A tüdőrák még ma sem tartozik a jól gyógyítható tumorok közé. Részt veszünk-e tüdőszűrésen? És az mire jó? A kézenfekvőnek tűnő kérdésekre kerestük a választ dr. Kovács Gábor tüdőgyógyász főorvossal.

Aki behívót kap tüdőszűrésre, ma már mérlegelhet: elmegy vagy sem. Ha amellett dönt, hogy részt vesz a vizsgálaton, többnyire hosszú sorra számíthat, mogorva kérdésekre, elkeveredett kartonokra, „mikor költözött a kerületbe” kezdetű kérdésekre, fehér lepedővel elválasztott öltözőre, ahol egyszerre vetkőzik felváltva 10-15 nő, majd ugyanennyi férfi. Néha előfordul, hogy eltűnik valami, tehát jobb, ha az értékeinket otthon hagyjuk.

A futószalagon végzett vizsgálatot, amely nem több tíz másodpercnél, újabb reménytelenül hosszú sorban állás követi, mert a leletért csak másnap vagy két nap múlva lehet menni.

„Aktuális kóros elváltozás nem látható” – áll a jobbára negatív leleten, amit a beteg kérésére egy alkalommal díjmentesen ki kell állítani. Ha viszont valami elváltozást találnak, a beteget kiemelik, s a tüdőszűrést újabb vizsgálatok követik.

– Felmegy az emeletre – hangzik ilyenkor a rövid, katonás utasítás, amitől a sorban állóknak azonnal összeszorul a gyomruk: „Csak ezt ússzam meg. Többé nem gyújtok rá” – fohászkodnak a sorban a cigarettaszagú páciensek. „Csak ne kelljen felmennem az emeletre” – sóhajtják a sorban állók, részvétteljes pillantást vetve szerencsétlen embertársukra, aki még fel sem fogta, hogy hova is kell mennie. A kiemelt beteg nem kapja kézhez a leletét, csak azt követően, hogy a szakorvos megvizsgálta és döntött a további vizsgálatokról, kezelésekről. Aki megkapja a negatív leletét, megkönnyebbül.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a tüdőszűrés minden tüdőbetegséget kimutat. Ám ez nincs így. Sok betegséget kimutat, de nem mindent. Kimutatja például a kiterjedt tbc-t, a már látható tüdődaganatot, vagy a tüdőgyulladást. A kisebb elváltozások azonban elnézhetők. Fontos hangsúlyozni, hogy a tüdőszűrést Magyarországon nem a tüdőrák kivédésére vezették be, hanem a tbc felismerésére és a fertőző kór visszaszorítására.

Az 1970 és 1980 között nyilvántartásba vett tbc-s betegek 60-70 százalékánál a betegséget szűrővizsgálattal fedezték fel. A rutinszerű vizsgálatok eredménye a tbc visszaszorítását követően az lett, hogy sok tüdőrákos esetet is felismertek még panaszmentes stádiumban. Ekkoriban már jól látszott, hogy miközben egyre csökken a tbc-s betegek száma, a tüdőrák folyamatosan előre tör: ekkor már a tüdőtumoros esetek 45-50 százalékát is szűréssel fedezték fel. Ez tíz év alatt összesen mintegy 60 ezer tbc-s és daganatos beteg felfedezését eredményezte.

A tüdőgyógyász szakorvosok ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a tüdőrák korai felismerésére a tüdőszűrés nem igazán alkalmas. Dr. Brugós László tüdőgyógyász szakorvos szerint bár a még műthető állapotban lévő betegeket is többnyire szűréssel fedezik fel, a tüdőszűréssel kiszűrt betegeknek csak a 20-30 százaléka műthető.

Ennek egyik oka, hogy a hagyományos mellkasfelvételeken a szív 30-40 százalékban takarja a tüdőállományt, így a tüdő harmada nem látszik. A tüdő pontos feltérképezésére tehát csak a jóval költségesebb és nagyságrendekkel nagyobb sugárterheléssel járó CT-vizsgálat alkalmas, ilyen vizsgálatra azonban csak akkor kerül sor, ha már felmerült a betegség gyanúja.

