Márciusban valósággá vált, amit minden szakmabeli régóta sejtett: csődbe ment a Lap-Ics, a magyar könyvterjesztői hálózat negyedik legnagyobb tagja. A szintén csődbe ment Magyar Könyvklub hálózatát átvevő társaság másfél éve nem fizetett a kiadóknak, utóbb pedig már saját alkalmazottainak sem. Jóval váratlanabb volt, hogy júliusban felszámolta boltjait a Moró Könyvkereskedés, amelyet szintén a nagyobbak között tartottak számon. A könyvpiac ellentmondásosságát mutatja, hogy ugyanakkor az Alexandra tavalyelőtt egymilliárdos nyereséggel zárta az évet.

Hobbiból dolgoznak

Megtévesztők a könyvpiaci statisztikák. Ugyanis arról árulkodnak, hogy jókora verseny folyik a kiadók és az egyes kiadványok között, aminek végső soron az olvasó látja a hasznát. A könyvpiaci forgalom évről évre nő, tavaly már elérte a 70 milliárd forintot. S a polcokon 1300 kiadó évi 13 ezer kiadványa keresi a vásárlók kegyét.

„Valakire előbb-utóbb rádőlnek a könyvhegyek” – mondta néhány évvel ezelőtt Matyi Dezső, az Alexandra tulajdonosa, s a mostani bukások tükrében valóban más megvilágítást kapnak a könyvpiaci statisztikák. Folyamatosan jönnek a vészjelek a szakma mindkét végéről: a kis könyvesboltok és a kiadók is megélhetési gondokra panaszkodnak.

Május végén Dunakeszin az apró Nevenincs könyvesbolt dobta be a törölközőt – a Vác és Budapest közötti 30 kilométeres távolságon, ahol 60 ezer ember él, ők voltak az utolsó árusítóhely. Szintén a közelmúltban pedig egy műfordító perelte be kiadóját, mivel többszöri felszólítás ellenére sem kapott egyetlen fillért sem könyve honoráriumából. Nem tudta, hogy a szerzők és fordítók „csúsztatott fizetése” bevett gyakorlat a könyvszakmában: két-három hónapos késéssel még elégedettek is lehetnek, számtalan ki adó ugyanis egy-másfél éves késedelmet is megenged magának (ha egyáltalán fizet). Nem kevésbé sanyarú a kiadók helyzete: miután egy könyv megjelenik, s bekerül a könyv-nagykereskedésekbe, majd onnan az egyes üzletekbe, s végre megveszik a vásárlók, több hónap, fél év is eltelhet. Márpedig pénzhez csak ez után jutnak: minden más árucikkel ellentétben ugyanis a könyvterjesztés bizományosi elszámolással működik: vagyis csak utólag, a már eladott példányokat fizetik ki a kiadóknak. Ráadásul mire a pénz visszacsorog a láncon, további egy-három hónapot jelent. A szerzők ki nem fizetése mögött tehát sokszor nem is a kiadó hanyagsága áll, hanem egyszerűen az, hogy ő sem kapta meg a pénzét.

– Gyakorlatilag hobbiból írjuk a könyveket – mondja Szarka Sándor, több útikönyv szerzője. – Egy év a munka, aztán a kiadó fél évig vagy egy évig előkészíti, szerkeszti, nyomtatja a könyveket, majd a megjelenés után négy hónappal kapjuk meg az első elszámolásokat, ez alapján leadjuk a számlát, s újabb két-három hónap múlva jön a pénz. A szerző kénytelen beleölni egy útikönyvbe 300-500 ezer forintot, amiből az első részlet két és fél év múlva jön vissza, a teljes összeg meg talán négy év alatt. Ha még ekkor is viszik a könyvet, ezután kezd megtérülni a munkára fordított idő. Pedig a szerzők és kiadók életét megkeserítő bizományosi rendszer nem szentírás. Nyugaton a könyvkereskedők rögtön kifizetik az átvett műveket, azzal, hogy a nyakukon ragadó példányokat utólag visszáruzzák a kiadók felé. Ráadásul a magyar könyv-nagykereskedőknek lenne is miből fizetniük. Az utóbbi években ugyanis jócskán megemelték úgynevezett terjesztési jutalékukat. Míg korábban a kereskedelem a vételár 38-40 százalékára tartott igényt, előbb 42, 45, majd legújabban már csak az ár 50 százalékáért hajlandók átvenni a könyveket. Sőt, ha valaki a Tesco, Auchan, stb. hipermarketekben is a polcokra szeretné juttatni könyveit, 62 százalékba is kénytelen beleegyezni. De nem csak ezekben az esetekben kérnek a kiadóktól más termékek esetében elképzelhetetlen – ráadásul utólag fizetett – árréseket.

