Az ember csak kapkodta a fejét az orosz–ukrán gázvita legújabb fejleményei során. Oroszország egy hónap leforgása alatt másodszor fenyegette meg szomszédját a gázszállítások leállításával. A belterjes kelet-európai viszonyokat nem ismerők már a magyarázatokat sem igazán tudták követni. Ukrajna állítólag nem fizette ki a tavalyi gázszállítások után számlázott egymilliárd dollárt, sőt idén úgy kapta a gázt, hogy a két fél még a pontos árról sem egyezett meg egymással. Bár a tartozás kifizetéséről az első fenyegetés időszakában megállapodtak egymással, s az ukránok törlesztettek is 750 millió dollárt, Oroszország most mégis úgy érezte: nyomást kell gyakorolnia keleti szomszédjára. S előbb 25, majd újabb 25 százalékkal csökkentette az Ukrajnának szállított gáz mennyiségét.

Belterjes történet

Gazdaság és politika kapcsolatát jól mutatja, hogy a Gazprom most, Julija Timosenko miniszterelnöki kinevezése után kezdte követelni a pénzt. A tartozás ugyanis még tavaly, a Moszkva-barát Viktor Janukovics miniszterelnöksége alatt halmozódott fel. S jellemző, hogy a miniszterelnöki váltást az orosz fél a gáz árának jelentős emelésével „honorálta”.

Két éve, amikor Oroszország teljesen leállította az Ukrajnának szóló szállításokat, az ukránok az uniós gázszállítmányok megcsapolásával válaszoltak. Épp ez adta a Déli Áramlat gázvezeték megépítésének ideológiai alapját. A Barátság kőolajvezetékkel szemben a Gazpromnak olyan szállítási útvonalra van szüksége, amelyik nem Ukrajnán halad keresztül.

A megcsapolás ezúttal elmaradt. Az ukránok arra hivatkoztak: a tárolóikban levő gázból pótolni tudják a kieső mennyiséget. Csakhogy a februári orosz–ukrán megállapodásnak az is része volt: a tárolókban levő gáz a Gazpromra száll. Ukrajna ugyanis korábban arra hivatkozott: azért nem tudja fizetni a számlát, mert az enyhe tél miatt nem tudta tovább értékesíteni a tárolóiban felhalmozott mennyiséget. A nagyobb nyomaték kedvéért azért az ukránok megemlítették: amennyiben mégis sor kerül a gázcsap teljes elzárására, kénytelenek lesznek az Európának szánt szállítmányokból biztosítani gazdaságuk működőképességét.

Ráadásul az orosz–ukrán gázvita egybeesett a két ország kereskedelmébe ékelt közvetítő cég lecserélésével. A messziről jött ember számára megint érthetetlen belterjes történetről van szó. Az ukrán állami gázvállalat ugyanis nem közvetlenül a Gazpromtól vásárolta a Gazprom csövén érkező, a Gazprom által előállított gázt, hanem egy „közvetítő cég”, a RosUkrEnergo közbeiktatásával. A hivatalos magyarázatok szerint e harmadik szereplőre azért van szükség, hogy Ukrajna olcsóbban kaphassa a gázt. A világpiacon köbméterenként 330 dollárért értékesített energiahordozót ugyanis az ukrán fogyasztók ugyanis mindössze 230 dollárért kapja. Az indoklás szerint ezekbe a szállítmányokba ugyanis 130 dolláros türkmén gázt kevernek – ezt kell felügyelnie a közvetítő cégnek. E nem túl megerőltető tevékenységért a RosUkrEnergo tavalyelőtt egymilliárd dollár nyereséget zsebelt be – s mellékesen 25 százalékkal drágította az Ukrajnában eladott gázt. A magyarázatnak mindössze annyi a hibája, hogy valójában a Gazprom minden más országba eladott szállítmányába is kever türkmén gázt – termelése ugyanis rég nem fedezi értékesítését –, máshol mégsem ékel közbe közvetítő céget, s nem ad árengedményt. S hogy a kép még zavarosabb legyen: valójában a RosUkrEnergo 50 százaléka a Gazprom tulajdonában van.

