Tudni illik, hogy mi illik

Nemcsak színházban vagy komolyzenei koncerttermekben figyelhető meg a bumfordi viselkedés, hanem a leghétköznapibb pillanatokban is. Ha nem fogadják a köszönésünket, ha a tömegközlekedési járművön az idős nő előtt levágja magát az ülésre a jóval fiatalabb, ha a címzett tudomást sem vesz az elküldött e-mailről vagy ha kéretlenül letegeznek – ez mind a faragatlanság mindennapi megjelenése. Egy-egy feltűnő jelenségből általános következtetést levonni persze nem érdemes, mégis érezhető, hogy meghatározóvá vált napjainkra a viselkedéskultúra – mondjuk úgy – egyszerűsödése.

Maga tegez?

A folyamat az elmúlt egy-két évtizedben erősödött fel, aminek számtalan oka lehet: a közösségi médiában is felbukkanó közönséges stílus átszivárog a mindennapi kommunikációba; a felgyorsult életmódhoz, rohanó világunkhoz alkalmazkodva pongyolává vált a beszédünk; mindez pedig kihat a viselkedéskultúrára is. Pár évvel ezelőtt az egyik hazai egyetem a tegeződés-magázódás változásait vizsgálta az egyetemisták, illetve a hatvan éven felüliek körében, és azt tapasztalták, egyértelműen a tegeződés felé halad a nyelvhasználat. Míg régebben az ismertség függvénye volt a tegeződés felajánlása, ma már a kommunikáció helyszíne és az életkor a meghatározó. Egyre kevesebb az élet azon területe, ahol elvárás a magázódás. A felmérés érdekes megállapításokat is tesz: például hogy azokban a kultúrákban, amelyekben fontos a társadalmi hierarchia, az idősek tisztelete, ott jóval gyakoribb a magázódás, ilyen többek között Japán.

– A viselkedési szabályokat nemcsak azért tartjuk be, mert meg akarunk felelni a társadalmi elvárásoknak, bár ez is szempont, hanem mert kialakult bennünk neveltetésünkből fakadóan egyfajta belső igényesség – szögezi le Bittó Renáta jogász, protokollszakértő, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének tagja. Úgy látja, a közösség íratlan normáinak, a társadalom kimondatlanul is elfogadott viselkedési kódexének alapvetése, hogy az egyén annak érdekében, hogy a közösség tagja lehessen, alkalmazkodik a viselkedéskultúra szabályaihoz.

– Ha mindezt egy piramisként képzeljük el, akkor annak alapja a legősibb viselkedési szabályok összessége, vagyis az illem, ami kultúránként, országonként igen eltérő lehet – fejti ki a szakértő.

A további szinteken belül ezt követi az etikett, amely az egykori királyi udvartartások merev viselkedési szabályzataként alakult ki, és fokozatosan szivárgott le az egyre alacsonyabb társadalmi rétegekbe, amelyek tagjai e szabályokat le­utánozták és kicsit saját képükre formálták. Az etikett tehát a viselkedéskultúra már mesterségesen szabályozott rendszere, amely felett áll a hivatalosan is rögzített szabályrendszer: a protokoll. Ennek egyre bonyolódó színterei az üzleti élettől az állami intézmények közti érintkezés előírásain át a nemzetközi, azaz államok közti protokollszabályokig vezetnek – ez utóbbi igen bonyolult terület.

Illem az anyatejjel

A viselkedési szabályokat születésünk pillanatától tanuljuk: szüleinktől, családunktól, környezetünktől, vagyis a szocia­lizáció során sajátítjuk el azt a követendő normát, amit attól kezdve „normálisként” értelmezünk. Nem véletlenül tartja a szólás a faragatlan emberről: nem volt gyerekszobája.

