„Sikerült elkerülni a Szövetség ellehetetlenülését és a szervezet tovább tud működni” – olvasható a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) közleményében. A szervezet 2002 óta évi 207 millió forint állami támogatásban részesült. A 2010-es költségvetési tervezet ezt az összeget nyolcvan százalékkal csökkentette volna, azaz a szervezet csak ötvenmillió forintot kapott volna. „A közvélemény teljes mértékben a látássérültek mellé állt, s valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy végül sikerült jobb belátásra bírni a döntéshozókat. Elnökünk sikeresen lobbizott és így ma már nem ötven, hanem 173,4 millió forintos költségvetési kerettel számolhat 2010-re az MVGYOSZ. 70 millió forintot ad a szociális tárca az országos érdekvédelmi tevékenység finanszírozására; 27,5 milliót a szolgáltatások fedezésére, s közel 76 millióra pályázhatnak majd a tagegyesületek és a központ” – áll a szervezet közleményében.

Happy end? Még nem. Bár a Vakok Szövetsége megmenekült, az 1977 óta Csepelen működő Vakvezetőkutya-kiképző Iskola a túlélésért küzd. A több mint harminc éve fennálló intézményben alapítása óta folyamatosan zajlik a vakvezetőkutyák nevelése, ahol eddig összesen körülbelül ötszáz kutyát képeztek ki. Magyarországon négy-öt olyan alapítvány vagy szervezet van, amelyik vakvezetőkutya-kiképzéssel is foglalkozik, közülük is az egyik inkább külföldön értékesíti a kutyákat.

– Az iskola éves költségvetése huszonnégymillió forint, amiben minden benne van: a fenntartási költség, az alkalmazottak bére, a kutyák fenntartására és orvosi ellátására fordított összeg is – mondja a Demokratának Farkasné Schiff Mónika, a csepeli vakvezetőkutya iskola vezetője. – Tízmillió forintot kapunk az államtól, tízmilliót a szövetségtől, a fennmaradó négymillió forintot pedig adományokból szoktuk összegyűjteni. Nemcsak pénzbeli, hanem tárgyi adományokat is szívesen fogadunk, legyen az labda, kutyatál vagy kutyatáp – sorolja az intézményvezető, aki elmeséli, hogy legutóbb egy telefonfülkét kaptak, amelyet felújítottak és kiraktak a tanpályára.

Gyalogátkelő, buszmegálló, vasúti átjáró, lépcsők, járdák, ajtók és különböző akadályok találhatók Magyarország egyetlen kutyakiképző tanpályáján, amelyet idén nyáron újítottak fel, főként adományok segítségével.

A kutyák itt sajátítják el azokat a képességeket, amelyek birtokában a vak ember életének segítőjévé, látó szemévé válnak. Megtanulják, hogyan vezessék gazdájukat forgalmas utakon, felbontott járdájú utcákon, parkoló gépkocsik között, építkezések állványai alatt, aluljárókban és felüljárókon, hogyan szálljanak fel tömegközlekedési járművekre, hogyan és mikor kell átkelni az utca túlsó oldalára.

A kutyáknak nem a forgalmi jelzőlámpák színeit tanítják meg, mert azok sokszor megbízhatatlanok, hanem a forgalomra és a többi gyalogos mozgására figyelnek. A kiképzők megtanítják, hogy a gazda vezényszavának nem engedelmeskedhet, ha ezzel őt veszélyes helyzetbe sodorná.

Például hiába hallja az „indulj” parancsot, ha akadály van előtte. Inkább megkeresi a lehetséges, járható utat, még ha az kerülő út is. Az akadályokra azért van szükség a tanpályán, hogy az úgynevezett méretkiterjesztést is megtanulják, mert a kutyáknak fölfelé is kell nézniük, hiszen a gazda magasabb náluk. Ők a gazdával együtt csak olyan helyen mehetnek át, ahol a gazda is ütközés nélkül átér.

– Az egész terület körülbelül másfél hektárnyi – mutat körbe Farkasné. – Sajnos folyamatosak a betörések, a lopások. Visznek mindent, ami mozdítható, mert nincs pénzünk vagyonőrökre. Amikor áprilisban adományokból megépítettük ezt a kis tanpályát, szándékosan az utca felőli oldalra tettük, mert hátrébb napok alatt széthordanák a tolvajok – mondja, majd hozzáteszi, már kölyökkutyákat is loptak tőlük.

Az intézményben évente tíz-tizenkét kutyát képeznek ki, miközben Magyarországon húszezer látássérült él. A magyar egészségügyi rendszerhez hasonlóan itt is van várólista, ahol évente hetvenen-nyolcvanan várakoznak kutyákra. A legrövidebb várakozási idő eddig hat hónap volt, a leghosszabb öt-hat év, de átlagosan két-három évet kell várni a kutyára. Az igénylés a megyei egyesületekhez kell beadni és kezdődhet a várakozás.

