Régi reflexek mozgathatták a Magyar Alumínium Zrt. (Mal) vezetőit a kolontári katasztrófa utáni napokban. Hiszen józan ésszel felfoghatatlan volt az az érzéketlenség és pökhendiség, ahogy a cég a nyolc áldozatot követelő tragédiára reagált. A tragédia másnapján kiadott közleményükben például leszögezték, hogy az „Európai Unió szabványa szerint a vörösiszap nem minősül veszélyes hulladéknak”. Majd bejelentették, hogy mégis a károsult családok segítségére sietnek – ám az összedőlt házak tulajdonosainak csupán családonként százezer forintot ajánlottak fel. Végül csak több nappal a tragédia után kértek elnézést azért, hogy korábbi megnyilvánulásaikban „túlságosan a szakmai kérdésekre” fókuszáltak.

Tolnay Lajos, a Mal tulajdonosa a Figyelőnek adott interjúban mindezt azzal magyarázta, hogy „nem értenek a kríziskommunikációhoz”. Elég lett volna, ha az emberséghez értenek.

Múlt hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda előzetes letartóztatásba helyezte Bakonyi Zoltánt, a társaság vezérigazgatóját, az egyik főtulajdonos fiát, a parlament pedig megszavazta a Mal állami felügyeletét lehetővé tevő javaslatot. A vád katasztrófavédelmi terv kidolgozásának elmulasztása volt, illetve az, hogy a tulajdonosok külföldre mentenék ki a cégvagyont, hogy így bújjanak ki kártérítési kötelezettségeik alól. A romokba dőlt településeken a helyiek üdvrivalgással fogadták az igazgató letartóztatásának hírét.

Tipikus káderprivatizáció

A Mal Zrt. mindhárom tulajdonosa igen előkelő helyet foglal el a leggazdagabb magyarok listáján. Az úgynevezett Top 100 tanúsága szerint a 40 százalékos tulajdonos Tolnay Lajos 23 milliárd forintos vagyonával a 21. leggazdagabb magyar. A 30-30 százalékkal részesedő Bakonyi Árpád és Petrusz Béla pedig 16,5-16,5 milliárddal holtversenyben a 28. helyen állnak. Nem csak vagyonuk nagysága miatt érezhették magukat sérthetetlennek a Mal vezetői. Az 1996-os privatizáció óta folyamatosan azt tapasztalhatták, a törvény fölött állnak, kapcsolataikkal mindent elérhetnek.

Már maga a privatizáció is tipikus példája volt annak, hogy az egykori pártállami elit hogyan nyúlta le az állami vagyont. Emlékezetes: az alumíniumgyártás a kilencvenes évek elejéig igazi sikertörténet volt Magyarországon. Az inotai, az almásfüzitői és a mosonmagyaróvári kohók még a középiskolás tananyagban is szerepeltek. A rendszerváltás időszakában Magyarországon 220 ezer tonna alumíniumot gyártottak, ez nyújtott alapot a hazai járműiparnak. Épp ezért a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején nem is privatizálták az egykori büszke gyárakat, inkább a Hungalu nevű állami holdingba szervezték az alumíniumipari társaságokat. A Horn-kormány alatt azonban minden eladó lett. Furcsa módon az alumíniumipart mégsem a „tőkeerős külföldi befektetőknek” szánták. A privatizáció lebonyolításával 1995-ben Bakonyi Árpádot bízták meg, akit a Hungalu elnökének neveztek ki. Mit ad a kommunizmus szelleme, egy évvel később már ágazati vezetőtársai voltak az alumíniumipar ma meghatározó tulajdonosai.

Tolnay Lajos korábban a miskolci Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója, Petrusz Béla pedig 1991–96 között az inotai kohó ügyvezető igazgatója volt. Bakonyi csak 1998-ban jelent meg az alumíniumbárók között, amikor rögtön a Mal alelnökévé emelkedett. Ez a privatizáció alapozta meg Gyurcsány Ferenc vagyonosodását is. Cége, az Altus ugyanis szintén tulajdonrészhez jutott a mosonmagyaróvári Motim Rt.-ben. Akkor még csak a munkavállalók és a cégvezetők társtulajdonosaként, ezt azonban később kizárólagos tulajdonhányadra emelte.

