Út a lélekhez
A szeretet a legértékesebb ajándék, amit a családunknak, a körülöttünk élőknek adhatunk. Fontos azonban, hogy a bennünk lévő érzéseket helyes módon képesek legyünk kifejezni, és nem feltétlenül csak szavakkal.
Bár napjainkban a rohanás, a mindennapok nyomasztó gondjai miatt egyre érezhetőbb, hogy a családot, a rokonokat, a barátokat összefűző erős kötelékek fellazulnak, a karácsonyi ünnepkörben, advent idején új esélyt kapunk, hogy e láthatatlan szövedéket újraszőjük. A Megváltó születésének ünnepére készülő adventi időszakban vagy legalább az adventi vasárnapokon teremthetünk időt a befelé fordulásra, elgondolkodhatunk az életünk alakulásán, eltűnődhetünk a családunkhoz, a párunkhoz, a gyerekeinkhez fűződő kapcsolatunkon. Ha némi diszharmóniát érzünk a családi működésben, érdemes végiggondolni, vajon értjük-e, beszéljük-e családtagjaink szeretetnyelvét: hiszen akkor tudunk harmonikusan létezni, ha nemcsak átéljük, hanem át is tudjuk adni a bennünk élő érzéseket.
Feltétel nélkül érdemes
A szeretetnyelv kommunikáció, az a fajta kapcsolódás, ahogyan megéljük és kifejezzük a szeretetünket. Gary Chapman amerikai író-pszichológus szerint ahhoz, hogy a gyerek érezze a szülei szeretetét, a felnőtteknek meg kell tanulniuk beszélni az ő szeretetnyelvén. Az érzések kifejezésére öt módozatot különböztet meg: a testi érintést, az ölelést, amely a feltétel nélküli szeretet legszebb megnyilvánulása, az elismerő, dicsérő és bátorító szavakat, a pozitív kommunikációt, az együtt töltött minőségi időt. A szívből jövő, átgondolt ajándékozás is lehet a jó érzések kifejezője, de ügyelni kell arra, hogy ne váljon kizárólagossá, ne kössük feltételekhez. A szülő részéről tett szívességek, a segítőkészség megnyilvánulásai pedig azt üzenik gyermekének: azt szeretnénk, ami a javát szolgálja. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerek minden szavára azonnal ugrani kell, ám a kellő pillanatokban mutatott szolgálatkészség megtaníthatja a kicsiknek, hogy felelősséget kell vállalnunk a hozzátartozóinkért, a ránk bízottakért.
– Fontos, hogy partnerünktől se várjuk el azt, ami nem az ő erőssége: ha nehezére esik szép szavakkal kifejeznie az érzéseit, ne erőltessük, hiszen a szeretet más módokon is megnyilvánulhat. A konfliktus alapja legtöbbször a rossz kommunikáció, hogy félreértjük egymást. Ám ha elmondjuk a másiknak, nekünk mi esik jól, minek örülünk, az már fél siker. A gyerekeinknek is ezt kell megtanítanunk, legfőképp úgy, hogy jó példával járunk elöl: vagyis a mindennapokban gyakoroljuk az általunk legjobban beszélt szeretetnyelvet, azt, amely a családot a legharmonikusabban működteti – vélekedik Korzenszky Klára klinikai szakpszichológus, énekes. Úgy látja: a karácsonyi ünnepkör ráirányíthatja a figyelmet az összetartozás, a családi közösség fontosságára.
Emlékgyártók
Az ünnep megszentelt idő: olyan pillanatok ideje, amelyek elemelnek a hétköznapok valóságából, tágabb és szűkebb közösségeinkhez kapcsolnak. Az ünnepek univerzális rítusai hosszú évszázadok alatt formálódtak, akár a társadalom, akár egy szűkebb közösség szintjén. A karácsonyhoz kötődő tradíciók és rituálék a család biztonságérzetét is erősítik, így a lelki egészség megőrzésében is szerepet játszanak.
