A tájékoztatás szerint „az olajkészletek teljes kimerülése miatt” voltak kénytelenek leállítani az erőművet, ami az állami áramszolgáltatás országos leállásához vezetett.

Hirdetés

Az EDL kiemelte, hogy olyan „kulcsfontosságú létesítmények, mint a repülőtér, a bejrúti kikötő, vízszivattyúk, a csatornarendszer és a börtönök” is érintettek. A cég egyben leszögezte, hogy amint helyreállítják az üzemanyag-ellátást, az erőmű is ismét működni fog.

A libanoni kormányzatnak az utóbbi évtizedekben nem sikerült garantálnia az ország tartós áramellátását. Az ország nagy része ezért a rendszeres áramkimaradásokat dízelgenerátorok segítségével hidalja át. A 2019-ben kezdődött súlyos gazdasági válság csak tovább élezte az energetikai problémákat Libanonban, ahol az ország több mint hatmillió lakosának háromnegyede szegénységben él az ENSZ adatai szerint. Az állami áramszolgáltatás rendszertelen időközökben, és akkor is csak legfeljebb napi két órán át garantált. Az EDL erőművei a válság miatt folyamatosan üzemanyaghiánnyal küszködnek.

Korábban írtuk