A másik ok, hogy a rák akár néhány hónap alatt is kifejlődhet, akár az évenkénti-kétévenkénti szűrések között is. Ez az oka annak, hogy a tüdőszűrő vizsgálatot a nemzetközi gyakorlatban sem ismerik el a korai tüdőrák felismerésére alkalmas módszerként. (forrás: webbeteg.hu)

Mi tehát a tüdőszűrés előnye és mik a hátránya? Dr. Kovács Gábor, a Vasútegészségügyi Kft. Tüdőgondozó főorvosa, pulmonológus, allergológus és klinikai immunológus szakorvos a Demokratának elmondta, a tüdőszűrés legnagyobb előnye, hogy a lakosság egy része évente vagy kétévente legalább egyszer eljut orvosi vizsgálatra, amelynek során ki lehet szűrni az aktív, kiterjedt, specifikus folyamatokat, a nagyobb kiterjedésű tumorokat, vagy az aktuálisan zajló tüdőgyulladást. Emellett számos szív és érrendszeri és néhány gasztroenterológiai betegség gyanúja is felmerülhet a szűrés során. Ezek közé tartozik a szívmegnagyobbodás, a rekeszsérv vagy a magas vérnyomás egyes következményei. A szűrés legnagyobb hátránya ugyanakkor az a hamis biztonságkeltés, amelyről sajnos kevés szó esik.

– Nemegyszer találkozunk azzal, hogy a dohányos elmegy a tüdőszűrésre, kap egy aktuálisan negatív leletet és megnyugszik. A megrögzött dohányos a negatív leletét hajlamos úgy értelmezi, hogy innentől kezdve nyugodtan dohányozhat tovább: nála mindent rendben találtak. S erről még papírja is van… Pedig számos tüdőbetegség tüdőszűréssel nem mutatható ki. Ilyen például a tüdőasztma és a ma már népbetegségnek számító, angol rövidítéssel COPD-nek nevezett betegségcsoport, az idült hörgőgörccsel, szűkülettel járó tüdőbetegség, amely magába foglalja a légutak szűkületét, idült gyulladását, a krónikus hörghurutot. De nem mutatható ki a tüdőszűréssel a dohányzás sem.

A hamis biztonságkeltésnél pedig nincs rosszabb: a beteg esetleg később, súlyos betegen azzal érvel, hogy hát ő járt szűrésen, akkor miképpen lehet az, hogy akkor nem találtak semmit…

Dr. Kovács Gábor szerint a tüdőszűrés hatékonyságát azzal lehetne javítani, ha lenne a magyar egészségügynek kapacitása arra, hogy a tüdőszűrést speciális, egyéb pulmonológiai vizsgálatokkal is kiegészítsék. Ilyen a szakorvosi jelenlét, a beteg kikérdezése, a légzésfunkciós vizsgálatok, a szaturáció (véroxigénszintmérés), esetenként allergiateszt, ha erre utaló gyanú merül fel.

Mert mi a helyzet jelenleg? A beteg az esetek többségében nem is találkozik az orvossal. Csak egy leletet kap. A másik fontos alapelv, hogy a páciens leletei nyomon követhetők legyenek. Ezért ajánlott, hogy vagy mindig ugyanott végeztesse el a szűréseket az ember, vagy a korábbi vizsgálati eredményeit (a CD-t, vagy a filmet) kérje ki, hogy az aktuális lelet a korábbival összehasonlítható legyen. Erre a célra az felelne meg leginkább, ha az egészségügyi intézmények informatikailag össze lennének egymással kötve.

Amikor a kötelező tüdőszűrést megszüntették, a szűrésen részt vevők száma a felére csökkent. Míg 1990-ben több mint 4,7 millió tüdőszűrést végeztek, addig 2008-ra ez az arány a kötelező tüdőszűrés megszűnését követően még a 2 millió 500 ezret sem érte el. A tüdőszűrésen kiemelt tüdőrákos esetek száma azonban nem csökkent számottevően: míg 1990-ben 2000 tüdőrákos esetet regisztráltak, addig 2008-ban, jóval kevesebb szűrővizsgálatból is kiemeltek közel ugyanennyit: ebben az évben 1500 tüdőrákos esetet szűrtek ki. Nem valószínű, hogy időközben ennyivel javult a szűrések hatékonysága. Sokkal inkább a tüdőrákos esetek gyakorisága nőtt.

