Előre a múltba?

– Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy a globális gazdaság csúcsvezetői és a vezető hatalmak politikusai nagyon is elégedettek voltak a világ alakulásával. Ám a davosi találkozó az idén az USA és az Európai Unió közötti gazdasági konfliktusokról, a világ kettészakadásáról is szólt. Ennyire rossz a helyzet?

– Idén is nagy ellentmondások jellemezték a davosi konferenciát. Az egyik ilyen ellentmondás a széttöredezettség, a geopolitikai és gazdasági blokkosodás, ezzel szemben a globalizáció tovább élése, az együttműködés és a globális ellátási láncok fenntarthatósága volt. Az állami vezetők inkább a blokkosodás veszélyeire hívták fel a figyelmet, a cégvezetők pedig a globális láncok zavartalan működésének fontosságát hangsúlyozták. A másik komoly ellentmondás a fenntarthatóság, a klímasemlegesség körül alakult ki. Ám miközben a klímaválság elkerülése szinte minden előadásban hangsúlyozottan szerepelt, aközben Európa esetén az orosz gáz helyett az amerikai cseppfolyósított gázra való átállást javasolták többen is, megfeledkezve annak káros környezeti hatásairól. A konferenciával egyidőben mutatták be a Világgazdasági Fórum Globális Kockázati Tanulmányát, amely eléggé pesszimista képet festett rövid- és hosszabb távon egyaránt a világgazdasági kockázatokról, az együttműködések sérülékenységéről. Ez az Európai Uniót még erőteljesebben érinti. Az EU egésze az energiaválság, a magas infláció és alapanyaghiány mellett és részben ezek következtében jelentős versenyképességi lemaradásban van. Ez pedig veszélyezteti a munkahelyek megőrizhetőségét és kihatással lesz az európaiak életszínvonalára és életminőségére. Ezen nem sokat segít az sem, hogy az EU próbálja ázsiai és afrikai gazdasági kapcsolatait újraépíteni. Európa ugyanis elvesztette dinamizmusát, innovativitását, kezdeményezés helyett csak követi az eseményeket.

– A hírek szerint a találkozón az USA, Kína és az Európai Unió külön egyeztetéseket folytatott saját gazdaságpolitikai céljaikról. Ezt sokan úgy értékeltek, hogy újra felosztották a világot maguk között. Milyen következményekkel járhat ez a kisebb országok számára?

– Az egyeztetések közül kettőt érdemes kiemelni. Az EU Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen próbált egyezkedni az USA-val arról, hogy az új amerikai iparpolitikai kezdeményezések miatt ne kerülhessenek az európai, főleg a német cégek hátrányba. Arról van szó, hogy a Biden-kormány jelentős állami támogatással segíti az amerikai cégek otthoni beruházásait, a beszállítóikkal – főleg a kínaiakkal – való kapcsolatok felszámolását, és az alapegységek, részegységek, közöttük is elsősorban a chipek gyártásának USA-ba való hazahozatalát. De segíti az amerikai cégek világpiaci terjeszkedését is. Az EU mindezt tisztességtelen, amerikai versenyelőnyt teremtő lépéseknek tekinti az európai cégekkel szemben. A másik érdekes egyeztetés – igaz, nem Davosban, hanem Zürich-ben – az amerikai és a kínai pénzügyminiszer, Janet Yellen és Liu He között zajlott. A téma a megromlott gazdasági kapcsolatok javíthatósága volt. Úgy fogalmaztak, hogy versenyezni lehet, de nem fogadható el az olyan verseny, amely arra irányul, hogy az egyik fél csak nyerjen, a másik pedig csak veszítsen. A tárgyalást egyébként megelőzte, hogy Biden megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy chipet adjanak el Kínának. A vitákból azt lehet érzékelni, hogy az EU-nak kevés az ütőkártyája, inkább védekezik, a korábbi pozícióit próbálná megőrizni. Az igazi technológiai verseny az USA és Kína között zajlik. Ezért nagyon fontos Magyarország számára, hogy sokirányú gazdasági kapcsolatokat építsen ki. Különösen, mert a magyar gazdaság jelenleg erőteljesen függ a némettől, azon belül is a járműgyártástól. Például a feldolgozóiparunk teljes exportjának 30 százalékát a járműexport adja, a teljes magyarországi járműgyártásnak pedig 90 százaléka exportra megy a KSH adatai szerint. A Globális Kockázati Tanulmány azonban bevezet egy érdekes fogalmat: a gyorsan mozgó „kishal” ország megnevezést. Ezzel azt érzékelteti, hogy miközben a nagy országok vezetésével geopolitikai és geogazdasági blokkok alakulnak, a gyors cselekvésre képes, innovatív kisebb gazdaságú országok – a gyorsan mozgó „kishalak” – jelentős új üzleti lehetőségeket fedezhetnek fel, ha kellőképpen nyitottak és képesek ügyes szövetségek kötésére. Szerintem ez a lehetőség számunkra is nyitva áll.

