórokozóhoz köthető.

A tünetek nagyon gyorsan súlyosbodtak: az asszonynál görcsrohamok alakultak ki, és nyolc nappal az első tünetek megjelenését követően elhunyt. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a Naegleria fowleri jelen volt az agy-gerincvelői folyadékban.

A csapvíz okozhatta a fertőzést

A CDC vizsgálata szerint a nő nem fürdött természetes vizekben, és nem is került kapcsolatba tavakkal vagy folyókkal – vagyis a fertőzést valószínűleg kizárólag a csapvízzel végzett orröblítés okozhatta. A jelentés szerint az asszony a lakóautóban lévő „ivóvíz” csapból töltötte meg az általa használt orröblítő eszközt, ebből a csapból azonban nem forralt, nem steril és nem desztillált víz folyt.

Az ivóvíztartályt még három hónappal korábban, az autó megvásárlása előtt töltötték fel, így fennállt annak lehetősége, hogy a víz már eredetileg is szennyezett volt. Emellett a lakóautó időnként közvetlenül csatlakozott a városi vízhálózatra is, amely szintén potenciális forrása lehetett a fertőzésnek.

Mi az a Naegleria fowleri?

A Naegleria fowleri egy egysejtű organizmus, amely meleg édesvízben fordul elő – például tavakban, folyókban, melegvizes forrásokban vagy rosszul karbantartott medencékben. Az amőba az orron keresztül jut be a szervezetbe, általában vízben végzett tevékenységek – úszás, búvárkodás – során. Ha az orrüregen át eléri az agyat, gyors lefolyású, gyulladásos fertőzést okoz, amely a legtöbb esetben halálos kimenetelű.

Bár a fertőzés rendkívül ritka – az Egyesült Államokban évente kevesebb mint tíz esetet regisztrálnak –, a halálozási arány közel 97 százalékos. A diagnózis felállítása nehéz, a tünetek gyors előrehaladása pedig sokszor megakadályozza a hatékony kezelést.

A CDC figyelmeztetése

A Járványügyi Hivatal nyomatékosan figyelmeztet mindenkit: orröblítéshez kizárólag steril, desztillált vagy előzetesen felforralt és lehűtött vizet szabad használni. A csapvíz, még ha az ivásra alkalmas is, nem biztosít védelmet az ilyen típusú fertőzések ellen. Különösen fontos ez azok számára, akik orröblítést alkalmaznak allergia, megfázás vagy egyéb felső légúti panaszok enyhítésére.

Az esettanulmány súlyos figyelmeztetésként szolgálhat minden olyan háztartás, illetve kempingező és utazó számára, akik nem megfelelő forrásból származó vízzel végzik ezt az egyébként jótékony hatású, de potenciálisan veszélyes higiéniai műveletet.