– Szerettem volna a könyvemet az Alexandra, Libri, és egyéb nagy láncoknál is megjelentetni. Azt mondták, rendben van, de csak úgy, ha fizetek nekik 50 százalékot, valamint az általuk partnerként elfogadott nagykereskedőnek is további 15 százalékot – meséli egy első könyves kis kiadó vezetője. Vagyis miközben a kereskedelem – a nagy- és kiskereskedelem – zsebre rakja a könyv árának 50-65 százalékát, a kiadónak 35-50 százalékból kell fedeznie a nyomda és a szerzők kifizetését, valamint saját működési költségeit.

Nem egyenlő felek

A gazdaságilag irreális helyzet kialakulásáért a kiadók többsége a könyvkereskedők piaci fölényét említi. Ahogy Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének alelnöke többször kifejtette: nem egyenlő felek között köttetnek a szerződések. Három nagy cég, az Alexandra, a Libri és a Líra és Lant adja el a könyvek közel felét, aki az ő feltételeiket nem fogadja el, jó eséllyel megbukik a könyvével. Főleg, hogy közülük kettő – az Alexandra és a Líra – egyúttal az ország legnagyobb könyvnagykereskedéseit is működteti, amelyeket sok kisbolt is kizárólagos beszerzési forrásnak tekint. Aki tehát ezekből is kimarad, végképp kódolhatja a bukást.

– Szükség van a nagyobb árrésre, ugyanis a bolti terjesztés költségei folyamatosan nőnek – utasítja vissza Szombathelyi Péter, a Libri igazgatója az erőfölénnyel történő visszaélés vádját. A könyvek egyre nagyobb hányadát adják ugyanis el a különböző plázákban, bevásárlóközpontokban működő könyvesboltokban, márpedig ott havi 2-3 millió forintos bérleti díjat is elkérnek. Szombathelyi hangsúlyozza: a kiadók nem kötelesek elfogadni a magasabb árrést. Akik nem igénylik, hogy könyveik a bevásárlóközpontokban is kaphatók legyenek, 25-30 százaléknál többet nem engednek a terjesztőknek. E kiadványokra tipikus példa a könyvügynökök vagy az egyetemi könyvesboltok választéka.

A magas árrés ellen leginkább a szakkiadók vehetik fel sikerrel a versenyt. Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Könyvkiadó igazgatója állítja: nem egyezik bele 20 százaléknál magasabb kereskedelmi árrésbe. Mindezt azonban saját bolthálózatának köszönheti, valamint annak, hogy közvetlenül tud értékesíteni a különböző orvosi könyvesboltok, egyetemek felé.

– A legkisebb, néhány könyves kiadók vannak igazán kiszolgáltatott helyzetben. Van, akitől már át sem veszik a könyvét – fűzi tovább a gondolatmenetet Baráz Miklós, a Duna Könyvkiadó vezetője. Aki szerint az egyetlen védekezés: olyan kiadványokat megjelentetni, amit a kereskedők nem tehetnek meg, hogy visszautasítsanak. Ilyen például a kiadó Egészség Isten patikájából című könyve, amely már egymillió eladott példány fölött jár, s amelyre nem is hajlandók 50 százalékos árrést adni a terjesztőknek. Vagy a nemrég megjelentetett Talmácsi-könyv, a Forma–1-ről szóló kiadványuk, az Antal Imre-emlékkönyv, amely már két héttel a komikus halála után a polcokon volt. Mindez azonban innovatív gondolkodást és rugalmasságot kíván a kicsiktől. Akiket még kiszolgáltatottabb helyzetbe hoz a legújabb tendencia: a Líra és Lant, valamint az Alexandra kiadókat alapítanak és vásárolnak föl. Előbbinek pillanatnyilag 6, utóbbinak 8 kiadó tartozik az érdekeltségi körébe. Eljöhet tehát az idő, hogy már nem is lesz szükség független kiadókra. A két óriás mindent megcsinál maga, a könyvek előállításától a terjesztésig.