Ami pedig a tbc-t illeti, sokan azt hiszik, hogy sikerült teljesen felszámolni. A betegség valóban visszaszorult, ez volt az egyik oka annak, hogy a korábban kötelező tüdőszűrést a 40 év fölött ajánlott szűrés váltotta fel. A tbc azonban nem tűnt el.

– Miközben a leggyakoribb betegség, amellyel nap mint nap találkozunk, a COPD és az asztma, nem lehet kijelenteni, hogy a tbc ma már visszaszorult. Gyakran találkozom tbc-s betegekkel, ráadásul a tbc-nek sokféle formája van, a leggyakrabban előforduló szolid elváltozásoktól kezdve a kiterjedt állapotig. Gyakori, hogy a mellkasröntgenen látunk egy elváltozást, ami utalhat tbc-re, de sokszor csak a gyógyszeres kezelés során bizonyosodik be a gyanú, amikor az árnyék a tbc-ellenes kezelésre reagál. A tbc előfordulása a társadalmon belül egyébként meglehetősen szélsőségessé vált: egyrészt a nagyon rossz szociális és higiéniás körülmények között, gyakran mélyszegénységben élő vagy hajléktalan egyének közt bukkan fel, de egyre gyakoribb ma már az egészen megkímélt immunrendszerű elit körében is. Ezek a dúsgazdag emberek minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elszigeteljék magukat a néptől, ki sem mozdulnak a körbebástyázott villájukból, mindenhová autóval mennek, és ha egyszer úgy hozza a sors, hogy mégis le kell menniük egy aluljáróba, rögtön megfertőződnek, mert az ilyen megkímélt immunrendszer sokkal fogékonyabb a fertőzésre. Azt kellene megérteniük ezeknek az embereknek, hogy hiába szeparálják magukat és élnek steril luxuskörülmények között, ha közben a társadalom széles rétegei elszegényednek, az ő egészségi állapotukat is ugyanúgy rontani fogja. Népegészségügyi szempontból nem elhanyagolható az a tény, hogy a szociális olló extrém megnyílása elősegíti a betegségek terjedését – foglalta össze a tbc-s megbetegedésekkel kapcsolatos tapasztalatait a főorvos, aki hozzátette, hogy az a folyamat, ami a tüdőgondozást, a betegellátást az előző kormány idején intézményi szinten megnyirbálta, cseppet sem volt hivatott javítani a rendkívül rossz népegészségügyi mutatóinkat.

– Hiányoznak az ellátásból ezek az intézmények. A Budai MÁV-kórház, illetve a Svábhegyi gyermekklinika (előbbi a felnőttek, utóbbi a gyermekek ellátása terén) a hazai tüdőgyógyászati ellátás zászlóshajói voltak. Ezeknek az intézményeknek az átszervezésével, illetve részleges bezárásával olyan helyzet állt elő, hogy a megszüntetett-átszervezett intézmények pótlására létrehozott Állami Egészségügyi Központban (ÁEK), amely a Honvéd-, BM-, illetve MÁV-Kórház összevonásával jött létre, pulmonológiai fekvőbeteg osztály egyáltalán nincs! Az utóbbi elmúlt tíz-húsz évben az a tendencia, hogy a pulmonológiai ellátást járóbeteg-ellátás keretében, ambulánsan kell megoldani. Ebben van logika, a mai gazdasági körülmények között, ám az idősebb, nehezen közlekedő, súlyosabb betegek kezeléséhez továbbra is tüdő-belgyógyászati speciális osztályok lennének szükségesek, melyek jó részét a kórházakban felszámolták.

Amit az orvosszakma a korábbi egészségügyi kormányzatnak szintén felró, az a rendkívül felkészült, sok éve kitűnően működő orvosteamek felszámolása. Egy kórház értékét nemcsak az épület, a műszerek, a berendezések adják, hanem az ott dolgozó orvosok, szakápolók felkészültsége, a kialakult rutin: az a lelkiség, amelyet nem lehet tűk és fecskendők, röntgengépek és CT-berendezések számában mérni.

A tüdőszűrés tehát mindenkinek ajánlott, de nem elég. Az lenne jó, ha a páciens, különösen a dohányos, szakorvossal is találkozna, mert a szűrés nem helyettesíti és nem pótolja az orvos–beteg találkozást.

Hernádi Zsuzsa