Az eseményen Claire Legras francia nagykövet asszony mellett többek közt olyan Magyarországon működő vállalkozások vezetői vettek részt, mint például az Auchan, a Cofidis, az Electrolux és a Sanofi.

Hirdetés

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: Magyarország célja, hogy tovább erősítse találkozási pont szerepét, ezért minden partnerével a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre törekszik. A magyar-francia kereskedelmi kapcsolatok rendületlenül erősek, a francia vállalkozások a magyar gazdaság jelentős építőkövét adják. Franciaország az 5. legnagyobb befektető Magyarországon, hiszen a 100 milliárd eurót kitevő külföldi működő tőke állomány mintegy 6 százalékát francia vállalatok adják.

A miniszter a közlemény szerint emlékeztetett, hogy 2016 és 2019 között Franciaország a 4. legnagyobb befektető volt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Franciaország újra elérheti ezt a pozíciót. A Magyarországon működő 425 francia cég 41 ezer család megélhetését biztosítja, árbevételük meghaladja a 3700 milliárd forintot.

A Magyarországon tevékenykedő francia cégek szinte minden iparágban kiemelkedő eredményeket érnek el, legyen az a járműgyártás, a gyógyszergyártás, az élelmiszergyártás, a kis- és nagykereskedelem, az energetika vagy éppen a pénzügyi szektor. Jól példázza ezt, hogy a 15 legnagyobb francia cég árbevétele 2022-ben meghaladta a 2000 milliárd forintot. Mindezzel párhuzamosan a magyar-francia külkereskedelmi kapcsolatok is virágoznak, Franciaország a 10. legnagyobb külkereskedelmi partnere Magyarországnak, a kereskedelmi forgalom értéke eléri a 10 milliárd eurót – sorolta a miniszter.

Korábban írtuk

Nagy Márton felhívta a figyelmet, hogy 2023-ban a kormány sikeresen visszaszorította az inflációt, és a családok mellett megvédte a vállalkozásokat és a munkahelyeket is. Ennek köszönhetően 2024-ben a kormány célja, hogy – együttműködve a francia vállalkozásokkal is – helyreállítsa a gazdasági növekedést, és újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben bővüljön a gazdaság, mindennek három alappilléren kell támaszkodnia.

Kifejtette: elsőként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban, tovább kell oldani az óvatossági motívumot. Ezt segíti a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, valamint olyan, az állami szférában végbemenő bérfejlesztések, mint a tanárok, a honvédelmi dolgozók, az egészségügyi dolgozók vagy éppen a rendvédelmi dolgozók béremelése.

Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. A kormány célja, hogy a beruházásokat továbbra is 25 százalék feletti szinten tartsa. Harmadik lépésként pedig a 300 ezerre tehető magyar munkaerőpiaci tartalék bevonásával még tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást, így el kell érni, hogy a 15 és 64 év közötti korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra növekedjen.

A gazdasági növekedés és a költségvetési egyensúly megerősítése kéz a kézben jár, hiszen az emelkedő fogyasztás extra költségvetési bevételt fog eredményezni, így az óvatossági motívum oldása mindkettőre pozitív hatással van – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

A tárcavezető végezetül kiemelte, hogy a kormány 2024-ben 4 fő intézkedést vet be a gazdaság megerősítése érdekében: a meghosszabbított és igen kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Programot, a 200 milliárd forintos plusz keretösszeggel újraindított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot, a 33 milliárd forintos Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programot, és a GINOP Plusz alapok forrásait.

Emellett pedig olyan eszközökkel segíti a versenyképesség növelését és a beruházások ösztönzését, mint a garanciadíjak jelentős csökkentése, amelynek eredményeképpen a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megfelezte, a legfontosabb termék esetében pedig nullára csökkenti a kezességvállalási díjait – ismertette a miniszter az NGM közleménye szerint.