Új rétegek bevonása a foglalkoztatottak körébe, az adózással kapcsolatos további reformok és fejlesztést ösztönző vállalati környezet. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait hasznosító és a Pénzügyminisztérium által kiadott tanulmány szerint ezek biztosíthatják a magyar gazdaság tartós növekedését a következő években. Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal is közös munka hosszabb távon még az állami kiadások csökkentését és a céges beruházások ösztönzését tartja fontosnak a nyugati szinthez történő felzárkózáshoz.

A képen felső sorban balról jobbra: Ésik Róbert, Martin A. Dale, Hernádi Zsolt, Bársony Farkas, Jánoskuti Levente; alsó sorban: Parragh László, Varga Mihály, Csath Magdolna és György László (Palkovics László képviseletében) 
A fotó az NVT 2019. február 19-ei ülésén készült.

A Nemzeti Bank 330 pontjával egy időben a Pénzügyminisztérium is megjelentette a magyar gazdaság felzárkózásának programját. Míg az MNB javaslatai hosszabb időtávra tekintenek (Demokrata, 2019/10), a PM kutatásai azt vizsgálják, hogy a következő években miként lehet fenntartani a magyar gazdaság gyors növekedését. A kutatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Versenyképességi Tanács közgazdászainak munkája segítette – utóbbi tagja többek között Hernádi Zsolt, Parragh László, Csath Magdolna.

Bevezetőjében Varga Mihály felhívja a figyelmet, hogy a belső tartalékok mozgósítására azért is szükség van, mert a következő években a világgazdasági növekedés lassulása várható, és csak így tudjuk fenntartani a nyugati felzárkózáshoz szükséges, legalább két százalékpontos GDP-növekedési többletet. Köszöntőjében Palkovics László pedig hangsúlyozza: a tudástermelő rendszerek három évtizedes helybenjárása után amúgy is a magasabb hozzáadott értékű termelés felé kell mozdulnunk, mert csak így biztosítható jelentősen magasabb bérszínvonal.

Váltás a munkaszemléletben

A dokumentum megállapítja: a magyar gazdaság az elmúlt bő két évtizedben a fejlett nyugati világ egy főre eső GDP-jének 58 százalékáról 71,5 százalékra erősödött. Különösen nagyarányú a növekedés 2013 óta, az előző évben ugyanis még csak 65 százalékon álltunk. A sikeres felzárkóztató gazdaságpolitika azonban egyelőre csak a megelőző időszak kárait volt képes felszámolni, vagyis hazánk újra fel tudott zárkózni a többi visegrádi ország növekedési tempójához. A tartósan gyors növekedéshez azonban a hatékonyság növelésére van szükség.

A tanulmány négy kulcsterületet jelöl meg a siker alappilléreként: az állami kiadások csökkentését, a beruházások ösztönzését, a kiszámítható beruházási környezet kialakítását és a munkaerő-tartalékok kiaknázását. Utóbbi meglepő, hiszen Magyarországon már rendkívül alacsony a munkanélküliség, ám a mellékelt összehasonlításból kiderül, hogy a hasonló népességű országok közül Portugáliában 200 ezerrel, Svédországban 500 ezerrel, Csehországban pedig 700 ezerrel több a munkavállaló, vagyis a jelenleg inaktív rétegek körében még jócskán lehetnek tartalékok. A szerzők a fiatalok, kismamák és idősebbek munkavállalásának ösztönzését javasolják, ehhez azonban speciális támogatórendszerek is kellenek.

Mivel a munkaerő-tartalékok így is végesek, kiemelten fontos a vállalkozások magasabb hozzáadottérték-teremtő képességének előmozdítása. Ám ez összetett kihívás, hiszen egyrészt gépi beruházásokat, az ezt lehetővé tevő hitelrendszert, másrészt alkalmas oktatási rendszert is feltételez. S kapcsolódik hozzá a tudástermelő rendszerek aktuális átalakítása is, amelyek keretében összefogottabbá és célorientáltabbá kell hogy váljon a kutatói hálózat, és a cégvilágot is jobban be kell vonni a kutatás-fejlesztési tevékenységbe – ahogy az úgynevezett Science Parkokban hét vidéki megyeszékhelyen már meg is történt. A magasabb hozzáadott érték azért is fontos, mert csak így teremthető meg a további látványos béremelések fedezete – utóbbi ugyanakkor azt is biztosítja, hogy kisebb adóztatás mellett legyenek beszedhetők a szükséges költségvetési bevételek.

Takarékosabb állam

A takarékosabb állami bürokrácia igénye már vagy másfél évtizede visszatérő szlogen a kormánypártok kommunikációjában, ám most már a növekedést gátló tényezővé válhat. Hazánkban a közszféra foglalkoztatja a munkavállalók 29 százalékát, ami nemzetközi összevetésben igen magas arány. Ez természetesen a költségvetés kiadási oldalát is terheli, vagyis az állam működésének racionalizálása egyrészt munkaerőt szabadít fel a versenyszféra számára, másrészt a központi kiadásokat is csökkentheti.

A túlméretezett államból következik, hogy a GDP-arányos adóelvonás szintje Magyarországon még mindig magasabb, mint a régiós versenytársainknál. A tanulmány szerint különösen a munkajövedelmek adóterhelése kedvezőtlen – bár ez a hatéves bérmegállapodás eredményeként már csökkenő pályára került (Demokrata, 2019/05). A helyzetet tovább súlyosbítja a még mindig magas államadósság finanszírozásának terhe, ami forrásokat von el a pénzpiacokról, csökkentve többet között a beruházásokra jutó hitelkeretet is.

