A kormány kiemelt célja, hogy a háborús időkben is évről évre tovább csökkentse a hiányt és az államadósságot – erősítette meg a PM.

Hirdetés

A tájékoztató megerősítette: október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3509,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 164,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 142,3 milliárd forintos hiányt mutattak.

Az év első tíz hónapjában a rezsivédelem költségei 1301,4 milliárd forintot tettek ki, amely szembe állítva a 2022. október végéig erre a célra kifizetett 165,0 milliárd forinttal, jelentős többletet jelent.

Az országos és elővárosi közlekedési közszolgáltatások költségtérítésére összesen 576,0 milliárd forintot fordított a kormány október végéig. Ez 88,4 milliárd forinttal haladja meg a 2022 első tíz hónapjában folyósított forrásokat.

Korábban írtuk

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza. Október végéig az uniós kiadások 2151,2 milliárd forintot tettek ki, azonban ebből mindössze 1191,5 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 4724,3 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1893,1 milliárd forintot fordítottak október végéig.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva az adó- és járulékbevételek 16,7 százalékkal magasabban teljesültek. Ezzel a központi alrendszer bevételei 18,0 százalékkal magasabb összegben alakultak a tavaly október végi állapothoz képest.

A központi alrendszer október végi 28 822,0 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 4393,0 milliárd forinttal, 18,0 százalékkal magasabb összegben alakultak.
A központi alrendszer október végi 32 309,6 milliárd forint összegű kiadásai 5 290,3 milliárd forinttal, 19,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát.