Csak tiszta, hazai forrásból

Amióta – lassan két évtizede – tagjai vagyunk az Európai Uniónak (EU), folyamatosan témát szolgáltatnak az uniós források. Nemcsak a Brüsszelből érkező pénzek felhasználása körüli viták, hanem egyáltalán az, hogy gazdaságilag, pénzügyileg jól járunk-e az EU-tagságunkkal. Alapvetően két markáns álláspont ütközik ebben a kérdésben. Az egyik az európai uniós források nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza, és azt az EU által elvben kitűzött, a forráselosztás hátterében álló célt, hogy a pénzek alapvető célja a felzárkóztatás. A másik vélemény szerint viszont hiába érkezik egy-egy hétéves ciklusban akár több ezer milliárd forint, a magyar gazdaság összességében rosszul jár, hiszen egyrészt különböző jogcímeken évente nem kis összegeket be is kell fizetni a közös kasszába, másrészt az uniós tagsággal teljesen megnyitottuk a piacainkat, annak minden hátulütőjével együtt.

Az újabb uniós ciklusban Magyarországnak járó pénzek kifizetése körüli, egyre elhúzódó vita miatt az utóbbi hónapokban ismét fókuszba kerültek ezek a kérdések. Elemzők és politikusok igyekeznek magyarázni, hogy a magyar nemzetgazdaság szempontjából valójában mi is a jelentőségük ezeknek a forrásoknak, vagy hogy mit jelent az EU nettó befizetőinek lenni. És óhatatlanul sokakban megfogalmazódik az is: ilyen áron szükségünk van-e egyáltalán ezekre a bizonyos forrásokra?

Könnyen kiváltható

Nemrég Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fejtett ki markáns véleményt a témában.

– Közép- és hosszú távon a magasabb fejlettség mellett úgyis EU-forrás nélkül fogunk működni, egy bizonyos fejlettségi szint felett törvényszerűen nettó befizetővé válunk. A magyar gazdaságnak át kell állnia így is, úgy is az uniós forrás nélküli létre – jelentette ki a miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában. Nagy Márton arról is beszélt, hogy noha igaz, hogy az uniós források hiányoznak a magyar gazdaságból, ezek „nem dominánsak a gazdaság finanszírozásában”, és mint ilyenek, „könnyen kiválthatók”. Hozzátette mindehhez, hogy a külföldi működő tőke „jobb”, mint az EU-tól érkező pénzek.

Ha megnézzük, jelenleg mely uniós államok tartoznak a nettó befizetők közé, ebben a pozícióban Németországot, Franciaországot, Olaszországot, Hollandiát, Belgiumot, Svédországot, Ausztriát, Dániát, Finnországot és Írországot találjuk.

– Méltán fel lehet tételezni, hogy ha az egy főre jutó jövedelmünk eléri ezen országok színvonalát, akkor majd mi is nettó befizetők lehetünk. Hogy mikor, azt nehéz megválaszolni, Görögország például negyven éve az unió tagja, és még mindig nem nettó befizető – magyarázta a Demokratának Lóránt Károly közgazdász a miniszter által felvetett kérdést. Mint mondta, Ukrajna uniós tagságával akár mi is nettó befizetői pozícióba kerülhetünk az összes többi jelenleg nettó támogatási pozícióban lévő országgal együtt.

Lóránt Károly a jelenlegi helyzettel kapcsolatban leszögezte, a vita alapvetően a helyreállítási alapok nekünk járó részének kifizetése körül van. Ugyanakkor azok az átutalások, amelyek az elfogadott uniós költségvetésből származnak, és forrásuk az egyes tagországok befizetései, csak korlátozott mértékben (a kohéziós alapok esetében) esnek korlátozás alá.

– Az unió vezetése – az Európai Parlament nyomására – lényegében csak a helyreállítási forrásokkal zsarolja az országot, gazdaságunknak azonban ezek nélkül is működnie kellene. Ha tehát e pénzek hiánya problémákhoz vezet, az a mi hibánk. Ideiglenes visszatartásuk gondot okozhat a fizetési mérleg hiányának finanszírozásában, hosszú távon azonban az ország fejlesztését alapvetően hazai erőre kell építeni, ezért van szükség a magyar tulajdonú gazdaság súlyának növelésére – fejtette ki a közgazdász. Arra a felvetésünkre, hogy egyáltalán megkapjuk-e valaha a helyreállítási alapokból nekünk járó 7,5 milliárd eurót, Lóránt Károly igennel válaszolt, hozzátette ugyanakkor, hogy „időben elnyújtva, és a közeljövőben erre nem szabad számítani”.