– Az ünnepeknek mindig nagyon erős az érzelmi töltésük, ilyenkor jobban odafigyelünk a környezetünkre. Az átélt mély érzelmek a valahova tartozás érzését erősítik, nem csoda, ha fokozottan éljük meg a szeretet áradását, azt, hogy milyen jó érzés szeretve lenni. Karácsonykor minden családtagnak megvan a maga szerepe, az egymás közti diskurzus során is a legjobb formánkat adjuk. Ha ezt sikerül átmenteni a mindennapokra, máris rengeteget tettünk azért, hogy pozitív irányba mozduljon el az otthoni kommunikáció, hogy boldogabb legyen a családi légkör – magyarázza Korzenszky Klára. Már a gyermek születésétől, a családdá válás pillanatától kezdve alakíthatunk ki közös rituálékat, mondja a pszichológus, e pozitív érzelmi töltetű pillanatok ugyanis emlékgyárként működnek. Nem véletlen, hogy amikor saját gyerekkorunkra gondolunk, nem feltétlenül a menüsorra vagy a csodálatos terítékre emlékszünk vissza, hanem a közös élményekre, az önfeledt játékra, a meghitt és fontos beszélgetésekre, egy-egy igazán bensőséges pillanatra. Felnőttkorra ezek az emlékek olyan érzelmi tőkét jelenthetnek a gyerekek számára, amelyre biztonsággal támaszkodhatnak, amelyből erőt meríthetnek. Ha pedig egy gyerek biztonságos közegben, pozitív kommunikációt tapasztalva nő fel, nagy eséllyel ő maga is ezt az érzelmi igényt viszi tovább. És nem csak azért, mert a kicsik mintakövetéssel tanulnak: az érzelmek formájában is tárolódó, gyerekkorban megtapasztalt közlési stílus – akár pozitív, akár negatív – menthetetlenül áttevődik a felnőttkorra.
Boldogító dallamok
A szakember szerint egészen kicsi kortól kulcsfontosságú tehát a mintakövetés. Reggelente öleléssel búcsúzunk a párunktól, minden este megbeszélünk a gyerekekkel egy aznapi, örömet adó történést, közösen ülünk le esténként a vacsoraasztalhoz: ezek az apró rituálék keretet adnak az életnek, ráadásul általuk azt is megtaníthatjuk a gyerekeknek, hogy sokféle módon kifejezhetik a szeretetüket, érzelmeiket.
Ám van még egy társas érintkezési forma, amelynek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: ez pedig az ének.
– A zenének, az éneknek neurobiológiai szinten vizsgálható hatásai vannak. Mikor muzsikát hallunk, a pozitív érzések boldogsághormonok, endorfin és dopamin formájában szabadulnak fel az agyunkban. A gyerekekkel közös éneklést, zenehallgatást – amely ráadásul erősíti az anya-gyerek kapcsolatot – érdemes beemelni a mindennapok rituáléiba; ilyen lehet például lefekvéskor az altató. A mai napig emlékszem, hogy este elalvás előtt édesanyámmal elénekeltünk egy dalt: megnyugtató volt, biztonságot adott, és lezárta a napot – mesél egy saját élményt Korzenszky Klára, aki pszichológusként és saját zenekarával gyermekkoncerteket is sűrűn adó énekesként a dallamok jótékony, sőt gyógyító hatásait nap mint nap megtapasztalja. Úgy látja: a kicsikortól rendszeres közös zenehallgatás és éneklés erősíti az összetartozás élményét, hiszen egy-egy ilyen alkalommal együtt éljük át a zene által előhívott boldogságot. Ráadásul erről a kamaszkor közeledtével sem kell lemondanunk: ha érdeklődünk tinédzser gyerekünk kedvenc zenéi iránt – véletlenül sem leszólva őket –, még a legzárkózottabb kamaszt is ösztönözhetjük a beszélgetésre, a zene ürügyén pedig rengeteg mindenről szó eshet.
– A tudósok szerint a közös éneklés boldogító hatásának már az emberré válás kezdeteitől evolúciós funkciója volt, nem véletlen, hogy továbböröklődött a társadalomban – teszi hozzá Korzenszky Klára. Hiszen a közösség tagjai, ha erős közöttük a kötődés és megbíznak egymásban, jobban képesek együttműködni. Ez pedig a sikeres család mellett a sikeres társadalomnak is az alapja.
