Megfordult az inflációs trend. Két éven át tartó mérséklődés után április óta hónapról hónapra erősebben nőnek az árak – júliusban immár 3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A következő hónapok adóemelései pedig valóságosan alárobbantanak az inflációnak, amely év végére 5-6, jövő tavaszra 7-8 százalékra nőhet. Ilyen magas inflációt utoljára öt évvel ezelőtt mértek hazánkban.

– 2006-ban jóval két százalék alá szorítjuk a pénzromlás ütemét, sőt, akár 1,5 százalékos infláció is elképzelhető – jelentette ki a tavalyi év végén Veres János pénzügyminiszter a januári áfacsökkentés várható hatásaira utalva. A minisztériumi értékeléssel kivételesen egyetértett a jegybank is, amely korábbi prognózisát módosítva 1,6 százalékos inflációt jósolt az idei évre, sőt azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a nyári hónapokra ideiglenesen 1 százalékra mérséklődik a pénzromlás üteme.

Hónapok óta nő Ehhez képest meglehetősen sok a júliusban mért 3 százalék. S nem csak azért, mert az euró bevezetéséhez jelenleg 2,6 százalékos érték kellene. Ennél sokkal aggasztóbb, hogy április óta növekszik az infláció mértéke. A márciusi és áprilisi 2,3 százalékos mélypont után májusban már 2,8 százalékot mértek, amihez most újabb két tized százalék adódott. Most már nyilvánvalóan látszik: a januári áfacsökkentés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez már tél végén sejthető volt, hiszen a KSH inflációs jelentéséből kiderült: az 5 százalékos adócsökkentés ellenére az év első hónapjában 0,1 százalékkal nőttek (!) az árak. Csupán a ruházati termékek forgalmazói gondolták komolyan az adómérséklést, akik 4,6 százalékkal szállították le termékeik árát. Minden más területen az árak emelkedését vagy szinten tartását tapasztalták a statisztikusok. Vagyis a kereskedők egyszerűen zsebre rakták az áfacsökkentéssel elengedett százmilliárdokat, ahelyett hogy továbbadták volna a fogyasztóknak (Demokrata, 2006/12). – Majd továbbadják a következő hónapokban – érveltek kormányzati illetékesek, mert: piacgazdaságban a versenyző szereplők úgysem tarthatnak fenn sokáig a reálisnál magasabb árakat. Február végére azonban kiderült, hogy Magyarországon ez a csoda is megtörténhet. Az év második hónapjában ugyanis már 0,2 százalékkal nőttek az árak. Ennek ellenére februárra 2,5 százalékra csökkent az egy évvel korábbi szinthez mért infláció a decemberi 3,3 százalékról – ténylegesen tehát ennyit hozott a kormányzat áfacsökkentése. Mint az elmúlt fél évben rendszeresen, júliusban is leginkább az élelmiszerek okolhatók a vártnál magasabb inflációért. Az egy évvel korábbi szintnél 6,4 százalékkal vásárolhatunk drágábban belőlük. Kirívóan nőtt a zöldség-gyümölcsfélék ára (29 százalék), de jelentősen drágult a cukor (12,5 százalék), a sertéshús (7,7 százalék) és a tej (6,8 százalék). A drágulási lista második helyén az üzemanyagok állnak, az áremelkedés azonban jóval kisebb mértékű, mint amit a benzinkutak árlistáinál gondolnánk. Egy év alatt 4 százalékos áremelkedést mért a KSH – ehhez azonban az is kellett, hogy ennél a termékkörnél a kormány tényleg kikényszerítse a forgalmazókból az áfacsökkentés továbbadását. Töretlenül fölfelé húzzák az inflációt a szolgáltatások: az árszínvonal júliusban 3,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A szolgáltatások átlagnál erősebb drágulása természetes egy jóléti rendszer felé haladó társadalomban, figyelemre méltó azonban, hogy idén egyetlen hónap sem volt, amikor az iparosok ne emelték volna áraikat, noha ezt a kört teljes mértékben érintette az áfacsökkentés. A szolgáltatások drágításából egyébként az állami vállalatok is kivették részüket: a tömegközlekedés 9,2 százalékkal, a szemétszállítás 5,9 százalékkal, a víz- és csatornaszolgáltatás 5,4 százalékkal lett drágább. A lista túloldalán, az inflációt csökkentő tényezők között lényegében csak a tartós fogyasztási cikkek árválkodnak, amelyeknek 5 százalékkal csökkent az ára. Ebben az egy árucsoportban tényleg érvényesült a verseny késleltetett árletörő hatása. Az év első két hónapjában ugyanis a kereskedők vonakodtak továbbadni az áfacsökkentést, a következő időszakban azonban fokozatosan kénytelenek voltak felélni a termékekben levő ártartalékokat. Valójában még az áfacsökkentésnél is nagyobb mértékben. A tartós fogyasztási cikkek döntő részét ugyanis külföldről hozzuk be, márpedig az év első felében 10 százalékkal értékelődött le a forint.