Megbuktatni a kormányt

Lóránt Károly azonban azt is hangsúlyozta, hogy hitelt nem szabad felvenni, mert annak eredménye ugyanolyan eladósodás lenne, mint a hetvenes években volt. A közgazdász felidézte, hogy akkor az ország néhány év alatt a fizetésképtelenség határára sodródott, és aztán a korábban szükségesnél sokkal nagyobb korlátozások árán sem lehetett már megakadályozni az ország további eladósodását. Ez a gazdaság stagnálásához, végül az egész politikai rendszer bukásához vezetett.

Szerinte a mostani helyzet annyiban is hasonlít az akkorihoz, hogy az uniós pénzek visszatartásával Brüsszel a jelenlegi magyar kormányt akarja megbuktatni.

– Ha az ország megint beleszalad az eladósodásba, akkor ez a szándék könnyen valóra is válhat. Épp ezért ma az alapvető feladat az ország külső, vagyis a külfölddel szembeni eladósodásának megakadályozása, mondjuk úgy: bármi áron! Annak ára ugyanis még sokkal nagyobb lenne – fejtette ki Lóránt Károly.

Jóllehet balliberális orgánumok már a brutális adóemelés rémével riogatnak, a betéti kamatok további adóztatása, vagyis az, hogy július elsejétől nemcsak személyi jövedelemadót, hanem szociális hozzájárulási adót is fizetni kell a kamatok után, az állampapírpiac felé terelheti a lakossági megtakarításokat. Ez pedig éppen a Lóránt Károly által említett célt is segítené, azaz a külső eladósodás helyett az adósság belső finanszírozását tenné lehetővé. Nagy Márton erről is beszélt az említett interjúban.

– Az állam finanszírozása stabil, nem erről, hanem a költségekről van szó. Az a kérdés, hogy lehet-e alacsonyabb kamatok mellett finanszírozni magunkat – mondta. A gazdaságfejlesztési miniszter hozzátette, hogy előtérbe kerülnek azok a célok is, amelyek a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzéséről szólnak.

– Például hogy mit keres 8000 milliárd forint pénzügyi megtakarítás látra szóló betétben 0,5 százalékos kamat mellett, miközben az infláció 20 százalék feletti. Miért hagyjuk, hogy a lakosság vagyona elinflálódjon? – mutatott rá, hozzátéve, hogy az lenne a fontos, hogy inkább belföldről finanszírozzuk magunkat, a hazai lakosság és az intézményi befektetők legyenek túlsúlyban.

Nincs realitása a huxitnak

Lóránt Károly a Demokratának arról is beszélt, hogy a hitelfelvétel helyett mielőbb egyensúlyba kell hozni a fizetési mérleget, és a külső egyensúlyt részben a belső felhasználás (fogyasztás, felhalmozás) visszafogásával, részben az export erőteljes támogatásával kell elérni, a maradék hiányt pedig – az eladósodás elkerülése érdekében – működő tőkével kell kiegyenlíteni.

– Nyilvánvaló érdekünk, hogy a profitot egy darabig, amíg az ország gazdaságát a megváltozott feltételekhez nem tudjuk megfelelően átalakítani, ne vigyék ki az országból. Ehhez először is konkrét terv kell arról, hogy hogyan tudjuk saját magunkat úgy finanszírozni, hogy az ország fejlesztése ne a brüsszeli pénzektől és a működő tőke beáramlásától függjön – mutatott rá a közgazdász. Példaként említette, meg kellene tudnunk oldani, hogy a magyar mezőgazdasági termékek ne külföldi feldolgozókon és értékesítőkön keresztül jussanak el a magyar fogyasztókhoz. És fontos az is, hogyan tudnánk versenyképessé tenni a hazai vállalatokat a külföldi piacokon.

– Ha van ilyen terv, amelyet véges határidőn belül végre tudunk hajtani, akkor az itt lévő külföldi vállalatok elé is le lehet tenni egy ajánlatot, amelynek az első része az, hogy a profitjukat egyelőre hagyják az országban, cserébe pedig hosszabb távon megegyezünk egy általuk és általunk is elfogadható fejlesztési programban – jegyezte meg Lóránt Károly.

Ami az uniós források nélküli lét más dimenzióit illeti, Lóránt Károly óvatosan fogalmazott.

– Magyarországnak arra kell törekednie, hogy a környező országokkal együttműködve védje a saját érdekeit és értékeit az Európai Unión belül, hosszabb távon pedig mozduljon el egy önálló közép-európai gazdasági és politikai formáció kiépítésének irányába – hangsúlyozta. Szerinte az úgynevezett huxitnak, azaz Magyarország Európai Unióból történő kilépésének nincs gazdasági és politikai realitása, mert többek között a működő tőke bejövetele szempontjából is csak akkor van értékünk, ha Magyarországról vámmentesen lehet szállítani az unió egész piacára. Ha kilépnénk az unióból, ez az előnyünk megszűnne.