A legújabb orosz–ukrán gázháborúba vélhetően a közvetítő cseréje is belejátszott. A korábbi ukrán miniszterelnökhöz köthető RosUkrEnergót ugyanis Timosenko váratlanul a saját csapatához tartozó közvetítőkkel váltotta fel. Persze az is lehet, hogy mindehhez Moszkvában is keverték a szálakat. A cserével egy időben ugyanis letartóztatták Szemjon Mogiljevicset, alias Szeva bácsit, az orosz alvilágot egykor Budapestről irányító milliomost (az akció magyarországi előzményeiről és esetleges következményeiről lásd keretes írásunkat). A Gazprom nem vesztett sokat az üzleten: a RosUkrEnergóban ülő képviselői egyszerűen átültek az új közös vállalatba, ahol az orosz cég szintén 50 százalékos tulajdonjogot kapott. Hogy az orosz óriásnak mennyire fontos e zavaros viszonyok fenntartása, Dmitrij Medvegyev most kinevezett államelnöknek a szavai bizonyítják: Oroszország ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnával folytatott kereskedelme közvetítő cégen keresztül folyjon. Mindezek után abban már semmi meglepő nincs, hogy miután a múlt héten mégis egyezséggel zárult a gázvita, a felek semmit nem árultak el a megállapodás részleteiről.

A világ gázmamutja

A Gazpromot, a világ legnagyobb földgáztermelőjét, Európa legnagyobb értékű vállalatát, amely egyúttal a világ tíz legnagyobb cégének egyike, 1993-ban alapították a korábbi állami gázvállalatból. Jelentős részben ma is kormányzati tulajdonban van, azonban 49,998 százalékig immár magánrészvényesek jegyzik a társaságot. Ennek ellenére a cég ma is igen fontos az orosz állam számára. A Gazprom adóbefizetései adják az orosz állami bevételek 20 százalékát. Jellemző, hogy Medvegyev épp a Gazprom igazgatótanácsának elnöki székéből ülhetett át a miniszterelnöki székbe. S az sem véletlen, hogy korábban Putyin napi rendszerességgel tudta, mik a cég belső életének legújabb fejleményei. A vállalat jegyzi a világ gáztermelésének egyötödét, tőkéje 300 milliárd dollár, 2006-os árbevétele 65 milliárd dollár volt – s az emelkedő árak miatt tavaly legalább 25 százalékkal nőtt a cég haszna. Az orosz vállalat rendelkezik a világ földgáztartalékainak 17 százalékával, ami legalább 90 évig fedezi Európa alapanyagszükségletét. Emellett számos befektetése van a kőolajkutatás és -forgalmazás, a villamosenergia- termelés területén, sőt egy atomerőmű-üzemeltető társaságban is.

Újabban Európában is egyre jelentősebb tényező. A célt még Gazprom-elnökként maga Medvegyev fogalmazta meg: a nagy orosz cégeknek „be kell vásárolniuk magukat” a nagy külföldi konszernekbe. Ami egyébként nem újdonság. Már a Kül- és Védelempolitikai Tanács 1997-es határozata is kimondta: el kell érni, hogy tőkebefektetéseivel Oroszország megvesse a lábát a Visegrádi, majd az uniós országokban.

Ennek megvalósításáért az elmúlt években sokat tett Oroszország. Politikai elemzők nem véletlenül hívják úgy a Gazpromot: Moszkva meghosszabbított karja. A cég immár nemcsak gázt szállít, de meghatározó szerepre törekszik a közép-európai országok belső piacának ellátásában is – s egyre komolyabb pozíciókat épít ki a távoli nyugati országokban. A Gazprom Bulgáriában atomerőművet épít, Romániában nagykereskedést alapított, Belgiumban gáztározókra szerződött, Németországban vezetékrendszert felügyel, Olaszországban földgáznagykereskedőként jelenik meg, Nagy-Britanniában pedig gáz- és elektromos szolgáltatókat vásárol. S mellékesen a Gazprom elégíti ki Ausztria és Törökország gázszükségletének háromnegyedét.

Oroszországi kutatási jogok ígéretével a Gazprom behódolásra készteti a konkurens nyugati nagyvállalatokat is. A francia Totallal vagy a norvég StatoilHydróval sarkvidéki kitermelési szerződésekre szerződött. Az osztrák OMV a baumgarteni gázelosztó központból juttat részesedést az oroszoknak, akik azt Európa legnagyobb elosztójává kívánják fejleszteni. S nem kivétel a német E.On sem, amelyik épp a magyar földgáznagykereskedelemben megszerzett jogából adna át 50 százalék mínusz 1 szavazatnyi jogot a világ egyik legnagyobbjának számító Juzsno-Russzkoje földgázmező- részesedésért cserébe. A német és az orosz óriás között egyébként is feltűnően szívélyes a viszony. Számtalan közös projektjük mellett (például a Lengyelországot megkerülő Északi Áramlat vezeték) erre bizonyíték az is, hogy az E.On 6,4 százalékos részesedéssel rendelkezik a Gazpromban. A kutatási engedélyeket ugyanakkor nem könnyű tényleges gázkitermelésre beváltani: nemzetközi energia-szakértők körében közhely, hogy Oroszország minden eszközzel hátráltatja az olaj- vagy gázmezőin kutatást végző külföldiek munkáját.