– A kutyakiképzés négy fő program alapján történik: tenyésztési, kölyöknevelési, kiképzési és utógondozási program – folytatja Farkasné. – Idén vettünk fel egy új programot, a környezettanulmányt, amely az igénylő közvetlen és közvetett lakókörnyezetét tanulmányozza. Nemcsak az otthonát vizsgáljuk meg, hanem azokat a helyiségeket és az oda vezető útvonalakat, ahol a vak ember mozogni szokott. Például posta, bolt, gyógyszertár. Ha még márciusig fennmaradunk, akkor ezt szeretnénk tovább fejleszteni egy olyan mozgástréning-oktatással, amelyet egy gyógypedagógus tanítana be.

Az intézményben nemcsak képezik a kutyákat, de tenyésztik is. A labradorok két hónapos koruktól családokhoz kerülnek, ahol egyéves korukig ingergazdag környezetben nevelkednek. A kutyatápot, az orvosi ellátást és minden felszerelést az intézmény biztosítja a jelentkezők számára, akiknek csak az a feladatuk, hogy sétáltassák a kutyákat. Az intézmény szívesen fogad jelentkezőket erre a feladatra.

Meglepetésünkre a telepen rengeteg macskát is láttunk. Kérdésünkre Farkasné elmondta, a cicák is részesei a kiképzésnek, ugyanis a kutya megtanulja, hogy nem szabad a macskák után szaladnia, mert munka közben semmilyen inger nem vonhatja el a figyelmét.

Nemcsak a kutyát kell kiképezni, hanem a leendő gazdát is meg kell tanítani arra, hogyan kell a kutyával bánni. Ehhez kell egy bizonyos szellemi érettség, így a kutyákat általában csak tizennyolc évesnél idősebb vak emberek kaphatják meg. Majd az öt hónapos kiképzés után jön az átadótanfolyam, amikor a kutya leendő gazdája két hétre beköltözik a telepre és mindennap együtt gyakorlatoznak a tanpályán és utcai forgalomban egyaránt. Ezután következik egy közlekedésbiztonsági vizsga, amelyet etológus és kinológus szakemberek felügyelnek. Ha sikeres a vizsga, akkor egy kiképzővel még bejárják a vak ember szokásos napi útvonalait, hiszen a kutya kezdetben nem engedelmeskedik csak a kiképzőnek, magyarázza az intézményvezető, aki kérdésünkre elmondja, egy kutya kiképzése 1,8 millió forintba kerül, de a vak embernek csak egyszeri harmincezer forintot kell fizetnie.

Sajnos sokan azért nem képesek kutyát tartani, mert egy eb fenntartása több tízezer forintba is kerülhet havonta. Farkasné elmondta, ha az intézmény támogatáshoz, adományhoz jut, akkor szoktak segíteni a gazdáknak az oltóanyag vagy a kutyatáp beszerzésében.

A kiképzett vakvezető kutyák a szövetség tulajdonában maradnak s félévente ellenőrzik, hogyan tudnak együttműködni a gazdával. A kiöregedett, megfáradt kutyák közül némelyek, ha végigdolgozták életüket, utolsó éveikre még visszatérnek az intézménybe.

Hóman Józsefné, a nagykanizsai Rozgoni Polgári kör alapító tagjának kezdeményezésére országos segélyakció indult „Mentsük meg a vakvezető kutyák intézményét!” felhívással.

– Cseresnyés Péter, Nagykanizsa fideszes országgyűlési képviselőjének és alpolgármesterének segítségével a segélyakció számára önálló számlaszámot nyitottunk – közölte a Demokratával Hóman Józsefné, aki örömmel tájékoztatott, hogy Bíró Ildikó, a Polgári Körök koordinátora is támogatásáról biztosította a kezdeményezést, így hamarosan az ország összes polgári körét bevonják az akcióba.

A szervezők kérik, hogy tárgyi adományaikat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei szervezeteihez küldjék, ahol további felvilágítást adnak az akcióról.

Az MVGYOSZ telefonszáma: (1) 384 5028. Pénzbeli adományaikat pedig az alábbi számlaszámra várják: MKB bank: 10300002-20210799-70073285

Azok a vak honfitársaink, akiknek megadatott, hogy vakvezető kutyát tartsanak, határozottan állítják, egy ilyen kutya majdnem annyit ér, mint egy emberi szem, sőt talán még többet is, mert nemcsak a közlekedésben segítenek gazdájuknak, hanem a gazda bennük olyan türelmes és segítőkész társra talál, aminek értékét nem is lehet szavakkal kifejezni. Ezer és ezer kutya kellene, de most már az évi tíz-tizenkét kutya kiképzése is veszélybe került.

Tihanyi Tóth Kata