Több állami alkalmazott van ma, mint 2002-ben volt

Bár a költségvetési túlköltekezések kapcsán évről évre felmerül a „kisebb állam” ígérete, valójában csökkenés helyett éppen nőtt az állami alkalmazottak száma 2002-höz képest. A közszféra reformjával megbízott kormánybiztosok és megbízottak javaslatai sorra a fiókokban landolnak, noha némelyik területen 50 százalékos létszámcsökkentést is elképzelhetőnek tartottak. Pedig a jelenlegi 806 ezer közalkalmazott és köztisztviselő eltartása 2500 milliárd forintjába kerül az államnak – vagyis a központi költségvetés bevételeinek közel felét elviszi. A kisebb állam ígérete ezúttal az összes parlamenti párt programjában szerepel – kérdés, több eredménnyel-e, mint az elmúlt években.

Ezúttal Sárközy Tamás professzor járta meg: kormánybiztosként két éven keresztül kidolgozott, kétkötetes reformterve süllyed el a miniszterelnök íróasztalán. A 2005 végére elkészült dokumentumot sokáig úgy emlegette a kormányzati kommunikáció, mint az állam modernizálásának koncepcióját, amikor végre a feladatokhoz rendelik az államapparátust, és nem fordítva. Most azonban, hogy a köztévé egyik műsorában csak fogyókúrabiztosnak titulált professzor vizsgálata több helyen átfedéseket, 20-30 százalékos létszámfölösleget tárt fel, a Miniszterelnöki Hivatalban pedig egyenesen 50 százalékos leépítést javasol, kiderült, mégsem eszik olyan forrón a kását. Sárközy Tamás csöndben befejezte munkáját – amiről még egy sajtóközleményt sem adtak ki -, és maga sem csodálkozik, hogy következtetéseit a választások előtt meg sem próbálják átültetni a gyakorlatba.

De nem kapott több elismerést háromnegyed éve Vadász János, a közszolgálati törvény átdolgozására szerződtetett kormánymegbízott sem. A köztisztviselők fizetéskorlátozását magában foglaló koncepcióját nem fogadták el a Miniszterelnöki Hivatalban. Háromévi hiábavaló munka után Vadász arra panaszkodott, erőfeszítéseit a minisztériumi apparátusok lehetetlenítették el.

Beszédbe holt reformok

Takarékosabb állam, olcsóbb állam, kisebb állam. A közember lassan megszokja, hogy valamilyen formában évről évre elhangzanak az állami bürokrácia összehúzásáról szóló ígéretek – aztán minden marad a régiben. 2003-ban Medgyessy Péter, 2004-ben Draskovics Tibor, 2005-ben Gyurcsány Ferenc ígért ésszerűbben működtetett államot – ennek ellenére ma közel 20 ezerrel dolgoznak többen a költségvetési szektorban, mint 2001 végén.

A 789 ezres létszámról a 2002-es választások után duzzadt nagyot az állami alkalmazottak száma. Év végére 40 ezerrel növekedve, közel 830 ezerre nőtt a létszám. A gyarapodásban szerepet játszott, hogy a száznapos programok 40 százalékos béremelésének köszönhetően hirtelen megszűntek a betöltetlen pedagógusi vagy egészségügyi állások. De nem volt mellékes az sem, hogy – Matolcsy György fogalmazásában – „kellett a munkahely a harcostársaknak” (Demokrata, 2005/24).