– A normakövetés, a közmegegyezésen alapuló és betartott szabályok a társas együttélést könnyítik meg. Ma is érvényes a tanács: viselkedj úgy, ahogyan szeretnéd, hogy mások viselkedjenek veled – hangsúlyozza Bittó Renáta. Szerinte amennyiben egy ember udvariasan, illedelmesen viselkedik, ad magára, a megjelenésére, figyelembe veszi a magatartás elemi szabályait, az a belülről fakadó igényesség jele is. A stílushoz vagy akár az ápolt megjelenéshez sokan a pénzt kapcsolják elsőként, pedig az nem pénztárcafüggő.

– Színházban sem a legdrágább öltöny vagy kosztüm az elvárás, hiszen egy hétköznapi öltözet is feldobható néhány kiegészítővel, ami jelzi, megtiszteljük a helyet, az ott dolgozó művészeket igényes megjelenésünkkel – mondja a protokollszakértő.

Legtöbbször a kisebb ellenállást választjuk: nincs kedvünk, sem időnk energiát fektetni öltözékünkbe. Bittó Renáta szerint segítséget jelentene, ha a kulturális intézmények akár feltüntetnék honlapjukon az intézményükben ajánlott dressz­kódot, hiszen van, aki egyszerűen nem tudja, nem tanulta meg otthon, hogyan illik egy ilyen alkalommal megjelenni. Ha bármely helyzetben gondban lennénk, mit illik viselni, gondoljunk arra, hogy a viselkedéskultúrában (is) alapelv a mértékletesség, az arany középút. Vagyis sem az alul-, sem pedig a túlöltözöttséggel nem való felhívni magunkra a figyelmet. A szakértő szerint megjelenésünkben a személyiségünket kifejező öltözet csupán egyetlen rész, amelyhez a frizura, a kisugárzás, a nonverbális kommunikáció éppúgy hozzátartozik.

Elmosódó határok

A mögöttünk hagyott évszázadokban rengeteget változtak, formálódtak a viselkedés írott-íratlan szabályai, hiszen mindig is az adott történelmi, társadalmi kontextus határozta meg annak kereteit. A XX. században a második világháború utáni korszak hozott gyökeres változást a polgári viselkedéskultúra addig viszonylag állandó rendszerében, nemcsak a diktatúra mindent elsöprő ideológiája, hanem az olyan radikális társadalmi változások okán is, mint a nők tömeges munkába állása. A rendszerváltás utáni években az internet miatt szintén fordulat következett be.

– A XXI. századi emberre jellemző az egyszerűsítés, az állandó rohanás, a pörgő életmód, és ez a mondatainkon is nyomot hagy. Ma már csak a legritkább esetben mondjuk ki például a „Jó napot kívánok!” mondatot, mert azt már ilyen hosszan, megtoldva a „kívánokkal”, túl modorosnak érezzük. Arról nem beszélve, hogy a három napszaknak megfelelő köszönést felváltották az egyszerűbb üdvözlési módok – mondja Bittó Renáta, hozzátéve, hogy korunk magatartás- és viselkedéskultúráját a járvány ismét jelentősen átformálta.

– Egy ország szorult az online térbe: a félig pizsamában, félig blúzban végig­ült képernyős értekezletek és az előadó prezentációja alatt kikapcsolt kamerák mutatták, ismét a kényelmi szempontok győztek az elemi udvariasság felett. Ám mindez előbb vagy utóbb visszaüt, hiszen a suta és igénytelen viselkedés a gondolkodásunkra, a mindennapjainkra is rányomja a bélyegét – teszi hozzá a szakértő.

A nemek közti egyenlőséggel, sőt a nemek közti határok elmosásával a férfi-női szerepek és a szerepek által megkövetelt udvariassági szabályok is eltűnőben vannak a világból, amit a protokoll merev szabályrendszere is erősít: a hivatali életben ugyanis a nemiséget felülírja a rang, sőt, bár a mi kultúránkban a gyengébbik nem előzékenységet vár el a férfiaktól, az üzleti életben mindez háttérbe szorult.

Persze világjárvány, online világ és nyelvi divatok ide vagy oda, az illemszabályok mindig is léteztek és létezni is fognak, mert az emberi érintkezés leg­alapvetőbb kereteit jelölik ki.