– Az USA deklarált céljai között szerepel, hogy az EU gazdaságát leválasszák nemcsak Oroszországról, de Kínáról is. Kiélezett többfrontos gazdasági háború előtt állunk?

 – Ez a háború már egy ideje zajlik, és a célja az USA oldaláról a technológiai és ezzel nyilván a politikai-gazdasági előny megőrzése, Kína oldaláról pedig ennek megszerzése. A világgazdaság kiegyensúlyozott működése azonban sokaknak, például Ázsia legtöbb országának szintén érdeke. Ezek az országok igyekeznek tompítani az amerikai–kínai gazdasági ellentéteket. Ezt tette Davosban a dél-koreai miniszterelnök, Yoon Suk Yeol is, aki a Kínával való gazdasági kapcsolatok megőrzésének fontosságáról beszélt. De több olyan szabadkereskedelmi megállapodás is létezik, amelyeknek tagja Kína, és ebből a tagságból a többi tagországnak is előnye származik. Persze az USA próbál minél több országot leválasztani Kínáról. Ennek keretében utazott Yellen a zürichi megbeszélés után Szenegálba, Zambiába és Dél-Afrikába. De az EU-ra is jelentős nyomást gyakorol az USA kínai gazdasági kapcsolatai mérséklése érdekében. Ez azonban nyilvánvalóan ütközik a német cégek gazdasági érdekeivel. Másrészről Kína erőteljesen törekszik innovativitásának növelésére. Arra ösztönzi a kínai cégeket, hogy Európában, főleg annak keleti részén, ahol kevés a pénz az új termékek piaci bevezetésére, felvásárolják az innovatív kisvállalatokat. Erre egyébként amerikai kezdeményezések is vannak.

– Davosban nagyívű beszédek hangzottak el a környezetvédelemről, a klímasemlegességről. A valóság azonban azt mutatja, hogy mindenki fütyül az ökológiai szempontokra. A nyugati világ visszafelé vette az irányt?

– Ez valóban kulcskérdés. A nyugati világ álszentségét, ha tetszik képmutatását bizonyítja, hogy miközben egyfolytában a klímakatasztrófáról beszél, és próbál feladatokat adni például a fejlődő világ országainak, aközben saját magának ellentmondva olyan lépésekre szánja el magát, amelyeket más országok esetén negatív színben tüntet fel. A dolog egyébként azért sem meglepő, mert különféle fenntarthatósági tanulmányok bizonyítják, hogy a nyugati cégek, amikor kevéssé fejlett országokban működnek, nem sokat törődnek a környezettel és általában a fenntarthatósággal. Gyakran éppen azért települnek ilyen országokba, mert ezekben még nincsenek szigorú természetvédelmi törvények. De nem kell messzire mennünk: az is képmutatás, amikor például minket leckéztetnek arról, mit vehetünk az oroszoktól és mit nem. Holott mint tudható, több nyugat-európai ország közvetítők, például India, beiktatásával továbbra is vásárol orosz energiaforrásokat és alapanyagokat. Nézzünk szembe vele: amikor pénzről, profitról van szó, a leghangosabb nyugati környezetvédők is becsukják a szemüket.

– Napvilágra került, hogy az utóbbi egy évben megduplázódott a milliárdosok száma, ami a laikusnak azt mutatja, hogy felpörgött egyfajta „hadigazdaság” és a tőkekoncentráció. Eközben a WEF résztvevői a megélhetési válság miatt aggódtak. A globalizációt tápláló liberális gazdaságpolitika rendszerszintű válságának lehetünk tanúi?