Piac vagy politika?

Ha már egész Európa behódol, Magyarország aligha tehet mást: elzárkózás helyett igyekszik hasznot húzni a Gazprommal való együttműködésből. Ilyen értelemben a Déli Áramlat szerződésnek komoly pozitív hozadéka lesz: hazánk végre tranzitdíjbevételekre is szert tehet a gáz szállítása kapcsán. S ami nem mellékes: hosszabb távra is biztosíthatónak látszik hazánk gázellátása – az ukrán szállítási útvonal bizonytalanságai ugyanis egyre inkább szemet szúrnak (bár meglehet, kissé a Déli Áramlat szükségességét is akarta bizonyítani Moszkva az ismét kirobbantott gázháborúval). A nyugat-európai beszerzési forrásokhoz – Algéria, Norvégia – ugyanis a következő évtizedekben teljesen reménytelen hazánknak hozzáférnie.

Más kérdés, hogy meddig egészséges hazánkban a Gazprom jelenléte. A cég pillanatnyilag a Mollal és az E.On-nal működtet közös vállalatokat, hosszabb távon azonban gáztározók építésére, egész energetikai piacunk megszerzésére törekszik.

Kárász Andor


Veszélyben a nyolc százalék

Máris aggódhatnak azok, akik a 8 százalékkal olcsóbb gáz reményében szerződést kötöttek a gas.hu névre keresztelt Emfesz-érdekeltséggel. Az elmúlt hét igazi szenzációja volt, hogy Moszkvában letartóztatták Szeva bácsit. Az amerikai kormány által a „terrorizmus elleni harc” listáján is szereplő bűnöző a szocializmus éveiben a Szovjetunió egyik legkegyetlenebb védelmi pénzt szedő bandájának vezetője volt. Szemjon Mogiljevics 1991–1999 között Budapestre helyezte székhelyét. S noha Nagy-Britanniában már ekkor lefoglalták pénzmosásra alapított cégeinek vagyonát, s nemzetközi körözést adtak ki ellene, ráadásul a hazai olajszőkítési ügyeknek is aktív szereplője volt, az Antall- majd a Horn-kormány alatt szabadon szervezhette ügyeit. A Nemzetbiztonsági Hivatal 1999-ben látott hozzá az orosz maffiózók kiszorításához, Szeva bácsit azonban ekkor sem tartóztatták le, vagy adták ki az őt köröző nyugati hatóságoknak. Mindössze annyi történt, hogy 1999-ben békésen „elhagyta az országot”.

Oroszországban azonban továbbra is megbecsült személyiség maradt. 2003-ben az ő vezetésével alakult meg az olcsó ukrán gáz biztosítására létrehozott orosz-ukrán vállalat, a Budapesten bejegyzett Eural Trans Gas. Később ennek a cégnek a helyét vette át a RosUkrEnergo. A RosUkrEnergo 50 százalékos tulajdonosa a Gazprom, a másik 50 százalékot azonban sokáig titokban tartották. Csupán amikor Mogiljevics ellen eljárás indult az Egyesült Államokban, akkor hirdették ki: a RosUkrEnergo 45 százaléka Dimitrij Firtas ukrán üzletember tulajdonában áll. Ő egyébként a magyarországi Emfesz birtokosa is. A cég gázbeszerzéseit gázbeszerzéseit eleve veszélyezteti, hogy az ukrán kormány leváltotta a közvetítő szerepről, bár a cég magyarországi szóvivője hangsúlyozza: mindez nem jelenti azt, hogy az Emfesz ne tudná megszerezni Türkméniából az olcsóbban értékesíteni szándékozott gázt. Most pedig az Emfeszre Szeva bácsi árnya is rávetül. Bár az ukrán vállalkozó mindenhol bizonygatja, hogy semmi köze nem volt Mogiljevics ügyeihez, azt azonban nem tagadhatja, hogy a kilencvenes évek első, a Mogiljevics érdekeltségei közé tartozó Highrock Properties vezetője volt.