Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Takács Árpád Békés vármegyei főispán, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Péterné Novák Krisztina, a Nagycsaládosok Kétsopronyi Egyesületének elnöke, Völgyi Sándor László polgármester és Herczeg Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b-j) a Magyar falu program segítségével korszerűsített játszótér, valamint a Nagycsaládosok Önkéntes Háza felújított tetőzetének átadásán Kétsopronyban 2023. április 21-én.
Hirdetés

Gyopáros Alpár a Magyar falu program részeként elkészült fejlesztések ünnepélyes átadásán kiemelte: a falusi közösségek életének meghatározói, „motorjai” elsősorban a civil szerveződések.

Hozzátette, ezek a szerveződések döntő többségükben valamiféle tematikus feladatot látnak el. Példaként említette a polgárőröket, az önkéntes tűzoltó-egyesületeket, a sportegyesületeket és a nyugdíjasklubokat.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a kormány, amikor a Magyar falu programot meghirdette, fontos céljának tekintette, hogy a civil szervezeteket is támogassa. Ezáltal az elmúlt három évben a kistelepüléseken több mint 20 milliárd forint értékben, hozzávetőlegesen hatezer nyertes pályázati támogatást hirdettek ki csak a civil szervezetek számára – hangsúlyozta.

Herczeg Tamás (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: Kétsoprony nemcsak vendégszerető, hanem vendégmarasztaló település is. A falusi csoknak és a Magyar falu programnak köszönhetően folyamatosan fejlődik a település, amely ezidáig már 23 különböző projektre kapott támogatást.

Völgyi Sándor László (független), Kétsoprony polgármestere elmondta, négy év alatt több mint 100 millió forintot nyert el a település a Magyar falu programban, és sok olyan elképzelést valósítottak meg, amely a közösség hasznára van.

Korábban írtuk