Hirdetés

Az Ellenpont szúrta ki elsőként, hogy Bod Péter Ákos – a választók tökéletes lenézéséről tanúbizonyságot adva – ország-világ előtt összekacsintósan elmeséli, hogy Magyar Péter is jól tudja, hogy nem fog tudni visszaszerezni semmiféle vagyonokat, megszorításokra lesz szükség és mindenki „tudja, miről van szó”, ezért inkább rá se kérdeznek.

Bod Péter Ákos augusztus végén adott egy interjút az Ultrahangnak,3 és egészen pontosan meg is fogalmazta, mire lehet számítani egy esetleges Tisza-kormány esetén:

  • A tanácsadó szerint eleve túl alacsony az szja, és alig fizeti már valaki (pl. édesanyák és 25 év alattiak adómentességére utalt);
  • ezért adót kell emelni, vagy;
  • kiadást mérsékelni, tehát megszorítani;
  • esetleg deficitből megoldani, tehát adósságot felvenni.

„A kormányzat bejelentette, útjára indította azt a további adómérséklést, ami a gyermeket szülő nőkre vonatkozik, szja-összefüggésben, tehát nem fizetnek személyi jövedelemadót, mégpedig úgy, hogy életük végéig szól (felnevet) a kormányzati ígéret. Hát, ami eleve felvet mindenfajta kérdéseket, mert minden kormányzatnak néhány évre van, maximum négy évre van felhatalmazása a választóktól. Onnantól kezdve lehetnek tervei, vágyai és elgondolásai, de az nincs rendjén, hogy megkösse a következő kormányoknak a kezét. (…)
És akkor térjünk rá arra, hogy mindenféle ígéretek hangzottak el. Na most ezek egy része adócsökkentő. Nyilván szó volt arról, hogy kevesebb adót fizessenek az egyébként se nagyon magas szja-hoz képest, a már nem is tudnám felsorolni, mert akkor el kellene kezdeni, hogy ki nem fizet adót, ugye. Nem fizet adót, szja-t a 25 év alatti fiatal. És akkor ugye nem fizet adót az, aki három vagy négynél több gyereket szült. (…)
Hogy van-e realitása az adócsökkentésnek, vagy pedig adót kell emelni, vagy pedig akkor a kiadást kell nagyon-nagyon mérsékelni, vagy pedig – hát az is egy megoldás, de az a legkellemetlenebb és nem tart sokáig – hogy hát akkor deficitből megy, majd az utókor kifizeti.”

Hogy nem egyszeri elszólás volt Bod Péter Ákos részéről az adóemelésre vagy a családi adókedvezmények elvételére utaló jótanács, azt egy másik, a Szabad Európának tett nyilatkozata is megerősíti, szintén augusztusból. A tanácsadó elmondta, hogy Magyar Péter „dörzsölt”, hogy „vág az esze, mit NE mondjon”.

„– Azt látom, hogy nagyon óvatos és tapasztalt, vagy dörzsölt – nem tapasztalt, az nem jó szó – fiatalemberről van szó. Nagyon vág az esze, hogy mit ne mondjon. És ezért nehéz véleményt formálni a programról, amiben nagyon nagy lyukak vannak. Nem mondja. Azt mondja például, hogy ő megtartja – ha tudja –, az Orbán-kormány vívmányait.
– Családpolitika például…
– Igen, pontosan, alacsony adókulcs. Előbb elmondtam, hogy szerintem nem kéne megtartani, mert az a középosztályt úgy támogatja, hogy terheket rárakja azokra, akiknek ezáltal romlik a középosztályosodási esélye. Márpedig akkor van egy országban dinamika, ha liftek működnek. Ő megtartja mindegyiket. Meg vannak saját céljai – egészségügy. Rögtön mondja az ember, hogy ez nem fog beleférni a kereteibe. Ezt nyilván ők is tudják, de azt a hibát nem követik el, hogy elmondják, amit gondolnak, és utána ráugrik másnap a támadás, hogy adót akartok emelni, hogy vissza akarjátok venni, hogy el akarjátok adósítani, hogy nem tudom…”

A teljes elemzést IDE KATTINTVA olvashatják el.