Túlkínálati piac

Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke ugyanakkor vitatja, hogy veszélyes monopóliumok alakulnának a könyvszakmában. Úgy tűnik, a tevékenységi körök koncentrálódása Magyarországon már-már történelmi hagyomány. A könyvpiac felépítése ugyanis kísértetiesen hasonlít a két világháború közti időszakra. Akkor a Révai testvérek és az Atheneum Nyomda voltak az ágazat meghatározó, az előállításban, a kiadásban és a kereskedelemben is piacvezető képviselői, és mellettük működött sok-sok kisebb cég (például a ma is aktív Püski, Cserépfalvi, vagy a híres Dante-kiadó). Az MKKE elnöke szerint ma az ország 750 könyvesboltjából 500 teljes mértékben családi vállalkozások kezében van, ami nem igazolja, hogy rendkívüli erőfölényben lenne a három nagy terjesztő. Az MKKE-t azonban egy új javaslata kapcsán azzal támadják: a nagyok érdekeit védi a kisebb, mozgékonyabb könyvpiaci szereplőkkel szemben. A szervezet ugyanis harcot hirdetett az új könyvek leárazása ellen. Javaslatuk szerint fél évig maximum tíz százalék árengedménnyel lehetne árusítani a friss kiadványokat. A szabályozás a diszkontboltokat, valamint az interneten árusító cégeket lehetetlenítené el, amelyek jellemzően 20-30 százalék árengedményt adnak. Utóbbiaknak egyébként van miből engedni: miután a nagyok 50 százalékra tornászták fel a kereskedelmi árrést, az árengedmény után is marad a zsebükben. Hiszen az internetes értékesítést nem terhelik olyan költségek, mint a plázák bérleti díja. Ugyanakkor az alexandrás Matyi Dezső azt hangoztatja: az árengedményeket adó kisboltokat a feketegazdaság működteti. Óvatosabban fogalmaz a libris Szombathelyi Péter: nem tud olyan működésről, ahol állandó 20-30 százalék engedmény mellett gazdaságos lehet a tevékenység, és a jogszabályokat is betartják – még internetes könyvterjesztés esetén sem. Kepets András, a könyvkiadó Ulpius Ház igazgatója pedig úgy vélekedik: nem ez a könyvpiac legnagyobb problémája. A magas árrés, a plázákban kifizetett milliós bérleti díjak előbb-utóbb a vevőkön csattannak.

Hiszen most már a könyvár 50 százalékának kell fedeznie mindazon kiadói költségeket, amelyekre eddig 60 százalékot fordíthattak. Ha tehát a kiadók nem akarnak veszteséget szenvedni, pontosan 20 százalékkal kellene emelniük áraikat. A könyvek drágulása azonban egyelőre elmarad ettől. A könyvpiaci statisztikák szerint az elmúlt néhány évben rendre évi 5 százalékkal nőtt a könyvpiac összesített éves bevétele, miközben a teljes példányszám nem sokat változott. Ebből azonban az is következik, hogy a megemelt terjesztői árrés nagy részét a kiadók nyelték le. Akik vélhetően azért kénytelenek így tenni, mert egyre szétforgácsoltabbak: mind a kiadók, mind a megjelentetett művek száma jelentősen nőtt az elmúlt években, miközben az átlagos példányszám egyre alacsonyabb. Ami tipikus példája a túlkínálati piacnak.

Baráz Miklós a Duna Könyvkiadótól egyébként úgy véli, hogy Magyarországon még mindig olcsók a könyvek. Az itteni 2500 forint körüli árszint helyett Ausztriában, Horvátországban vagy Romániában 3-6 ezer forint egy középkategóriás könyv. A nyomdaköltségek, a papír ára ugyanakkor azonos – nem is történhet másként, mint hogy ebben a helyzetben a kiadók, rajtuk keresztül pedig a szerzők, fordítók kerüljenek présbe.

Elvérző kicsik

Ha tényleg „dőlnek a könyvhegyek”, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kereskedelemhez hasonló koncentráció jön létre a kiadók piacán is. Meglehet, pont a jelenlegi nagy kereskedőcégek vezetésével. Valójában a kiadók nagy része már most sem életképes gazdaságilag. Zentai Péter László adatai szerint tavaly mintegy 1300 társaság jelentetett meg könyvet, valójában azonban 140 kiadó gondozza a könyvtermés 90 százalékát. Néhány kiadó megpróbál szintén koncentrációval válaszolni a kereskedőcégek fölényére: az Ulpius például kis kiadók felvásárlásával, stratégiai szövetségek megkötésével próbálja erősíteni pozícióit. Várható ugyanakkor, hogy ha kiadói szinten is megszűnik a „túltermelés”, az jókora ugrást okoz majd az árakban.

Kérdés, az olvasók elbírnak-e további drágításokat? Bár az utóbbi években a könyvpiac évi 35-40 millió eladott példány körül ingadozik, mindez nem valami sok a nyolcvanas évek 100 millió fölötti értékesítéséhez képest. A visszaesésben épp az árak játszottak döntő szerepet. Régen olcsó volt a könyv, mert az állam támogatta a könyvkiadást, amiről ma szó sincs. S a könyvfesztivál előtt készített felmérés szerint a magyarok 60 százaléka már egyáltalán nem olvas.

A Duna Könyvkiadó vezetője négy szóval jellemzi a jövőt: kisebb forgalom, magasabb árak. Akkorra azonban a jelenlegi piaci szereplők többsége partvonalon kívülről figyeli majd a játékteret.

Kárász Andor