A privatizáció komolyságát mutatja, hogy Gyurcsányék szinte teljes mértékben bankhitelből teremtették elő a 702 millió forintos, meglehetősen alacsony vételárat. De az igazán alkalmi vételekre az ágazati szaktársaknak, Tolnay Lajosnak és Petrusz Bélának nyílt lehetőségük. Az általuk alapított Mal mindössze 1,2 milliárd forintért vehette meg az inotai kohót, az ajkai timföldgyárat és a Kőbányai Könnyűfémmű Kft.-t. Majd a Motim és a Mal immár ágazati összefogásban vásárolta meg a Bakonyi Bauxitbányát, csupán 72 millió forintért. Mindez akkoriban 14 lakótelepi panellakás ára volt a fővárosban…

Az alumíniumipar azóta számtalan átalakuláson esett át. Egyes cégeket felszámoltak, bányákat bezártak; az egyesítések és felvásárlások révén a Mal-Motim csoport egyeduralkodóvá vált a hazai alumíniumiparban. A két cég jelenleg is üzleti kapcsolatban áll egymással: a Motim 2002-ben abbahagyta a timföldgyártást, azóta a Mal látja el alapanyaggal. Vagyis az elmúlt években a Mal-vezetők a miniszterelnök Gyurcsány Ferenc személyes üzletfelei voltak. A jelenleg szocialista képviselővé süllyedt Gyurcsány nem is szavazta meg a parlamentben a Mal állami felügyeletéről szóló javaslatot.

Kétezreléknyi adó

A kolontári katasztrófa tükrében groteszk: annak idején az állami alumíniumipar privatizációs felelőseként Bakonyi Árpád a környezeti károk mentesítési kötelezettségével ijesztette el a külföldi befektetőket. A privatizáció feltételeként ugyanis megszabta, az új tulajdonosok kötelesek rehabilitálni a bauxitbányászat és timföldgyártás során károsított területeket. Ennek költségét akkor mintegy 5 milliárd forintra becsülték – ám valójában rendkívül bizonytalan tételnek számított. A határon túli érdeklődök nem mertek vállalni ekkora rizikót, az alumíniumipar bankkölcsönből vásárolgató új királyai azonban gond nélkül megtették.

Tolnay Lajos egy korábbi interjúja szerint a Mal 1,4 milliárd forintnyi környezeti kárelhárítást vállalt, 5,2 milliárd forint beruházási kötelezettség s további 1,5 milliárd forintnyi, a Hungaluval szemben fennálló belső adósság átvállalása mellett. Aztán az élet másként alakult. A kohósalak- lerakók és a vörösiszap-tározók jelentős része természetesen azóta is időzített bombaként borzolja a környezetvédők idegeit. Hiszen nem csak Ajkán vannak zagytározók. A Neszmélyen megszilárdult vörösiszap mérgező porát évek óta hordja a környező falvakba a szél, Almásfüzitőn pedig közvetlenül a Duna kavicságya fölött hagyták – az egyébként már lefedett – szennyező anyagot.

Figyelmet érdemlő, hogy a magyar alumíniumipar zászlóshajójává emelkedő Malnak az éves mérlegek adatai szerint nem ment jól a privatizáció óta eltelt időszakban. Olyannyira nem, hogy az ember szinte nem is érti: hogy emelkedtek tulajdonosai mindnyájan a leggazdagabb harminc magyar közé.

A kilencvenes évek második felében a Mal még évi egymilliárd forint körüli adózás előtti eredményt ért el, ezt azonban el is vitték a privatizáció során vállalt kötelezettségek, valamint az alumíniumipar koncentrálása során végrehajtott cégfelvásárlások.

