Bruttó 183, nettó 113 ezer forint a magyarországi átlagbér – derül ki a Statisztikai Hivatal januártól novemberig szóló átlagszámításából. A bruttó összeg 8,8, a nettó azonban mindössze 2,9 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatokat. A különbség oka, hogy a kormányzat a megszorítások keretében jelentősen emelte az egészségbiztosítási járulékot (a bruttó bér 4 százalékáról 7 százalékra), s a munkavállalói járulékot is (1-ről 1,5 százalékra) így a fizetésemelések nagy része az adóhivatalt gazdagította. A maradékot pedig a várnál jóval nagyobb infláció vitte el. A 2,9 százalékos nettó keresetnövekedés a 8 százalékos inflációval együtt ugyanis azt jelenti, hogy 2007-ben 4,7 százalékkal szűkült a magyar családok vásárlási lehetősége.

Végzetes optimizmus

A 4,7 százalékos reálbércsökkenés durva cáfolata a korábbi kormányzati ígéreteknek. Emlékezetes, a választások megnyerése után Gyurcsány Ferenc e szavakkal vezette elő a takarékossági csomagot: nem kell félni, nem fog fájni. S kijelentette: nem lesz szükség sokkterápiára az államháztartás rendbetételéhez. A reálbérek például – hangzott az ígéret –, bár a korábbinál lassúbb tempóban, de 2006–2007-ben is 1-2 százalékkal nőnek majd.

Ehelyett tizenkét éve nem látott pofont kapott a magyar társadalom. Emlékezetes, utoljára a Bokros-csomag idejében csökkent jelentősen a fizetések értéke, 1995-ben 12,2, 1996-ban pedig 5 százalékkal. Aztán szolidan, majd egyre merészebb tempóban folyamatosan emelték a magyarországi fizetéseket az egymást váltó kormányok. S az életszínvonal különösen meredeken javult az ezredforduló után: 2001-ben 6,4, 2002-ben pedig 13,6 százalékkal nőtt a fizetések értéke. Akkor mindenki azt gondolta, ez is az uniós felzárkózás hozadéka: az ország végre túl van a rendszerváltás megrázkódtatásain, s annyi nehéz év után a zsebünkön is érezhetjük a nyugathoz való közeledést. Érdemes visszalapozni a – jelenleg megint tragikus képet mutató – jövőképfelmérésekhez. A Szonda Ipsos 2003 tavaszán végrehajtott felmérése arról árulkodott: a magyar lakosság 68 százaléka úgy gondolta, az EU-csatlakozás kifejezetten előnyös az ország számára. S az optimizmus a kormányokat is áthatotta. Medgyessy Péter például így indokolta az 50 százalékos közalkalmazotti béremeléseket: nem baj, ha meghaladják az ország teherbíró-képességét, ha növekszik emiatt az államadósság, az uniós csatlakozás miatt felfutó gazdasági növekedés rövid időn belül helyreállítja az egyensúlyt.

A reálbérek lendülete még 2003-ban is kitartott: ekkor 9,2 százalékkal nőtt a fizetések értéke. Aztán 2004-ben váratlan visszaesést okozott László Csaba erőtlen stabilizációs programja: a miniszter megemelte az egészségügyi járulékot, s megszüntette a nyugdíjjárulék adómentességét. Mindez csökkentette a nettó bérszínvonalat, ráadásul a szintén ekkor végrehajtott áfa-emelés növelte az árszínvonalat. A kormányzati túlköltekezést azonban ezek a többletbevételek sem fedezték – év végén el is bocsátották a pénzügyminisztert. 2005-től pedig ismét győzött a választási szemlélet: miközben a kormány a költségvetési egyensúly helyreállításáról beszélt, ismét adócsökkentésekbe kezdett, 6,3 százalékkal növelve a fizetések értékét. A lendületből még kitartott a választásokig, így – bár a Gyurcsány-csomag azonnal csökkentette a fizetések értékét – 2006 átlagában még kijöhetett a beígért 2 százalékos reálbér-növekedés. A félrevezető kommunikáció egyébként a választás után is fennmaradt, csak a korábbihoz képest pont fordítva: ezúttal a várható életszínvonal-romlást próbálja bagatellizálni a kormány. A reálbércsökkenés különösen sújtja a Medgyessy Péter által felkarolt közalkalmazotti réteget. Az állami bérstoppok és a kormányzati adóemelések eredményeként ugyanis ebben a körben forintban kifejezve mindössze 1,4 százalékkal nőtt a fizetések összege. A 8 százalékos inflációval kiegészítve eszerint tehát közel 7 százalékkal kevesebbet tudnak vásárolni, mint egy évvel korábban. Hosszú távon tehát a 2002-es központi béremelés nem érte el célját: a nővérek, tanárok visszacsúsztak a fizetési létra alsó fokára, aki teheti, külföldre megy, a kórházaknak, rendelőintézeteknek megint nehézséget okoz betölteni az állásokat.

