Csökkentené az EU az agrártámogatásokat Ukrajna miatt
Dömötör Csaba a Fidesz EP-képviselője szerint az Európai Bizottság csökkenteni akarja az agrártámogatásokat, hogy helyet csináljon Ukrajna uniós csatlakozása költségeinek, illetve a korábban felvett hitelek törlesztőrészleteinek, amelyek jóval nagyobbak, mint amivel számoltak.A politikus csütörtökön Strasbourgban az MTI-nek nyilatkozva elmondta: „Ma nagy vitát tartottak az Európai Parlamentben a közös agrárpolitika jövőjéről. Van miről vitatkoznunk.”
Dömötör arra figyelmeztetett, hogy pár nap múlva nyilvánosságra hozzák a közös agrárpolitika átalakítására vonatkozó konkrét javaslatokat, és szerinte az előjelek nem is lehetnének borúsabbak. Úgy fogalmazott: az uniós agrárpolitikában is el akarják hozni az aszály időszakát.
A politikus szerint a hírek alapján Ursula von der Leyen és a weberi nagykoalíció le akarja építeni az agrártámogatási rendszert, és makacsul tartja magát az a hír, hogy 20 százalékkal akarják csökkenteni az agrártámogatásokat. Ezt – mondta – nemrég a brüsszeli nagykoalíció első számú szócsöve, a Politico hírportál is megírta.
A támogatáscsökkentés másik lehetséges módszere – figyelmeztetett Dömötör -, hogy az agrárkasszát beolvasztják egy nagy közös alapba, hogy ne tűnjön fel, hogy csökkennek a támogatások.
Hozzátette: ennek a tervnek egy világos oka van, hogy helyet akarnak csinálni az ukrán bővítés költségeinek, illetve a korábban felvett hitelek törlesztőrészleteinek, amelyek jóval nagyobbak, mint amivel számoltak„. Mivel – fogalmazott – nincs plusz pénz, ezért máshonnan kell elvenni.
”Végtelenül botrányosnak tartom, hogy miközben a brüsszeli vezetők azon dolgoznak, hogy hogyan lehetne uniós pénzből befedni Ukrajna 2026-os költségvetési hiányát – 6400 milliárd forintnyi összegről van szó -, aközben az agrártámogatásokat lefaragnák. Tehát, a gazdák pénzét Ukrajnának adnák„ – jelentette ki.
Dömötör szerint ez a szándék látszik abból is, hogy zárt ajtók mögött kötöttek megállapodást Ukrajnával arról, hogy még jobban megnyitják az uniós piacokat Ukrajna előtt. A pontos számokat még nem közölték – mondta -, ”így a gazdák nem tudhatják, hogy milyen mennyiségű búza, kukorica vagy baromfihús fogja elárasztani az uniós, így a magyar piacot. Ez elfogadhatatlan. Főleg, hogy ezzel a megállapodással felülírnák a magyar kormány által elrendelt importtilalmat is.
Dömötör emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bizottság hasonló megállapodást kötött a dél-amerikai országokkal is – ez a Mercosur megállapodás.
„Mivel az a megállapodás is jövedelmi károkat és piacvesztést okoz az európai, így a magyar gazdáknak, így mi ezt sem támogatjuk” – fogalmazott.
A képviselő bírálta a Tisza Pártot is, amely – mint mondta – annak a weberi nagykoalíciónak az otthona, amely ezeket a terveket erőlteti. Hozzátette: ebben az ügyben a tiszások ugyanazt csinálják, mint minden más fajsúlyos ügyben. Tagadják a problémát, mondván nincs itt semmi látnivaló, közben a frakciótársaik mindent megszavaznak helyettük.
Ezen a héten is szavaztunk egy ezzel kapcsolatos állásfoglalásról a mezőgazdasági bizottságban. Magyar Péter nem volt ott, egyetlen tiszás képviselő sem helyettesítette, más frakciótársak szavaztak helyettük- mondta Dömötör. Hozzátette: ha néha bejönnek, a gazdák érdekei ellen szavaznak, például az ingyenes öntözés ellen. Mindig így megy ez.
A politikus szerint ez azt is jelenti, hogy az agrártámogatások védelmében a gazdák csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak. Úgy vélte, kemény viták jönnek, sok ezermilliárd forint a tét, de nem azt fogjuk nézni, hogy kellemetlenek-e ezek a viták, hanem azt, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között is erősíteni a gazdák helyzetét.
Dömötör bejelentette: jövő héten gazdatüntetés lesz Brüsszelben, mi ezt támogatjuk. Hangsúlyozta: ha nem változtatnak ezen a politikán, még több tüntetés jön. A gazdáknak minden okuk megvan rá.
