A munkáltatók több mint fele tervez jövőre béremelést
A profiession.hu állásportál felmérése szerint a munkáltatók 52 százaléka tervezi, hogy jövőre többet fizet az alkalmazottainak. A béremelés átlaga 8 százalék, tízből heten az összes munkavállalónak ennyit adnának pozíciótól és teljesítménytől függetlenül. A bérfejlesztést a piaci környezet változásai mellett többek között a munkaerő megtartása indokolja, az utóbbi évek során belföldön ugyanis jelentősen csökkent a betöltetlen állások száma – írták.
2023 óta figyelhető meg a trend, hogy a cégek kicsivel több mint a fele tervez bérfejlesztést a következő évre, végül mégis több mint 70 százalékuk emel a fizetéseken. Ezek jellemzően kisebb mértékűek, mint amit a munkavállalók elvárnának, így erősödik a piacon a bérnyomás. Emellett a munkáltatók egyik visszatérő nehézsége, hogy a meghirdetett állásokra jelentkezők fizetési igénye magasabb, mint amivel terveznek a pozícióknál – mondta el a felmérés eredményeiről Dencső Blanka, a profession.hu vezető elemzője.
Azok közül a döntéshozók közül, akik már elkötelezték magukat a fizetésemelés mellett, tízből heten pozíciótól és teljesítménytől függetlenül az összes munkavállalójuk fizetésének átlagosan 8 százalék körüli emelésére törekednek.
A válaszadó cégek 48 százalékánál jár valamilyen béren kívüli juttatás jelenleg a dolgozóknak, ötödük ennek az emelését is tervezi, szintén átlagban 8 százalékkal.
(forrás)
