Sport, te drága!
Idén harmadszorra rendezték meg Budapesten a Nagy Sportválasztó Napot, és először az Arénapot, azaz a sport ünnepét a Papp László Sportaréna ötödik születés nap ja alkalmából. Ezek a rendezvények sok más mellett azt a célt szolgálják, hogy mozgásra bírják a fiatalokat, népszerűsítsék a sportot. Így talán jó pár gyereket le lehet csábítani a hazai edzőtermekbe. Maguktól ugyanis nem nagyon mennek.
A sport ma divat, s aki követni szeretné a divatot, annak mélyen a pénztárcájába kell nyúlni. A költségesség alapján azonban nem lehet választani. Vagy drága egy sportág, vagy nagyon drága, olcsót nem találtunk.
A kajak-kenu esetében elsőre talán nem is gondolnánk, milyen sokba kerül egy felszerelés. Az egyik hajógyártó cégnél az egyszemélyes kenuért vagy kajakért akár hétszázezer forintot is elkérhetnek, félmillió alatt pedig egyáltalán nem árusítanak semmilyet. Van ugyanakkor ezeknek a hajóknak másolata is, amit hazai építők sablon alapján kérésre elkészítenek, és ami hasonlóan jó minőségű, mint az eredeti márkájú, viszont lényegesen olcsóbb. Ezeket körülbelül kétszáz ezer forintért szerezhetjük be. Kell még lapát, amit ötven- és hetven-ötezer forint közötti áron kínálnak, és a felszerelés részét képezi a kajak-kenus ruházat is, ami nagyjából 10-20 ezer forintba kerül. Egy kezdő kajak-kenusnak az egyesülete biztosít használt eszközöket, a jó eredményt elért versenyzőknek pedig vagy a klub, vagy a szponzor állja a költségeiket, de a középkategóriás sportolók maguk fedezik a kiadásokat. Ezek alapján egy kajakos vagy egy kenus felszerelése minimum 260 ezer forint, de nem számoltuk bele a havi tagdíjat, ami változó, de átlagosan ötezer forint.
Mivel az ökölvívás is sikeres magyar sportág, ennek árait néztük meg másodiknak. A bokszolók költségeit – hasonlóan a kajak-kenuhoz – jó eredményt elérő versenyzők esetében az egyesület, válogatottaknak pedig az Ökölvívó Szövetség állja. Ha a klub nem tudja biztosítani a szükséges eszközöket, úgy a szülőkre hárul az anyagi teher.
Egy zsákkesztyűt 6-8 ezer forintért, egy hazai versenyekre alkalmas bokszkesztyűt 12-14 ezer forintért, de ugyanezt a kesztyűt nemzetközi jelzéssel – vagy is amit nemzetközi versenyeken kötelező használni – 20-25 ezer forintért vehetünk meg. A ruházat, ami tartalmazza a nadrágot és az atlétát, 10-20 ezer forint, de fontos megemlíteni, hogy a bokszolónak fel kell készülni arra, hogy bármelyik sarokba szólíthatják egy meccsen, így fejvédőből és ruházatból is szüksége van piros és kék színűre is. Cipőt 15 és 30 ezer forint között, fejvédőt – amiből szintén létezik hazai, illetve az AIBA által hitelesített változat – 10 és 25 ezer forint között kínálnak, fogvédő gumit 300 forintért és 3000-ért is kaphatunk, a bandázs körülbelül 1500 forintba, a mély ütésvédő pedig 2700 forintba kerül. Mindent összevetve egy bokszolófelszerelés minimum százezer forint, s ehhez még hozzájön a havi tagdíj, ami nagyobb egyesületeknél három-négyezer forintnál kezdődik.
Ha már megvizsgáltuk az ökölvívást, a vívást sem hagytuk ki. Az eddig említett sportágak közül talán ehhez kell a legtöbb eszköz. A vívásnál létezik egy magyar sportszergyártó cég, ahol hasonlóan a bokszhoz, készítenek hazai versenyeken, illetve nemzetközi versenyeken használható termékeket. A Nemzetközi Vívószövetség logójával ellátott eszközök mindig drágábbak pár ezer forinttal, a külföldi márkákat pedig még inkább meg kell fizetni, így esetenként több ezer forintos eltérések lehetnek egy-egy termék árai között.
