A legtöbben úgy gondolnak a kellemetlenségre, mint ellenségre: valamire, amit el kell kerülni. A Tengerészgyalogságnál azonban ennek az ellenkezőjét tanítják. Egyetlen mondatba sűrítve: Embrace the suck – vagyis „öleld magadhoz a kellemetlent”. Nem frázis, hanem gondolkodásmód. A későbbiekben kiderült, hogy pszichológiailag is igaz: a kellemetlenség nem rombol, hanem épít.

Hirdetés

A pozitív pszichológia és az idegtudomány egyre világosabban mutatja, hogy a kényelmetlenség jelzés, nem veszély. A fejlődés határát jelöli ki. Ha mindig elkerüljük a kihívást, lassan meggyengül az önbizalom, a döntéshozás, a kitartás. Ha azonban tudatosan vállaljuk a nehézségeket, erősödik minden olyan agyi terület, amely a fókuszért, a kitartásért és a rugalmas alkalmazkodásért felel.

Fotó: ShutterStock / ShotPrime Studio

A kényelem csapdája

A modern világ a kényelmet maximalizálja. Egy mozdulattal rendelhetünk ételt, bevásárlást, online tanácsadást. A társadalmi narratíva: a stressz rossz, a nehézséget kerülni kell, a könnyű út az, ami boldoggá tesz.

Csakhogy a valóság ennek az ellenkezője. A túl sok kényelem gyengévé tesz.
Minden alkalommal, amikor visszariadunk egy kihívástól, az agy azt tanulja: nem vagyok rá képes. És hinni is kezd benne. Így épül fel a bizonytalanság, a halogatás és a kétely – éppen az, amit el akarunk kerülni. Ahogy az izom elsorvad használat nélkül, úgy sorvad el a mentális erő is kihívások nélkül.

A nehézség hiánya nem biztonságot ad. Törékennyé tesz.

Az agy, amely küzd – fejlődik

A neuroplaszticitás lényege, hogy az agy képes átalakulni – különösen megterhelés hatására. A kutatások szerint a kihívások új idegi kapcsolatok létrejöttét serkentik, javítják a döntéshozást és a kitartást. Az elülső cinguláris kéreg – a „kitartási központ” – ilyenkor fokozottan aktív, együttműködik a prefrontális kéreggel, amely a tervezést és fókuszt irányítja.

Minél többször lépünk át a határainkon, annál inkább elhiszi az agyunk, hogy képes rá. A kellemetlenség ilyenkor már nem veszély. Haladás.

Ez a mondat lényege: Embrace the suck. Nem önkínzás – fejlődési engedély.

A fejlődés „arany közepe”

A kihívás akkor működik legjobban, ha nehéz – de megugorható.
Ez az úgynevezett proximális fejlődési zóna: éppen kicsivel a komfortzónán túl. Túl kevés terhelés → nincs növekedés. Túl sok → kiégés.

Az optimális fejlődés képlete:
kihívás + regeneráció = rugalmasság és erő

A gyakorlatban ez nem feltétlenül katonai kiképzés. Lehet egy félresiklott kapcsolat rendezése, egy könyv megírása, előléptetés elérése, vagy bármi, amit mindig is akart, de félt belevágni.

Három lépés a mindennapi bátorsághoz

• Válasszon egy dolgot, amit rég halogat. Egy célt, amely kissé félelmetes. Kezdje el.
• Tegyen meg naponta egy bátor, kényelmetlen lépést – beszéljen, jelentkezzen, induljon el.
• Keressen közösséget, ahol inspirálják és kihívást is jelentenek mások. A nehezebb út közösen könnyebb.

A nehézségtől nem összeomlunk, hanem megerősödünk. A kényelem nem épít. A nehézség igen.

A kérdés végül egyszerű: A könnyű utat választja – vagy azt, amelyik képes megváltoztatni?

És amikor elkezd „szívni”? Mosolyogjon. Az erő születik éppen.