Egy 2020 januárjában készült online felmérés szerint 17 ezer válaszadó 86 százaléka úgy véli, egyszerűen nincs elég ideje mindent elvégezni, amit szeretne. A teendők listája egyre csak nő, miközben az idő, az energia és a motiváció véges. Amikor egy hosszú nap után hazatérnek a munkából vagy az iskolából, elvileg a pihenés következne – mégis sokan szinte minden percüket hasznosan, „értékteremtően” akarják tölteni.

Hirdetés

Mindaddig nincs is probléma, amíg ez nem válik kényszerré. Ám amikor a hatékonyság hajszolása már eluralkodik az életünkön, megjelenik a toxikus produktivitás, amely komoly fizikai és lelki károkat okozhat. Ahogy Parák András pszichológus és coach fogalmaz:


„Ha egy gép folyamatosan maximális teljesítménnyel üzemel, akkor az anyagfáradás miatt természetesnek vesszük, hogy előbb-utóbb el fog kopni vagy tönkremegy. Magunkkal kapcsolatban azonban nehezen fogadjuk el ezt. Megvannak a határaink, és mi is tönkre fogunk menni, ha állandóan 100 százalékot akarunk teljesíteni.”

A teljesítmény válik identitássá

A toxikus produktivitás lényege, hogy az ember mindenáron produktívnak és hasznosnak akarja érezni magát. Ha éppen nem olyasmivel foglalkozik, ami szerinte értékteremtő, könnyen úgy érzi, elvesztegeti az időt – és ezzel együtt saját értékét is.

Ilyenkor olyan érzések törhetnek felszínre, mint a szorongás, a bűntudat, a szégyen vagy a lemaradás félelme.

Kapcsolódó cikkünk

„Azt is mondhatjuk, hogy az identitásunk központi elemévé a folyamatos hatékonyság válik” – fogalmaz a szakértő.

A külső tényezők – például infláció, válságok – ugyan hatnak ránk, de ma sokkal meghatározóbb egy belső kényszer, amely azt súgja: folyamatosan fejlődni, képezni, teljesíteni kell.

Nem új jelenség: a vasárnapi melankólia árnyéka

A kényszeres produktivitás gyökerei messzebbre nyúlnak vissza. Az 1920-as években Ferenczi Sándor pszichoanalitikus már vizsgálta a „vasárnapi melankóliát”. Azt a jelenséget, hogy sokan épp hétvégén – a munkamentes napokon – válnak legsebezhetőbbé. Aki életét teljes egészében a munkára építette, könnyen ürességet, céltalanságot élhet át, amikor „nincs mit csinálnia”.

Ez a felismerés ma is érvényes: sokan akkor érzik magukat üresnek, ha nem zsúfolják tele a napjaikat. A tudatos pihenés, a semmittevés gyakorlása sokak számára kifejezetten nehéz.

Gyorsuló világ, eltűnő határok – és a kontroll illúziója

A modern élet izgága, kiszámíthatatlan, és ez óriási nyomást helyez az emberekre. A koronavírus-járvány, az energiaválság, az AI térnyerése és a ChatGPT megjelenése mind hozzájárult ahhoz a félelemhez, hogy aki nem fejlődik folyamatosan, könnyen lemarad.

A home office, az internet és a globalizáció pedig végképp elmosta a munka és a magánélet határait. Ha a munkánk nem helyhez kötött, akkor bárhol és bármikor dolgozhatunk – sokan pedig élnek is (vagy élni kényszerülnek) ezzel.

A közösségi média hamis mércéje: a tökéletesség illúziója

A pszichológus szerint a közösségi média különösen erősen torzítja a valóságot. A tökéletesen retusált influenszeréletek azt sugallják, hogy a siker csupán akaraterő kérdése: keljenek fel ötkor, meditáljanak, dolgozzanak tíz órát, majd sportoljanak – mindezt mosolyogva.

„Irreális és fals sztenderdek pörögnek a közösségi médiában” – mondja Parák András. A nyomás nemcsak kívülről, hanem belülről is jön: a szeretetet, az elfogadást és az önértékelést egyre többen kötik össze az eredményekkel.

Ha az önfejlesztés is kényszer: a 40 év alattiak súlyos csapdája

A szakértő szerint különösen a fiatalabb generáció hajlamos arra, hogy minden percet fejlesztéssel töltsön, akár szabadidőben is. Nyelvtanulás, szakmai kurzusok, podcastok, könyvek – minden percnek hasznosnak kell lennie.

Önmagában az önfejlesztés természetesen pozitív dolog. Gond akkor keletkezik, amikor már nem engedjük meg magunknak a pihenést. Ilyenkor könnyen kialakul a lelkiismeret-furdalás: bár egész nap dolgoztak, este már nincs erejük a „hasznos” feladatokhoz, ezért inkább telefonoznak – majd rosszul érzik magukat emiatt.

A kiégés szinte mindenkit elér

A pihenés hiánya, az állandó feladatspirál gyorsan kiégéshez vezethet. A kutatások szerint a nyugati társadalmakban szinte mindenki megtapasztalja valamilyen szinten a mentális kimerülést, a fizikai fáradtságot, a szorongást és a kapcsolatok elhanyagolását.

Haszonelvű kapcsolatok – a produktivitás legsötétebb oldala

Egyre többen kezdenek úgy gondolkodni, hogy még a társas kapcsolatoknak is „hasznot” kell hozniuk. Ez rendkívül romboló, hiszen éppen a pihenést, biztonságot, stabilitást nyújtó személyes kötelékeket gyengíti meg.

A paradoxon: a produktivitás rabjai gyakran halogatnak

Akik minden nap azzal kelnek fel, hogy „ma extra produktív leszek”, gyakran éppen az ellenkezőjét tapasztalják. Az energia kevesebb, mint a végtelen feladatlista, így halogatni kezdenek. Ez szorongáshoz, szégyenhez, majd még kevesebb pihenéshez vezet – újabb ördögi kört teremtve.

Hogyan lehet kitörni? Őszinte kérdések, amelyek segíthetnek

A toxikus produktivitásból való kilépéshez először is pihenésre és önreflexióra van szükség. A pszichológus szerint az alvás alapvető, mégis sokan éppen ebből áldoznak fel órákat a teljesítmény oltárán.

Parák András néhány fontos kérdést ajánl, amelyek segíthetnek tisztán látni:

  • Miért csinálom ezt?
  • Kiért dolgozom valójában?
  • Reálisak a céljaim?
  • Megéri az egészségemet feláldozni?
  • Mikor voltam utoljára boldog vagy kipihent?

A szakértő hangsúlyozza: a siker évtizedek alatt épül fel, nem 22 éves korig kell mindent elérni. A túlterheltség ára viszont később komoly fizikai és mentális problémákhoz vezethet. Ahogy a dalai láma mondta:
fiatalon arra áldozzuk az egészségünket, hogy pénzt szerezzünk, majd később arra költjük a pénzt, hogy visszaszerezzük az egészségünket.