Utolsó helyen

Különösen lesújtó a magyarországi reálbércsökkenés a velünk együtt csatlakozott országokhoz viszonyítva. Romániában kiemelkedően, 23,5 százalékkal nőttek tavaly a fizetések, s az infláció „levonása” után is 15,7 százalékos reálbér-növekedést jegyeztek fel – ennyit nőtt tehát a román háztartások vásárlóereje. A lengyelek és a csehek 5 százalékkal tudnak többet pakolni a kosárba. S rohamtempóban zárkóznak fel az örök vesztes szlovákok is: náluk tavaly 4,2 százalékkal nőtt a fizetések értéke.

Hazánk és a velünk együtt csatlakozott országok ellentétes irányú mozgása azt jelenti, hogy forintban kifejezve is lassan elveszítjük korábbi években szerzett előnyünket. A csehek mindig is többet kerestek, náluk most 166 ezer forint a nettó átlagbér. Meglepetést inkább a szlovákokkal való összehasonlítás okoz, ahol a 121 700 forintos nettó fizetés immár 8 ezer forinttal meghaladja a magyart. A románok ugyanakkor gyors gyarapodásuk ellenére még mindig messze vannak a magyar szinttől, arrafelé 78 ezer forintra nőtt az átlagos nettó fizetés. Vagyis meglehet, rövidesen elbúcsúzhatunk a szlovák vendégmunkásoktól, Romániából ugyanakkor még mindig számíthatunk érdeklődőkre.

Az uniós Eurofound Alapítvány nemrég összehasonlító tanulmányt készített az uniós tagországok bérgyarapodásáról. Ebben megállapítják: a régi és új tagok bérszintje közötti különbség gyorsuló ütemben csökken. Vagyis miközben a régi tagországokban 1 százalék alatt marad a reálbérek emelkedése, az új tagállamokban átlag 6,5-szer gyorsabb a bővülés. Érdekesség, hogy a kezdeti gyors emelkedés után lelassult a spanyol, portugál, görög bérek felzárkózása, közülük immár csak a görögök tudnak 1 százalék fölötti reálbér-növekedést felmutatni (a nyugat-európai országok közül Görögországban a legalacsonyabbak a fizetések). Az újak viszont kivétel nélkül lendületben vannak. Az Eurofound kiemeli: Romániában, Bulgáriában, valamint a Balti-államokban kiemelkedően gyors a bérek felzárkózása. Az uniós listát Lettország vezeti, ahol tavaly 16 százalékkal gyarapodtak a reálbérek. Az Eurofound 2006-os adatokra építő összeállításában az új tagok listáját 2-2 százalékos reálbér-növekedéssel Szlovénia és Magyarország zárja. De micsoda különbség: a magyar fizetések tavaly szakadékba zuhantak, miközben Szlovéniában 4,8 százalékra gyorsult a reálbérek növekedése. A nettó 195 ezer forintos szlovén átlagfizetés immár 73 százalékkal meghaladja a magyart. Tulajdonképpen hazánkon kívül az egész unióban nincs olyan tagország, ahol csökkent volna a fizetések értéke – vagyis felzárkózás helyett éppen távolodunk a fejlett országok bérszintjétől. Ahogy egyik tanulmányában a GKI Gazdaságkutató Zrt megfogalmazta: hazánkban a bérek értéke a 2005-ös szintre esett vissza.

