A kormány figyelmének középpontjában a magyar kkv-k állnak
A kormány figyelmének középpontjában a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások állnak – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a műanyag termékeket gyártó Start Plast Kft. beruházásátadó ünnepségén, Újhartyánban csütörtökön.Magyar Levente a cég csaknem 1,5 milliárd forintból, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 25 százalékos támogatásával megvalósult csarnoképítése kapcsán kiemelte: a kormány örömmel képviselteti magát tíz- és százmilliárdos külföldi beruházások átadásán, ám még ennél is jobban örül, ha magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások sikerét ünnepelheti.
Rámutatott: a mai nap emellett a keleti nyitás lényegének megtapasztalásáról is szól, hiszen Újhartyánban egy sikeres hazai kkv számára hosszú távú, kiszámítható gazdálkodásra és fejlesztésekre teremt lehetőséget egy közelben működő koreai multinacionális vállalat létesítménye: a jászfényszarui Samsung-gyár. A Start Plast Kft. emellett egy stabil kínai beszállítói háttérrel is rendelkezik, amelynek segítségével költséghatékonyan, az európai versenytársakénál kedvezőbb feltételek mellett tudják megvalósítani beruházásaikat – közölte.
A keleti nyitás politikájának lényege tehát, hogy ez a kapcsolatteremtés, illetve -építés a magyar gazdasági szereplők előnyére, fejlődésére és versenyképességének javítására fordítható – húzta alá.
Az államtitkár a kft. beruházását méltatva úgy fogalmazott: sok vállalkozás számára példaértékű az a hatékonyság, ahogyan itt ezt a nem egészen 1,5 milliárd forintot elköltötték, komoly értéket teremtve. Kitért arra is, hogy Pest vármegyében folyamatos az ipar megújítása, ennek eredménye az a „történelmi” előrelépés, amellyel az elmúlt 10 évben az ágazat kibocsátása a háromszorosára bővült. Ennek a fejlődésnek a középpontjában pedig a Start Plast Kft.-hez hasonló, magyar tulajdonú cégek állnak – jegyezte meg.
Szólt arról is, hogy tavaly országszerte 23 nagyberuházást támogattak, amelyek nagy része már megvalósult, a többi pedig folyamatban van. Jelezte: ezzel több mint 270 milliárd forint értékben járult hozzá magyar tulajdonú vállalati beruházásokhoz a kormány, ami 1300 munkahelyet is teremtett. Pest vármegyében 2014-2024 között 315 nagyberuházást támogatott a kabinet, mintegy 4200 milliárd összértékben, 22 ezer munkahely jött létre – tájékoztatott.
Gergely Norbert, a cég tulajdonos-ügyvezetője az eseményt követően az MTI kérdésére azt mondta: az 1400 négyzetméter alapterületű gyártócsarnok építése a kormánytámogatás mellett önerőből, minimális bankhitellel, mindössze 9 hónap alatt készült el. A beruházásnak része volt emellett 6 új, kínai fröccsöntő gép, valamint egy targonca beszerzése és üzembe állítása, továbbá a régi gyártócsarnok felújítása, valamint mindkét létesítmény tetejére napelemek telepítése.
Közlése szerint a társaság mintegy 200-féle műanyag terméket gyárt 6-8 partnerének, közülük meghatározó a Samsung jászfényszarui és szlovákiai gyára. A Start Plast Kft. közel 100 munkavállalót foglalkoztat, a létszám 20-30 százalékkal bővült a fejlesztés miatt.
Az üzem kapacitását a csarnoképítés csaknem 40 százalékkal növelte, ami egyúttal új termékpaletta kialakítását is lehetővé teszi. A társaság éves árbevétele 2024-ben meghaladta az 5 milliárd forintot, míg idén – elsősorban a beruházás teremtette lehetőségek okán – 7 milliárd forintot megközelítő árbevételt várnak.