Azóta a kormányt végigkíséri a túlduzzasztott apparátus. 2003-ra kiderült, hogy a Medgyessy-féle osztogatás túlterhelte az államkasszát. Csak a közalkalmazotti béremelések 250 milliárd forintos többletterhet jelentettek a bevezetés évében, és 460 milliárd forintot minden következő évre – nem is beszélve az újonnan felvett 40 ezer ember 110 milliárd forintnyi bérköltségéről. Ezért már ebben az évben elhangzott: tíz százalékkal csökkenteni kellene az állami alkalmazottak számát. Ehelyett azonban tovább vastagodott a költségvetési szektor, a dolgozók létszáma év közben kétszer is túllépte a 835 ezres határt. Igaz, közülük novemberben végül elküldtek 7 ezer embert. Ésszerűbb államról beszélt 2004-ben Draskovics Tibor is, amikor minisztériuma bejelentette: 40 milliárd forintot tesznek félre állami leépítésekre. A terv a költségvetési kiigazító csomag része volt, amelyre a szaporodó uniós kritikák késztették hazánkat. Érdekképviseletek kiszámolták, az öszszeg mintegy 20 ezer ember végkielégítésére elég. A nagy reform azonban ezúttal is elmaradt: a köztisztviselők száma lassan, a természetes elvándorlásnak megfelelően csökkent év végéig, hogy aztán 2005 elején ismét emelkedni kezdjen. Májusra megint 820 ezren voltak állami állásban, hogy aztán a létszám megint lassan csökkenni kezdjen az év második felében, megállapodva a 806 ezres szintnél. Pedig a kisebb állam jelszavát ezúttal már az új miniszterelnök is zászlójára tűzte. Gyurcsány Ferenc ugyanis az állami takarékosodásban vélte megtalálni az áfa- és személyi jövedelemadó-csökkentés fedezetét. Az eredmény egyre aggasztóbb. Az idei első kéthavi eredmények alapján elemzők a GDP 6-8 százalékára valószínűsítik a költségvetés várható deficitjét.

20 százalék

Hogy sok vagy kevés egy tízmilliós országnak a 800 ezer körüli állami alkalmazott, arról megoszlanak a vélemények. A közalkalmazottak jelenlegi 182 ezer forintos átlagfizetésével számolva foglalkoztatásuk legalább évi 2500 milliárd forintot emészt fel, ami a központi költségvetés bevételeinek közel felét jelenti. S az is igaz, a hasonló népességű országokban általában alacsonyabb az állami foglalkoztatottak aránya: Portugáliában és Csehországban ugyan körülbelül ugyanekkora a költségvetési szektor, Ausztriában, Hollandiában és Svédországban viszont ötödével kisebb, s csupán Belgiumban nagyobb.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkaadók Szövetségének elnöke évek óta azt a véleményét hangoztatja, a közszférában 20-25 százalékos túlfoglalkoztatottság van az uniós átlaghoz képest. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke inkább az önkormányzatoknál érez többletet. Véleménye szerint a rendszerváltozás óta megduplázódott az itt dolgozók száma, miközben a feladatok nem bővültek ilyen mértékben.

Az önkormányzatok ugyanis messze a legnagyobb foglalkoztatók a költségvetési szektorban. Miközben az átlagember a parlamentben, a minisztériumokban, vagy a különböző országos hivatalokban dolgozókkal azonosítja a költségvetési szektort, valójában a 800 ezer állami alkalmazottból mintegy 540 ezret az önkormányzatok alkalmaznak. Ebből 40 ezer a tényleges hatalommal bíró köztisztviselő, félmillióan pedig közalkalmazottak (ide értve az egyszerű önkormányzati dolgozóktól kezdve a tanítókat, művelődési intézmények alkalmazottait, a szociális munkásokat, a tanárokat, tűzoltókat, egészségügyi dolgozókat stb.). Valójában itt sem lehet egységes túlfoglalkoztatásról beszélni. Bizonyos területeken kevés a munka, máshol viszont – például az egészségügyben – kevesebben vannak a kelleténél. Nem véletlen, hogy a hamvába holt leépítési terveknél rendre felmerült, hogy az elbocsátásra szánt közhivatalnokok egy részét a társadalombiztosításhoz irányítsák át.

A számok legkevésbé azt igazolják, hogy a túlméretezett állam azt jelentené, „eltartjuk a politikusokat”. Legalábbis első ránézésre. A 800 ezer főből 386 az országgyűlési képviselők száma. Szintén választott politikusok irányítják az ország 3200 települési önkormányzatát, a képviselő-testületekbe mintegy 27 ezer embert szavaznak be a választópolgárok. Politikusok ülnek a megyei közgyűlésekben is, számuk országosan mintegy ezerre becsülhető. S látszólag ezzel véget is ért a leltár. Valójában azonban még a politikai körhöz tartoznak a különböző tanácsadók, megbízottak, frissen kinevezett hivatalvezetők is. Tapasztalatok szerint a minisztériumokba, országos hatáskörű hivatalokba 1500-2000 új felső vezető érkezik a politikai kurzusváltások alkalmával. A mutyizások, szívességi hálózatok sokkal jelentősebb terepét jelentik a helyi, és főleg a megyei önkormányzatok. Itt feltűnés nélkül elférnek azok, akiknek a tudása nem elegendő országos ügyekhez, ráadásul arcuk túl kirívó lenne valamelyik minisztérium tanácsadó gárdájában. „Az önkormányzati reform azért késik, mert a pártok nem tudnák hol elhelyezni bukott politikusaikat” – nyilatkozta a Figyelő hetilapban Horn Gábor, az SZDSZ egyik államtitkára. A lap egyébként szűk 30 ezerre becsüli az önkormányzatoknál politikai alapon elhelyezett dolgozók számát.