Hosszú átmenet

Szintén a GKI Zrt. korábban arra hívta fel a figyelmet: hazánkban 2001 óta rendre jobban nőttek a reálbérek, mint a gazdasági teljesítmény. A klasszikus közgazdaságtan szerint ez hosszú távon nem tartható: a bérek növekedése maximum a termelékenység bővülésével lehet arányban. Reformközgazdászok erről ugyanakkor azt mondják: korábban akkora elmaradás keletkezett a bérekben, hogy némi „lazításra” van lehetőség. De ők is elismerik, hogy ezzel csökken a nyugati világgal szemben fennálló versenyelőnyünk. A bérek és a termelékenység növekedése közötti meghasonlásra kirívó példa volt 2002, amikor 4,4 százalékos GDP-növekedés mellett 13,6 százalékkal nőtt a bérszínvonal. De nem sokban különbözött 2003 sem: ekkor a GDP 4,2, a reálbérek viszont 9,2 százalékkal gyarapodtak. A számsor egyúttal arra is felhívja a figyelmet: Medgyessy Péter várakozásával – a gazdasági növekedés majd „behozza” a bérek felfutását – szemben az uniós csatlakozás éveiben semmit nem gyorsult a magyar gazdaság, sőt a 2000-es 5,2 százalékos szintről bebetonozódott 4 százalékos sávba (s csak 2007-ben esett meredeken 1 százalék körüli szintre). Aminek következtében a bérek egyre jobban elszakadtak a gazdaságilag reális szinttől. E sajátos „húzd meg-ereszd meg” egyébként csak a magyar politika sajátja. A cseheknél, lengyeleknél, szlovákoknál rendre az 5 százalék körüli GDP-növekedéssel arányosan gyarapodik a bérek értéke.

A GKI említett tanulmánya szerint az idei reálbércsökkenés felfogható úgy is, mint ami helyreállítja a korábban megbillent egyensúlyt. Csakhogy a gondolatmenet nem sok jót ígér a következő évekre sem. Múlt hét végén került napvilágra a Statisztikai Hivatal utolsó negyedéves GDP-adata, amelyből kiderül: minden korábbi várakozással ellentétben az őszi-téli hónapokban még tovább folytatódott a gazdaság lassulása, és az egy évvel korábbi szinthez képest mindössze 0,8 százalékkal nőtt a GDP. Vagyis az egyensúly javulása messze nem olyan mértékű, mint amit korábban a (2-3 százalékos GDP-növekedéssel kalkuláló) GKI elképzelt. Jövőre tehát tovább folytatódhat a reálbérek lemorzsolódása, bár a gazdaságkutatók egyelőre még optimisták: a közszférában 0,5, a versenyszférában 1,5 százalékos reálbér-növekedést valószínűsítenek. S egyelőre a kormány sem változtatja meg 0,6 százalékos reálbér-növekedésről szóló prognózisát. Ami egyébként maximum szépségtapaszként fogható fel a továbbra is száguldó szlovák, cseh, szlovén, vagy román bérekhez képest.

A lakosság egyelőre hisz az átmeneti nehézségekről mondott szólamoknak. Amit bizonyít, hogy a reálbér-csökkenésnél lényegesen kisebb mértékben, mindössze 2,5 százalékkal esett vissza tavaly a lakossági fogyasztás. A különbséget hitelfelvétellel hidalták át honfitársaink: a pénzintézetektől származó összegzések szerint a megszorítások óta jelentősen növekedett a lakossági, főleg a fogyasztási hitelek mennyisége. Sokak számára azonban már eljött az igazság pillanata: az elmúlt egy évben soha nem látott mértékben, 20 százalékkal nőtt a hiteltörlesztéseiket késve, vagy egyáltalán nem fizetők száma.

Kárász Andor