Cipőt kaphatunk már 18 ezer forintért, de aki a sydneyi olimpia csúcsminőségű modelljét szeretné beszerezni, attól csaknem 45 ezer forintot elkérnek. A vívókesztyű – amiből csak egy darab kell – 4-6 ezer forint, a hónaljvédő 7-15 ezer forint, a mellvédő 6-10 ezer forint, a testvezeték 3500, a szuszpenzor 3000 forint, a felsőrész 20-46 ezer, a nadrág 13-42 ezer, a találatjelzésért felelős mellény, vagy is a lamé pedig 13-38 ezer forint. A leg olcsóbb sisak egy tőrözőnek vagy egy párbajtőrözőnek 16 ezer forintjába kerül, a drágább 28 ezerbe, de nem is olyan régen forradalmasították a plexis fejvédőt, amiért akár 63 ezer forintot is elkérhetnek. Egy vívónak ezeken kívül szüksége van még speciális táskára, amiben kényelmesen elférnek a fegyverei és a többi felszerelése is, ebből a legkisebb, legolcsóbb vállra akasztható 8500 forint, míg a legdrágább gurulós 45 ezer forint. Természetesen a leglényegesebb eszköz, a fegyver sem olcsó, a jó minőségű, nemzetközi versenyeken kötelező tőr például 25 ezer forint, a párbajtőr 30 ezer, a kard pedig 12 ezer forint. Fontos megjegyezni, hogy a fegyver elromolhat vagy eltörhet, így egy vívó 3-4 fegyver nélkül nem nagyon indul el egy versenyen, s ugyanez vonatkozik a testvezetékre is, abból sem elég egy darab.
Ha mindent összeszámolunk, akkor eredménynek kijön, hogy egy kezdő vívó – aki mondjuk elindul egy németországi gyerek korosztályú versenyen – 140 ezer forintért tud felszerelést vásárolni, ami a legolcsóbb termékeket tartalmazza, és amit vélhetően néhány év múlva kinő. Akik drágább, de jobb minőséget szeretnének, azok költségei még hajmeresztőbbek, elérhetik akár a 300 ezer forintot is. A vívók tagdíjai is változók, átlagosan hétezer forintot kell fizetniük havonta.
Ezek tehát a versenyzők szükséges kiadásai, de meg kell említeni az egyesületek költségeit is.
A vívásban egy hazai versenyen használatos találatjelző gép 160 ezer forintba, egy nemzetközi szabályoknak megfelelő gép pedig 700 ezer forintba kerül. Amiket edzésen használnak, körülbelül 110 ezer forintért kaphatók. Ezenkívül szükséges egy úgynevezett dob, ami azt a vezetéket tárolja, amibe a vívó a testvezetéket beköti, ennek ára 70 ezer forint.
Az ökölvívásban egy körtelabda 8-10 ezer forint, egy állványos bokszlabda 22 ezer forint, a bokszzsák pedig méretétől függően 8 ezer és 50 ezer forint között kapható. Egy mancs, amit az edző használ ütőcélpontnak, 13 ezer forint.
Megvizsgáltuk tehát három teljesen különböző sportág eszközeinek árait, s az eredmény magáért beszél. Cikkünkben csupán egy-egy főre kalkuláltunk, de figyelembe kell venni, hogy bizonyos családoknál két-három gyerek is sportolni szeretne. Ezek a sportszerek nem bírnak ki három-négy évnél többet, hiszen folyamatosan igénybe vannak véve, ezért mindig cserélni kell őket.
Mára tehát luxussá vált a testmozgás mind az élsportolók, mind a tömegsportolók számára. Nem csoda, hogy haldoklik a magyar sport. A klubok nem rendeznek megfelelő mennyiségű hazai versenyt, mivel nincs rá pénzük, ebből pedig az következik, hogy az élvonaltól csak egy kicsit lemaradó, de egyébként tehetséges reménységek számára értelmetlenné válik a mindennapos edzés, hiszen nincs lehetőségük megküzdeni egymással.
Bár az olimpiai eredmények legtöbbünket lesújtották, nem árt elgondolkozni rajta, ilyen körülmények között nem is biztos, hogy olyan rossz eredmény az a 21. hely az országok éremtáblázatán.
Szencz Dóra
VÍZILABDA, ÚSZÁS
úszónadrág 7–20 ezer forint, labda 7000 forint
TENISZ
ütő 5–100 ezer forint, labda csomagban 500–3000 forint, cipő 15–30 ezer forint, ruházat márkától függően 10 ezertől több tíz ezer forintig, háló 32 ezer forint
ASZTALITENISZ
labda csomagban 2000 forint, ütő 1000-20 ezer forint, asztal 25–370 ezer forint
CSELGÁNCS
ruha 12–50 ezer forint, öv 2000 forint.
BIRKÓZÁS
cipő 15-32 ezer forint, mez 10-22 ezer forint, fülvédő edzésre 12 ezer forint