Az állami terhelés különösen súlyos a kis- és középvállalkozások esetében. Bár a kata, kiva bevezetésével itt is kedvező folyamatok indultak, általánosságban igaz, hogy Magyarországon még mindig 60-féle közteherfajta van, és ebből egy tipikus középvállalkozás 11 félét fizet. A tanulmány szerint az adónemek számát 40-re kellene csökkenteni, és minél nagyobb lehetőséget adni a digitális bevallásoknak, adatszolgáltató szoftvereknek. Magyarországon jelenleg egy vállalkozás évi 277 órát tölt el adóadminisztrációval, a területen jelentős informatikai fejlesztéseket végrehajtó Észtországban ezt sikerült 50 órára leszorítani. Nem mellékesen: az adminisztráció digitalizálásával szintén létszám szabadítható fel a versenyszféra számára.

A szerzők hangsúlyozzák: az elmúlt évek foglalkoztatásösztönző politikája után most a termelékenység fokozását elősegítő beruházásokra kell koncentrálni. A magyar GDP-arányos beruházási ráta a válságos években 19 százalékra is visszaesett, most 24 százalék. Nemzetközi elemzések szerint 25 százalékos beruházási rátánál biztosítható tartósan a 4 százalék fölötti gazdasági növekedés. Hazánk esetében a beruházások azért is fontosak, mert a kilencvenes években idetelepített összeszerelő munkák jövedelemtermelő képessége egyre inkább leértékelődik. Többek között ez is oka, hogy egy magyar munkavállaló termelékenysége a németnek csupán felét teszi ki – igaz, fizetésben négyszeres az elmaradás. A dokumentum szerint a felzárkózáshoz a hazai kézben levő, és a dolgozók 70 százalékát foglalkoztató kis- és középvállalkozói szektorra kell koncentrálni, hiszen ők tudnak igazán hozzájárulni a hazai életminőség javulásához. Csakhogy OECD-felmérések szerint e szektornak a termelékenysége nemcsak a multinacionális cégekhez képest rendkívül alacsony, de még a többi visegrádi országétól is mintegy 10 százalékkal elmarad.

A munkaerő-kímélő technológia­orientált fejlesztések azért is fontosak, mert a tanulmányból kiderül: bárhogy sikerülnek is a demográfiai programok, a következő két évtizedben az aktív korosztály további fogyására kell számítani, így 2030-ra 400 ezer fővel csökken a munkaképes korúak száma. S ugyanezért fontos az egészségügyi rendszer korszerűsítése, a prevenció és az egészséges életmódra nevelés is, hogy az idősebb korosztályok fokozottabban be tudják tölteni a megüresedő munkahelyeket.

Mérsékelt dinamika

A dokumentum egyik fejezete a sikeres gazdasági ugrást végrehajtó országokkal hasonlítja össze Magyarország 2013-tól induló fejlődési pályáját. Ezek részben a szegény országok közül kapaszkodtak fél-egy évtized alatt a közepes fejlettségűek közé, mint Chile, Indonézia, Kína, Thaiföld, részben a közepesen fejlettek közül a legfeljettebbek közé, mint Írország, Kanada, Japán, Dél-Korea, Szingapúr. A vizsgálat kizárólag az országok felzárkózó időszakára vonatkozik, ami más-más évtizedet jelent.

Az összehasonlításból kiderül, hogy a magyar felzárkózás dinamikája egyelőre nem éri el a sikerországokét, hiszen az érintett ázsiai országok átlagos GDP-növekedése évi 9 százalék körül alakult, egyébként 4-6 százalék közötti, a beruházási ráta 30 százalék körül van, az államadósság 20-50 százalék közötti, a kormányzat GDP-arányos elvonása pedig 10 százalék körüli – hazánkban ugyanakkor az elmúlt hat év átlagos GDP-növekedése 3,5 százalék (bár növekvő tendenciát mutat), a beruházási ráta 24 százalék körüli, az államadósság 70 százalék, a kormányzati elvonás pedig 20 százalék. Az elemzés arra is felhívja a figyelmet: a sikeres felzárkózást megvalósító országoknál a foglalkoztatás bővülésének arányát rendre meghaladta a gazdasági növekedés üteme, vagyis termelékenységjavulás is történt. Az összehasonlításból ugyanakkor az is kiderül: a külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg egyenlege hazánkban kedvezőbb, mint az említett országoké volt, ami például jelentős tartalékot adhat a beruházásoknak.

A tanulmány végén konkrétan is számszerűsítik, hogy az egyes területeken végrehajtandó strukturális reformok 2023-ig mennyivel emelhetik a magyar GDP-t. A feltüntetett hat területből (adózás, foglalkoztatás, hatékonyabb állam, egészségügy, oktatás, vállalati környezet) ezen az időhorizonton főleg a foglalkoztatás és a vállalati fejlesztések ösztönzése lehet termékeny – mindkettő 1-1 százalékponttal erősítheti a magyar gazdasági növekedést. Ám a szerzők hangsúlyozzák: tízéves időtávban már az oktatáshoz és egészségügyhöz kapcsolódó fejlesztések válnak meghatározóvá.