Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Edelényi Iparterület átadásán azt közölte, hogy a kormány 724 millió forint értékben nyújtott támogatást a beruházások fogadására alkalmas park létrehozásához. Rámutatott, hogy a tíz hektárból hat már benépesült, de a maradék terület betöltésén is dolgoznak.

„Azt tudom ígérni, hogy az önkormányzat és a kormány együttműködésével a jövőben is azon leszünk, hogy teljesen benépesítsük az ipari parkot itt, Edelényben” – mondta.

Biztatónak nevezte az elmúlt tizennégy évet, emlékeztetve, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében ez idő alatt 17 százalékról 7,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami még mindig az országos átlag felett van, de a szavai szerint ez felfogható munkaerőtartalékként és vonzerőként a beruházó vállalatok számára.

Kiemelte, hogy a vármegyében 2010-ben 1640 milliárd forint volt az ipari termelés értéke, ez mostanra csaknem a háromszorosára nőtt, 4567 milliárd forintra.

Korábban írtuk

Illetve hozzátette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén kiemelt figyelmet kap a kormány részéről, amit tanúsít, hogy az utóbbi tíz évben itt 134 nagyberuházáshoz biztosított támogatást az állam, ami összesen 1275 milliárd forint értékben indukált fejlesztéseket.

„A helyzet az, hogy lehet eredményeket elérni a beruházásösztönzés tekintetében, csak kőkeményen kell dolgozni érte. A feltételek adottak, hely van, ipari park van, a beruházásösztönzési ügynökségünk pedig folyamatosan ajánlja is ezt a térséget, Edelényt és az ipari parkját a beruházó vállalatok számára” – közölte.

Szijjártó Péter az utóbbi évek kríziset érintve aláhúzta, hogy miközben békeidőben már automatikusan elvártnak tekintik sokan a fejlődést, a mai rendkívüli körülmények között ez közel sem természetes, most sokkal többet kell küzdeni egy-egy munkahelyteremtő beruházásért, mint korábban bármikor.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy Magyarország még mindezen kihívások közepette is rekordévet tudhat maga mögött gazdasági szempontból, ugyanis tavaly hatalmas export- és beruházási csúcs is született.

„Ez sem volt véletlen, nem úgy történt, hogy szépen egyenes tartással ültünk a helyünkön, és potyogtak csak ránk a beruházások (… ) Minden egyes beruházás Magyarországra hozataláért sokkal többet kellett dolgozni, mint bármikor korábban” – idézte fel.

„Kétségtelen, hogy Európa legalacsonyabb adói, a kontinens legrugalmasabb munka törvénykönyve és a tizennégy éves politikai stabilitás segítséget nyújtott nekünk ebben a küzdelemben” – tette hozzá.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a küzdelem nem ért véget, ez olyan mérkőzés, amit soha nem fújnak le, a beruházásokért folyamatosan kell harcolni.

„És a beruházásokért zajló versenyben csak akkor tudunk jó eredményt elérni, hogyha a kormány és a települések, a kormány és az önkormányzatok között létre tud jönni egy kölcsönös tiszteleten alapuló, eredményes, kulturált, civilizált együttműködés” – szögezte le.

„A beruházások ugyanis nem általánosságban jönnek Magyarországra, hanem mindig egy adott térségbe, egy adott településre, egy adott városba érkeznek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy miután az ország tőkevonzó képességét már Európa egyik legjobbjává tettük, legyenek meg Magyarországon azok a helyek is, ahova fizikailag is megérkezhetnek a beruházások” – összegzett.