– Amíg a tagországok különböző áfa-kulcsokat alkalmaznak, lehetetlenség az áfát figyelembe venni a határokon átnyúló kereskedelemben – fogalmazott egyszer Frits Bolkenstein, az unió korábbi adóügyi biztosa. Az EU-ban ugyanis igen széles skálán mozognak az adókulcsok. A legkevésbé mohó német költségvetés például csupán maximum 16 százalékos forgalmi adóval terheli a kereskedelmi eladásokat, a tagállamok többsége 19-20 százalékos kulcsot alkalmaz, a másik végletet pedig Svédország, Dánia és Magyarország jelenti, ahol 25 százalékos az áfa.

Ha az EU-n belüli kereskedelmet tehát – a belföldi kereskedelemhez hasonlóan – az áfa felszámításával folytatnák, a cégeknek igen bonyolult, több nemzeti adóhatóságot érintő elszámolási rendszerben kellene visszakövetelni a továbbértékesített termékekre eső áfát.

Az unión belüli nemzetközi kereskedelem így áfa-mentes. Az első áfa-fizetési kötelezettség a végső értékesítés országában a forgalmazót terheli, aki csak a termék értékesítése után, a kereskedelmi egységgel megosztva rendezi a számlát. Mindez nagyjából megfelel a külkereskedelem évtizede bevált modelljének, csakhogy míg a hagyományos nemzetközi kereskedelem a vámhatóságok közbeiktatásával történik, az unión belül ellenőrzés nélkül áramolhatnak az áruk. Míg csatlakozásunk előtt tehát a Vám- és Pénzügyőrség határozta meg az áfa-fizetési kötelezettségeket, s intézkedett is a beszedésről, uniós tagként mindezt immár a vállalkozások önbevallása helyettesíti. Brüsszeli tapasztalatok azonban azt mutatják: a bevallást kitöltő kezek Nyugat-Európában is a zsebek felé húznak. Becslések szerint az unió áfa-bevételének 1-2 százaléka tűnik el a tagországok közötti kereskedelemben, de Spanyolország és Portugália csatlakozásakor pontosan ki is mutatták: a GDP mintegy 0,2 százalékával tartósan visszaestek az áfa-bevételek. A tagországok közötti kereskedelemben a fő veszteséget valójában nem a befizetések elmaradása, hanem az indokolatlan visszaigénylések okozzák. A kiszállító cégnek ugyanis a határátlépés után lehetősége van visszaigényelni a termékbe beépített anyagok, szolgáltatások korábban befizetett áfáját. Elképzelhető tehát, hogy bizonyos, exportként bevallott termékek valójában el sem hagyják az országot, inkább belföldön számla nélkül értékesítik őket, miközben az exportra hivatkozva még áfát is visszaigényelnek rájuk. De a tényleges kereskedelmi ügyleten is tűnhet el áfa. Előfordulhat például, hogy a forgalmazó saját hatóságának nem vallja be a másik tagországból behozott árut, ellenben kereskedelmi partnerének már áfával együtt adja azt tovább – s a különbözetet egyszerűen lenyeli. Az állam vesztesége itt is két részletből adódik össze: egyrészt a be nem fizetett áfából, másrészt abból, amit a kereskedelmi partner – jogosan – visszaigényel a másik fél által befizetettnek gondolt rész után. Amennyiben a forgalmazó más gazdasági tevékenységet is folytat, meglehet, a csalás fel sem tűnik: a visszatérítés csupán elméletileg, a befizetési kötelezettséget csökkentő tételként jelenik meg, márpedig az adóhatóságok mindenhol a visszaigénylőket ellenőrzik igazán figyelmesen. Az ismertetett két módszer kombinációja az ún. körhinta-csalás, ahol a tagországon belüli (ténylegesen meg sem történt) ki- és beszállítások s az ezzel járó áfa-visszaigénylések után a termék még vissza is kerül eredeti gyártójához, ahonnan ismét "elindulhat" a jövedelmező áfa-kör. Az uniós adóhivatalok egyelőre csak kapkodják a fejüket az eltűnő áfa-bevételek után. Központi adóhatósága az EU-nak nincs, a hiányt az egyes adóhivataloknak egymással kommunikálva kellene feltárniuk, ez azonban rengeteg adat eseti jelleggel megszervezett cseréjét jelentené. Egyszerűbbnek tűnik a kereskedelmet is nyilvántartó uniós adatbázis, az ún. VIES-rendszer lekérdezése, ez azonban túl lassan követi a folyamatokat. Az információkat csak a negyedéves adóbevallások feldolgozása után kezdik feltölteni a nemzeti adóhatóságok – vagyis mintegy három hónappal az ívek beérkezése s további egy-négy hónappal a tényleges ügyletek után. A féléves csúszás pedig épp elegendő időt hagy, hogy áfa-visszaigényléssel mesterkedő cégek alaposan megszedjék magukat, majd eltűnjenek a brüsszeli ködben…