Potya állások a klientúrának

Finoman szólva is a választók megtévesztése tehát, amikor a pártok a kisebb parlament ígéretével bizonygatják az „olcsóbb állam” iránti elkötelezettségüket. Jelenleg ugyanis ebben a kérdésben teljes egyetértés alakult ki a négy politikai párt között. Az MSZP 250-300 fős parlamentben gondolkodik, az MDF pedig még ennél is lejjebb menne, mindöszsze 150 képviselőt tartana meg. Ennél tovább csupán az SZDSZ és a Fidesz menne. A szabad demokraták választási plakátjaikon is hirdetik a kisebb állam ígéretét: 250 fős parlamentet szeretnének, a megyerendszer megszüntetését, valamint az önkormányzati képviselők létszámának felezését. Kevésbé konkrétan ugyanezek az ígéretek elhangzottak a Fidesz prominenseinek szájából is, azzal a különbséggel, hogy a polgári párt 290 fős parlamenttel számol. A két párt radikális mértékben csökkentené az állami alkalmazottak számát: az SZDSZ akár 300 ezer, de legalább 100 ezer, a Fidesz 200 ezerrel kevesebb emberrel véli megoldhatónak a költségvetési feladatokat (utóbbi nagyjából megfelelne az osztrák, holland gyakorlatnak). Az SZDSZ számítása szerint egyébként egy százezres leépítés 250-300 milliárd forint megtakarítást eredményezne.

Persze egyáltalán nem vehető biztosra, hogy hatalomra kerülésük után e pártok képesek lesznek végrehajtani a tervezett változtatásokat. Hiszen az SZDSZ már 2002-ben is takarékosabb államot ígért, kormányon mégsem volt képes semmit megvalósítani ebből. A Fidesznek már sikerült: kormányzása alatt 23 ezerrel csökkent az állami alkalmazottak száma. Az elmúlt évek tapasztalatai mindenesetre azt mutatják: mind az állását tartani kívánó hivatali apparátus, mind a pártok befelé igyekvő saját klientúrája részéről rendkívül erős nyomás nehezedik a kormányváltó vezetésre, hogy fenntartsa a potya állások rendszerét. Így a beharangozott leépítésekből általában csak annyi lesz, hogy az új győztes kiszórja az állami állásokból a régi vazallusokat, helyükre pedig saját embereit veszi fel. Fehér József, a Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke így számol: 2002-2005 között 13 ezer embert küldtek el az állami szervek, végkielégítésre kifizettek 30 milliárd forintot, miközben 12 ezer embert fel is vett ugyanez a szektor.

A változásra talán a nemzetközi szervezetek kritikája ad a szokásosnál valamivel több esélyt. Közismert, az elmúlt hónapokban immár az összes hitelminősítő leértékelte Magyarország besorolását, s pénzügyi elemzők részéről egymást érik a költségvetési válságot valószínűsítő prognózisok. Érik tehát a pénzügyi válság, miközben a magyar költségvetés semmit sem változtat egyre erőteljesebben deficites pályáján. Márpedig a közelmúlt áfa- és egyéb adócsökkentéseit aligha lehet visszacsinálni, nem is beszélve arról, hogy a két nagy párt a költségvetési egyensúlyát veszélyeztető további lépéseket ígér győzelme esetén. Ebben az esetben pedig tényleg nincs más tartalék – ahogy Gyurcsány Ferenc fogalmazott – csak a takarékosabb állam. A kérdés hamar eldől: Sárközy professzor szerint, ha egy kormány nem kezdi meg az államapparátus átszervezését rögtön a választások után, később már egyre kevesebb esélye van a végrehajtásra.

Az elmúlt évtizedben egyébként egyetlenegyszer sikerült rövid idő alatt radikálisan csökkenteni az állami alkalmazottak számát. 1995-96-ban a Bokros-csomag részeként bocsátottak el 22 ezer embert az állami hivatalokból. Úgy tűnik, nekünk válság kell, hogy cselekedni tudjunk.

Kárász Andor