Szerelem a korona idején

A karanténintézkedések feloldása után megugrott a beadott válókeresetek száma Kínában. A párok szoros együttléte ugyanis felszínre hozhatja a hétköznapok során a szőnyeg alá söpört problémákat. Bár elméletben természetesen mindannyian a családtagjainkat szeretjük a legjobban a világon, és gyakran álmodozunk arról, bárcsak több időt tölthetnénk velük, a valóságban ennél bonyolultabb a képlet. Pláne most, amikor az emberiség olyan helyzettel néz szembe, amilyen még nemigen fordult elő a jelen generációk történelmében.

–  A bezártság miatt már eleve, egyénileg is sokkal feszültebbek vagyunk, aggódunk a magunk vagy az idősebb szeretteink egészsége miatt, szorongunk a munkánk elvesztésétől, az anyagi problémáktól – magyarázza Mihalec Gábor. – Az adott magasabb stressz-szintre rárakódik, hogy bizonytalan ideig nélkülöznünk kell azokat az erőforrásokat, amelyek az otthonunkon kívül általában feltöltenek bennünket: nem tudunk például elmenni edzeni, vagy egyszerűen beülni valahova a barátokkal munka után. E negatív hatások sokakat hamar a tűrőképességük határain túlra visznek, az idegesség pedig nyilván a családtagokon csapódik le.

A szakember szerint mindez csak nagyfokú tudatossággal élhető túl viszonylag sérülésmentesen. A külső erőforrásokat, ha csökkentett üzemmódban is, de mozgósítanunk kell, például beszélhetünk a rokonainkkal, barátainkkal sűrűbben telefonon, Skype-on, hiszen ők is nagyjából ugyanazt élik át, mint mi. És ami még ennél is fontosabb, figyelmünket a belső működésünkre kell irányítanunk.

–  Gyakori tévhit, hogy a szerelemben, házasságban, gyereknevelésben mindennek érzésből, ösztönből kell jönnie, különben megette a fene az egészet – mondja a párterapeuta. – Ezzel én nagyon nem értek egyet. Ha csak az érzelmeink, ösztöneink irányítanak bennünket, akkor nem biztos, hogy mindig a jó jön ki belőlünk. Az érzelemből történő működést ezért én mindig szembe szoktam állítani a tudatossal, a normál hétköznapokban is.

A tudatosságot pedig, akár az izmokat, igenis lehet edzeni: ha elkezdjük ésszel is működtetni a párkapcsolatunkat, előbb-utóbb ez a viselkedés lesz az, ami zsigerből jön, és természetessé válik. Ebben a legfontosabb a feszültség kezelése. Kutatások szerint ha az ember pulzusa száz fölé emelkedik, például éppen egy nagy veszekedés közben, az agyban olyan változások történnek, amelyek képtelenné teszik a hatékony problémamegoldásra. Beszűkül a látás, a hallás, vége a konstruktív látásmódnak, egyszerűen kialakul egy „üss vagy fuss” reakció – mintha csak Terminátor-üzemmódba kerülnénk, amikor egyedül a túlélés a cél. Ilyenkor az lehet a megoldás, hogy az ember egy kis időre kilép a vitából, és ad magának egy negyedóra-húsz percet a lehiggadásra. Közben rengeteg tehet magáért, például másfél-két perces hasi légzéssel leviszi a pulzusszámát, elolvas egy bátorító, motiváló szöveget, meghallgatja a kedvenc zenéjét, esetleg imádkozik vagy relaxál. A konfliktusba visszatérve így nagyobb eséllyel lesz képes letekerni a hangerejét is, és valóban meghallgatni a másik felet. Ezek nagyon egyszerűnek és evidensnek tűnő dolgok, mégis kevesen alkalmazzák őket.

Mihalec Gábor mégis optimistán tekint a jövőbe. A családterápia egyik alaptézise ugyanis, hogy krízishelyzetben egy család, egy pár, egy kapcsolati rendszer olyan ugrásszerű fejlődésre képes, mint amilyet „békeidőben” akár évek alatt sem tud elérni. Ebben pedig van egy óriási potenciál: a rendkívüli időszakokban számos új dolgot megtanulhatunk, persze csak akkor, ha megvan bennünk a kellő nyitottság, és a megfelelő kérdéseket tesszük fel. Nem azt mantrázzuk például reggeltől estig, hogy miért pont velünk és miért pont most történik mindez, hanem arra koncentrálunk, vajon az élet mit akar nekünk megtanítani ezzel a helyzettel. Eközben új távlatok is nyílhatnak. Például megtanulhatunk újra kedvesnek lenni a családtagjainkkal, és a legszebb szavainkat nem szétszórni kizárólag a barátokra, kollégákra.