Azt írták, hogy a regisztrált intézmények energetikai kiadásai így az év végéig kiszámíthatóan alakulnak. Az EM intézkedése mintegy 1200 jogosult számára jelent könnyebbséget összesen több mint húszezer fogyasztási helyen – tették hozzá.

Hirdetés

„A háború és az elhibázott szankciók okozta nemzetközi energiaválságban tavaly sosem tapasztalt magasságokba emelkedtek az energiaárak. A kormány a kedvezőbben alakuló piaci folyamatokra reagálva elsőként a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét” – fogalmaztak a közleményben.

A befogadott kérelmek alapján több mint 1100 költségvetési szerv, önkormányzat és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaság, egyház, közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmény élvezheti március eleje óta a rögzített árú szolgáltatás előnyeit a gázellátásban, összesen mintegy 8400 fogyasztási helyen. A megoldás a következő gázév kezdetéig, szeptember végéig teremt biztonságos kereteket az intézmények számára – jelezték.

Úgy folytatták, hogy a bevált gyakorlatot az EM az önkormányzati szövetségek felvetése alapján kiterjesztette az áramellátásra is. A villamos energia esetében a gázév időtartamától függetleníthető fix áras időszak 2023 végéig tart. Az intézmények így szombattól kilenc hónapon át jutnak rögzített áron áramhoz több mint 20 ezer fogyasztási helyen.

Korábban írtuk

A lehetőséggel mások mellett önkormányzatok, oktatási intézmények, sportlétesítmények üzemeltetői, katasztrófavédelmi és vízügyi igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak, színházak, fürdők és kórházak éltek az ország minden részében – írták.

Közölték azt is, hogy a kormány a családok számára az átlagfogyasztásig egész évben biztosítja a rezsivédelmet.

Az EM megalakulása óta azon dolgozik, hogy a „szankciós energiaválság” hatásai minél kevésbé terheljék a hazai fogyasztókat – tették hozzá.

A gáz- és áramárak rögzítése kiszámítható szinten tartja az intézményi felhasználók költségeit, megkönnyíti gazdálkodásukat. A fixált árak tartósan garantálhatják a jogosultak működőképességének megőrzését, számos fontos közszolgáltatás zavartalan ellátását – áll a közleményben.