– A növekvő szegénység miatti aggodalom a másik nyilvánvaló képmutatás. A davosi résztvevők többsége sokszoros milliárdos, és közülük sokan éppen az utóbbi válságos időszakban sokszorozták meg vagyonukat. Ugyanakkor a Kockázati Tanulmány szerzői hangsúlyosan emlegetik veszélyhelyzetként a társadalmi feszültségeket, esetleges éhséglázadásokat és általában a megélhetési költségek növekedése miatti elszegényedést. Megoldási javaslat azonban nem merült fel Davosban. Pedig a probléma valós: az Oxfam brit szegénységkutató szervezet ez év január 16-i jelentése szerint a világlakosság leggazdagabb egy százalékának a vagyona ma már kiteszi a világ többi lakosa összes vagyonának kétszeresét. Az USA központi bankja, a FED adatai szerint tavaly a leggazdagabb egy százaléknyi lakosság az USA-ban 6,5 trillió dollárral növelte vagyonát. Mindeközben több országban is az átlagemberek reáljövedelme az infláció miatt jelentősen csökkent. A társadalmakon belüli szétszakadás tehát folytatódik, ami együtt jár a vagyon- és hatalomkoncentrációval. Meg kell említenünk még egy komoly veszélyhelyzetet. Ez pedig az eladósodottság növekedése. A pandémia alatt nagyon sok ország államadóssága jelentősen megnövekedett. Az infláció megfékezése érdekében aztán az USA és Kína központi bankja is kamatot emelt, miközben nagyon sok ország dollárban vagy kínai valutában van eladósodva. A kamat­emelés pedig növeli a törlesztési terheket, miközben a gazdaságok a recesszió környékén járnak. Ez is robbanásveszéllyel fenyeget. Például jelentősen fokozhatja a migrációt.

– Mindezek fényében igazolható-e a Világgazdasági Fórum résztvevőinek az a derűlátása, miszerint 2023 nem is lesz annyira rossz, mint ahogyan azt korábban várták?

– Többféle előrejelzés is megfogalmazódott. A WEF kockázati tanulmánya inkább a problémák növekedését valószínűsíti. Nagy kérdés, hogy lesz-e recesszió és ha igen, akkor az világméretű lesz-e, vagy ki lehet belőle maradni. Egy erőteljesebb recesszió megugró munkanélküliséggel szintén növelné a migrációs veszélyeket. A Nemzetközi Valutaalap vezetője azonban optimistább hangot ütött meg. Szerinte azzal, hogy Kína feladta a Covid miatti szigorú zárlatot, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy elkerüljük a recessziót, feltéve persze, hogy nem gyorsul fel a kereskedelmi háború Kína és az USA között. Viszont a lassulás az idén, sőt még 2024-ben is eléggé valószínű. A kínai növekedés sem fog visszatérni a korábbi 6-7 százalékra, jó, ha eléri a 3-4 százalékot. Ne feledjük azonban, hogy van egy másik komoly befolyásoló tényező is: ez a háború végének időpontja. Minél hamarabb vége lesz a háborúnak, annál előbb térhet vissza a világgazdaság a növekedési pályára. Azonban ez sem lesz felhőtlen, mert a technológiai verseny folytatódik, amelyből sokan máris kimaradtak. Ezért az országok közötti jelenlegi fejlettségi különbségek még növekedhetnek is. Ez egyrészt lehetőséget teremt a globális tőke felgyorsuló terjeszkedésére, vagyis arra, hogy a kevéssé fejlett országokban olcsó munkaerőre és befektetési lehetőségekre tegyen szert. Másrészt megnehezíti a kisebb nemzeti cégek piachoz és erőforrásokhoz jutását, hiszen nehezen lesznek képesek arra, hogy a globális cégekkel versenybe szálljanak. Megnő ezért az innováció, a rugalmasság és általában a változásokhoz való gyors alkalmazkodás fontossága a kisebb vállalkozások számára. Meg kell találniuk azokat a réslehetőségeket, amelyekért a globális cégek nem hajolnak le. Másrészt megnő az állami gazdaságpolitika, azon belül az ipar-és innovációs politika fontossága, amelynek biztosítania kell, hogy ne uralhassa el a gazdaságot néhány nagyvállalat, illetve ágazat, megmaradjon a sokszínűség, a gazdasági szerkezet ágazati és tulajdonosi kiegyensúlyozottsága. Csak ez garantálja ugyanis azt, hogy egy ország ne kerüljön erőteljesen függő helyzetbe, és így biztosítani tudja nemcsak a gazdasági növekedést, de a társadalmi fejlődést, beleértve az életminőség javítását is.