Fotó: Menczer Tamás, Facebook
Hirdetés

Menczer Tamás közölte: a magyar kormány külpolitikáját a kölcsönös tiszteletre építi. Olaszország fontos partnerünk és érdekeltek vagyunk abban, hogy kölcsönös tiszteletre építve a kapcsolatainkat fejlesszük – mondta.

Az ukrajnai háborúról szólva közölte: a magyar álláspont az, hogy tűzszünetre, béketárgyalásokra van szükség, mert a harctéren nincs megoldás, ott csak halottak vannak, a megoldást a tárgyalóasztalnál kell megtalálni.

A bevándorlásra kitérve elmondta: mindkét ország jól ismeri annak veszélyeit, kockázatait és nehézségeit. A magyar modellt röviden össze lehet foglalni: senki nem jöhet be, és minden bevándorlási kérelmet az EU határain kívül kell leadni és elbírálni – szögezte le. Hozzátette, hogy Olaszországot is tehermentesítené, ha az egész Európai Unió a magyar modellt követné.

A gazdaságról szólva kiemelte, hogy Magyarország 13 évvel ezelőtt államcsődben volt, és jelezte: a kormány 2010 óta a beruházások támogatásával járult hozzá a munkahelyteremtéshez, és ezek a beruházások az exportteljesítményét is növelték.

Korábban írtuk

A Masterplast zöldmezős beruházása kapcsán kiemelte, hogy a cég szigetelőanyag-gyártásban Közép-Európa vezető társasága és egész Európában a legjobbak között van.

Menczer Tamás örömét fejezte ki, hogy vannak olyan erős magyar vállalatok, amelyek külföldön is képesek beruházásokat végrehajtani, a Masterplast a kifektetési stratégia fontos szereplője, egyben a kormány kiemelt exportpartnere.

A Masterplast elnök-vezérigazgatója, Tibor Dávid a gyáravatáson kiemelte: gazdaságtörténeti jelentőségű beruházásról van szó, ugyanis magyar vállalat a rendszerváltás óta új gyártóbázist még nem indított Olaszországban. Jelezte: a táraság tovább bővítené szigetelőanyag-gyártóbázis kapacitását az országban.

A társaság MTI-nek küldött közleményében aláhúzták: az elmúlt években indított hőszigetelési programnak (Superbonus) köszönhetően erőteljesen bővült az olasz piac, és élénk kereslettel számolnak, mivel az épületállomány alacsony energiahatékonyságú, jelentős része nem szigetelt.

A társaság előrejelzése szerint az árbevétel 15 millió euróval növekedhet az új gyártóbázis teljes kapacitás esetén.

A Masterplast a hárommillió eurós beruházást saját forrásból és a helyi beruházás-ösztönzési támogatási lehetőségeket igénybe véve valósította meg.

Az olasz leányvállalat piaci tevékenysége elsősorban a saját gyártású hőszigetelő termékek kereskedelmére fókuszál, amit a hatékony értékesítési és logisztikai rendszer felépítése is támogat.

Közölték, hogy a Masterplast már öt országban folytat gyártási tevékenységet, és a cég hőszigetelőanyag-gyártási kapacitása háromszorosára nőtt az utóbbi két év fejlesztéseivel.

A Masterplast árbevétele 2022-ben 201,8 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 191,5 millió euróról, adózott eredménye a 2021. évi 16 millió euróról 15,7 millió euróra csökkent. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama hétfőn 2570 forinton zárt, az utóbbi egy évben 2250 és 4100 forint között változott.