Az ezredfordulót követő években azonban szinte kivétel nélkül veszteségről tanúskodnak a cégiratok. Szerény nyereséget mindössze három évben vallott be a cég: 2003-ban és 2004-ben eredményük 300-300 millióra rúgott, 2006-ban pedig 750 millió forint mérleg szerinti eredményt értek el. Mindezt jócskán felírták a mínuszok. Csak 2005-ben a cég vesztesége az említett összes nyereség több mint hatszorosára, 6300 millió forintra rúgott. 2007-ben 1300, 2008-ban 44, 2009-ben pedig 360 millió forintos mínuszt vallott be a cég. A legutolsó két év érdekessége, hogy az üzemi eredmény még jócskán pozitív volt (150, illetve 280 milliárd forint értékben), ám a pénzügyi műveletek mindig veszteségbe rántották az eredményt.

Ahogy Tolnay Lajos leleményesen fogalmazott: rosszul tőzsdéztek. A vörösiszap-tragédiával foglalkozó internetes fórumok kevésbé nagyvonalúak: a nyereség eltüntetésének tipikus módjaként kommentálják a pénzügyi vonalon elszámolt, több százmilliós veszteséget.

Döbbenetes tény: miközben honlapjának tanúsága szerint a Mal 12 százalékkal részesedik az európai alumíniumpiacból, s a világpiacból is 4 százalékot tudhat magáénak, az elmúlt öt évben mindösszesen csupán 102 millió forint társasági adót fizetett a magyar költségvetésbe. Pedig árbevétele ezalatt meghaladta a 230 milliárd forintot, s mint büszkén állítja, termelése 70-75 százalékát nyugat-európai országokba exportálja, amit „kevés cég mondhat el magáról”. Aki nem magabiztos a nagy számokban, azok kedvéért: a Mal által befizetett adó az árbevétel két ezrelékét sem éri el…

Veszteségből lett milliárdok

A Mal veszteségeit érdemes összevetni Tolnay Lajos, Petrusz Béla vagy Bakonyi Árpád vagyongyarapodásával. A Top-100 összesítése szerint Tolnay 2004-ben még csak 16,5, Petrusz és Bakonyi pedig 12,5 milliárd forinttal rendelkezett. A veszteséges vállalati évek alatt tehát több mint harmadával növelték magánvagyonukat. Annak ellenére, hogy tulajdonosként elméletileg még be is kellett tenniük korábbi megtakarításaik egy részét a Mal működőképességének biztosítására…

A tulajdonosokat az a feltevés sem menti a gyanú alól, hogy esetleg a Mal értékének növekedése okozza a vagyongyarapodást. A cég ugyanis aligha vált értékesebbé az elmúlt években: árbevétele 2008-ban harmadával, 2009-ben pedig a válság előtti szint felére esett. A cég utolsó értéknövelő beruházása még 2004-ben történt, amikor a Mal többségi tulajdont szerzett a boszniai Rudnici bauxitbánya-társaságban. De egyébként is, a Mal piaci értékét mindössze 10 milliárd forintra becsülik szakértők, vagyis mindössze néhány milliárd forintnyi részt képvisel az egyes alumíniumbárók 20-20-20 milliárd körüli vagyonában. A többi más befektetésekben, értékpapírokban testesül meg. Milyen furcsa, hogy cégszinten veszteségesen termelnek és „rosszul tőzsdéztek” a Mal-vezetők, miközben valami rejtélyes módon mégis őrült sebességgel gazdagodnak…

Ha a tőzsdei részvényeket nem is, a közélet kártyáit még mindig jól keverik a Mal-nál. Két nappal letartóztatása után a veszprémi bíróság szabadon engedte Bakonyi Zoltánt, a társaság vezérigazgatóját, pedig a rendőrség több terhelő vallomást begyűjtött arról, hogy a vezér tudta, néhány hete már szivárog a gát, ám megtiltotta, hogy erről bárki beszéljen.

Hétvégén állami felügyelet mellett az ajkai timföldgyár is újraindíthatta a termelést. Már csak az a kérdés, mi lesz a cég 10 milliárdra becsült vagyonával? Áldozatul esik a 20 milliárdra becsült kártérítési kötelezettségnek, vagy valamilyen szinten ezt is visszakapják a tulajdonosok? Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád mindenesetre már a Mal-vagyon nélkül is benne lennének a jövő évi Top-40-ben. Ami nem kis befolyást jelent.

Kárász Andor