Szerelem az algoritmusban: Hogyan hatnak a hamis kapcsolatok a felhasználókra?
A közösségi oldalak világa ma már nem csupán szórakozás vagy információforrás, hanem egyre inkább a párkapcsolatok egyfajta kirakata is. Romantika, ajándékok, látványos gesztusok – mindez gyanúsan tökéletes. Csakhogy a látszat mögött nem mindig valódi érzelmek rejlenek, hanem jól kiszámított online stratégia – mutat rá Zandile Powell a The Guardian hasábjain megjelent cikkében.
A szerző szerint a szerelem a digitális térbe költözött, ahol nem az érzelmek számítanak, hanem a kattintások száma. Az Instagram- és TikTok-párok nemcsak a mindennapjaikat, de az érzelmi életüket is tartalomként kínálják fel. A népszerű influenszerek – legyenek házasok, várandósak vagy épp szinglik – pontosan tudják, hogy a szerelem „könnyen eladható”. A gond ott kezdődik, amikor a nézők-fogyasztók – főként fiatal nők – ezeket a mesterségesen megkomponált jeleneteket kezdik el valódi mérceként használni a saját, nagyon is valóságos életükben.
Powell példaként egy amerikai influenszerpárt említ, akik minden mozzanatukat posztolják: a férj reggelente kiviszi a kutyát, ajándékba luxustáskával lepi meg feleségét, a nő pedig boldogságában sír a kamera előtt. Minden jelenet szívet melengető – vagy inkább gyanús, hogy túlságosan is szép.
Az ilyen tartalmak következménye, hogy a valóságban is egyre többen várnak el hasonló, nem egyszer a luxuscikkekben megjelenő gesztusokat,
miközben a szeretet hétköznapi formái – egy ölelés, egy reggeli kávé – már nem tűnnek elégségesnek.
A másik oldalon a szingli influenszerek állnak, akik számára a randizás is munka. Ők nem szerelmet keresnek, hanem tartalmat gyártanak: videók arról, ki hová vitte őket vacsorázni, milyen üzeneteket írtak nekik a férfiak, és hogy épp ki „méltó” a következő találkozóra. Egyikük 38 első randin járt egy év alatt, mert a közönsége újabb és újabb sztorikat követelt.
A randi így nem egy kapcsolat kezdete, hanem egy poszt alapanyaga lett.
A legaggasztóbb mégis az, ahogy
a követők érzelmileg is bevonódnak ezekbe a történetekbe.
Amikor egy híres pár szakít, sok fiatal nő éli meg azt a saját veszteségeként. Egyes influenszerek magánéletének változásai tömegek lelkivilágára hatnak, mintha barátokról lenne szó, holott soha nem találkoztak velük személyesen, és az influenszer a legritkább esetben van annak tudatában, hogy a másik egyáltalán létezik.
A cikk hangsúlyozza: mindez nem véletlen.
A közösségi platformok algoritmusai pontosan tudják, mitől lesz egy kapcsolat „virális”.
A mesterségesen generált boldogság, az eltúlzott romantika és a gondosan szerkesztett szingli élet mind-mind az üzlet része. A valódi érzések kiszorulnak, és maradnak a tökéletesre szűrt történetek, amelyeknek
semmi közük ahhoz az élethez, amit a legtöbben élnek.
Powell szerint itt volna az ideje megkérdezni magunktól: valóban ezt a szerelmet keressük? Vagy csak az algoritmusok tanítottak meg arra, hogy mit kellene szeretnünk? Lehet, hogy az igazi boldogság nem egy designer táska mögött rejtőzik, hanem a kijelzőn túli világban: egy csendes vasárnapban, egy őszinte beszélgetésben vagy egy titkos egymásra pillantásban.
A szerző figyelmeztetése különösen időszerű azok számára, akik a valódi kapcsolatok értékét keresik: a közösségi médiától nem szerelmet kapunk, hanem illúziót. Érdemes tehát újra megtanulni különbséget tenni a valóság és a tartalomgyártás között.
(forrás)