Kormányzati lökések Augusztusban még aránylag mérsékelten kúszhatnak tovább fölfelé az árak, szeptemberben azonban robbanni fog az infláció. Kizárólag kormányzati intézkedések következtében. A legnagyobb rúgást a 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra emelése jelenti majd – hiszen ide tartoznak az alapvető élelmiszerek, de a földgáz, a távfűtés és a különböző kulturális szolgáltatások is. Abban ne is bízzunk, hogy ugyanazok a kereskedők, akik elnyelték az áfa januári csökkentését, most hasonlóan elnyelik az adónem emelését is. Mivel az intézkedés a termékek mintegy egyharmadát érinti, az adóemelés várhatóan mintegy 1,5 százalékkal emeli az árszínvonalat. Szintén az őszi hónapokban érezzük először a 27 százalékos gázár, és a 14,5 százalékos villanyáremelés hatását. Nem is beszélve a jövedéki adók ismételt emeléséről: a cigarettáé 5,7, az alkoholtartalmú italoké (a bor kivételével) 7 százalékkal nő. Elemzők szerint így év végére 5-6 százalékos szintre emelkedik az infláció. És ezzel még mindig nincs vége. A januári áfacsökkentés megzavarta a statisztikákat, mivel egy évig kedvezőbbnek mutatja a termékek drágulását, mint amit a piaci folyamatok indokolnának. Jövő januárban azonban e kozmetikázó tényező kikerül az árstatisztikákból. Mivel az áfacsökkentés 0,8 százalékos árszínvonal-csökkenést hozott, vélhetően most ugyanennyit dob viszszafelé az árakon. Ezt tetézi még a jövő év első felére beígért újabb gázáremelés – becslések szerint mindez 7-8 százalékra is felröpítheti az inflációt. Ilyen nagyságú éves drágulást utoljára 2001-ben jegyezhettek fel. Szemétbe lehet tehát dobni a következő évekre szóló inflációs terveket. 2007-re a jegybank 2,9 százalék ±1 százalékpontos sávot célzott meg, és ennek rendelte alá különböző döntéseit. Igaz, ez azért volt fontos, mert korábban még arról volt szó, hogy 2008-ra teljesíteni akarjuk az euró bevezetésének feltételeit, legújabb terveiben viszont a kormány lemondott a közös valuta gyors átvételéről. Ugyanakkor a jegybank még nem jelezte, hogy érvénytelennek tekintené a korábban meghatározott inflációs célokat. Sőt, épp a növekvő inflációs nyomással indokolta a jegybanki alapkamat három héttel ezelőtti emelését, és az indoklásban konkrétan is elhangzott a 3 százalék körüli célsáv. Bár ez még az euró kormányzati temetése előtt volt…

Öngerjesztővé válhat Egyelőre tehát még érvényben van a jegybank 2008-ra meghatározott 3,3 százalékos inflációs célkitűzése is – bár 7-8 százalékról aligha lehet egy év alatt ennyit esni. Gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint az inflációt lényegesen könnyebb felpörgetni, mint onnan visszahúzni a normális szintre. A pénzromlás alakulásában ugyanis kulcsszerep jut a gazdasági szereplők várakozásainak. Ha a gyárak, vállalkozók, szakszervezetek megszoknak egy inflációs szintet, akkor úgy vélik, a következő évben is akörül nő majd az árszínvonal, tehát tervezett áraikat, bérköveteléseiket is eszerint a mérték szerint alakítják. Ezzel viszont nagyjából meg is határozzák a jövő évi inflációt, tehát a folyamat öngerjesztővé válik. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy 1999-2005 között hét évre volt szükség, amíg 10 százalék körüli szintről 4 százalék alá sikerült nyomni a pénzromlás éves mértékét. Lényegében erre hivatkozik a jegybank is, amikor azt állítja: épp azért kell gyorsan visszalökni az inflációt a 3-4 százalék körüli sávba, hogy a magasabb szint ne épüljön be a gazdasági szereplők várakozásaiba. A kérdés tehát ebben az esetben az: el tudja-e hitetni a kormány a vállalkozásokkal, dolgozókkal, hogy az infláció jövő évi megugrása csak egyszer kisiklás, és fölösleges az azt követő évekre eleve magasabb árakkal kalkulálni? A meggyőző erőt legalábbis kétségessé teszi, hogy a kormányzati áremelések immár évek óta felülmúlják az infláció mértékét, ami azt mutatja, hogy a kormány sem tartja igazán fontosnak az infláció csökkentését. Az infláció gyorsulásának közeli következménye a bérnövekedés lassulása. Félévkor a bérek még 5,4 százalékkal értek többet az egy évvel korábbi szintnél, a következő hónapokban azonban a reálbér (vagyis az infláció fölötti bérnövekedés) gyors mérséklődésének lehetünk majd tanúi. Év végén már csak mintegy 2,5-3 százalék körüli reálbér-növekedéssel számolhatunk, ami a jövő évben akár mínuszba is fordulhat – különösen, hogy a munkaadók vonakodnak a nagyobb béremelésektől az eleve emelkedő bérterhek miatt. Az infláció felpörgetése nem újdonság a szocialista gazdaságpolitikában. Az 1995-ös stabilizációs csomag közel 10 százalékponttal növelte az inflációt (és 11 százalékkal csökkentette a reálbérszínvonalat). Bokros Lajos ugyanis úgy számolt, a belső fogyasztás visszafogása is szükséges ahhoz, hogy egyensúlyba állhasson az ország külkereskedelmi mérlege. Kérdés, a módszernek van-e értelme akkor, amikor a túlzott állami költekezés jelenti a gazdaság első számú problémáját? Kárász Andor