1994–95 fordulóján kis híján másodszor is csődbe ment Magyarország. A választásokat frissen megnyert MSZP pénzügyminisztere, Békesi László ősszel már rémülten nyilatkozott az államháztartás helyzetéről. Mint hangoztatta, a magyar költségvetés kamatcsapdába került. Az államadósság ugyanis elérte a 32 milliárd dollárt, a GDP 87,4 százalékát. Ekkora tartozás mellett már a kamatok kitermelése is meghaladta az ország teljesítőképességét: azok a GDP 10 százalékát vitték el. Békesi elismerte, hogy a nyolcvanas évek vége után Magyarország ismét adósságspirálba került: már a kamatok törlesztéséhez is hiteleket kellett felvennünk, az egyre nagyobb hiteleknek viszont még tovább nőtt a kamatterhe, vagyis öngerjesztővé vált az eladósodási folyamat.

Kollektív emlékezetvesztés

Akkor az 1995-ös gazdasági intézkedések mentették meg az országot. A szocialista propaganda szerint a Bokros-csomag megszorító intézkedései állították talpra a gazdaságot, valójában azonban ez csak egyik részét jelentette a válságkezelésnek.

Az államcsőd elkerülése szempontjából sokkal fontosabb volt az 1995 végén végrehajtott energiapiaci privatizáció. Decemberben Suchman Tamás privatizációs miniszter büszkén jelentette: teljesítette a 6 milliárd dolláros bevételi tervet. A kormányzat valóban nagyon igyekezett. Csupán szeptemberben írták ki az áramszolgáltatókra és az erőművekre szóló pályázatot, és két és fél hónappal később már meg is voltak a győztesek. A magyar árampiac – Európában példátlan módon – külföldi: francia és német társaságok kezébe került. A részben 1995-ben, részben 1996-ban befolyó pénzt a kormány teljes egészében az államadósság csökkentésére fordította. Így 1996 végére az ország eladósodottsága a GDP 74 százalékára csökkent.

Az adósság visszaszorítása az 1998-ban hatalomba lépő Fidesz-kormány alatt is folytatódott. Ahogy ellenzői is elismerték: az előző időszak rossz tapasztalatai miatt „Orbán Viktor, mint a tűztől félt az államadósság elszabadulásától”, ezért kiegyensúlyozott gazdaságpolitikára törekedett. 1998–2001 soha nem látott nyugodt időszakot hozott a magyar gazdaságpolitikában.

Az államháztartás az EU által konszolidáltnak tekintett 3-4 százalékos hiánnyal zárt, s így tovább csökkent az államadósság. Már 1999-ben megközelítette a Brüsszel által kritikusnak tartott 60 százalékot, 2000-ben 54 százalékra csökkent, 2001-ben pedig elérte az 52 százalékot, ami mindmáig a legalacsonyabbnak számít.

2002-től azonban az új szocialista kormányon elhatalmasodott a kollektív emlékezetvesztés. Medgyessy Péter rohamléptekkel rombolta le azt, aminek felépítésében 1996–98 között – Bokrost követő pénzügyminiszterként – maga is komoly szerepet játszott. A nyugdíjasoknak, közalkalmazottaknak, lakásépítőknek, gázzal fűtőknek, minimálbérből élőknek tett gesztusokat költségvetési fedezet nélkül tette meg a kormányzat.

A 13. havi nyugdíjat, a minimálbér adómentességét, az 50 százalékos költségvetési béremelést, a szociális támogatásokat lényegében hitelből fizette az ország. Ennek megfelelőn újra nőni kezdett az államadósság.

2002-ben egyből a GDP 56 százalékára ugrott, majd 2003-ban 58 százalékra. Bár még mindig a Brüsszel által elvárt 60 százalék alatt voltunk, Medgyessy már érezte a bajt: 2004-ben a kormány megszorító csomaggal próbálkozott, ám ezt elmosta a közelgő választásokon népszerűségét féltő szocialista pártvezetés. Medgyessynek menni kellett. Ráadásul a megszorító csomagból érvényben hagyott intézkedések tovább rontották a gazdaság állapotát: a 2002-es juttatások többségét ugyanis Medgyessy sem merte megtépázni, ehelyett a vállalkozói szektort terhelték.

Hajszálra a 100 milliárd dollártól 2004 szeptembere, Gyurcsány Ferenc hatalomba lépésével igazi ámokfutás kezdődött a magyar gazdaságpolitikában.

Medgyessy 2002-ben tévedett, amikor azt hitte, az ország gazdasági növekedése majd megteremti a fedezetét, hogy néhány éven belül visszafizesse a megugró államadósságot. Gyurcsánynak viszont már semmiféle gátlásai nem voltak. Sem terve, sem elképzelése nem volt, mit kezd a növekvő adóssággal, nem is érdekelte, hová jut az ország, csupán teljesítette elvtársai elvárását: a választási győzelem érdekében fenntartotta az osztogatás politikáját bármi áron – akár hazugságokkal is. Mint a lumpenproletár: évről évre hitelből élt jól az ország, s hogy mi lesz a visszafizetéssel, azzal senki nem törődött.

A gyurcsányi politikával négy év alatt sikerült visszalökni az országot az adósságspirál szélére. Rögtön 2005-ben sikerült nagy ugrással átlépni az euró bevezetése szempontjából kritikusnak számító 60 százalékot, az adósság 62 százalékra emelkedett. Majd a 2006-os választási év – az ismétlődő államháztartási deficit következtében – további meredek növekedést hozott: az államadósság megközelítette a 66 százalékot. 2007-ben a Gyurcsány-csomag megszorításai miatt megtorpant az államadósság növekedése – igaz, csökkenést sem mutattak a statisztikák.

2008–2009 pedig maga a rémálom. Előbb az államadósság 73 százalékra ugrott, majd tavaly elérte a 78 százalékot. Gyurcsány felelőtlen gazdaságpolitikája még ijesztőbb, ha az államadósságot nem a GDP-hez viszonyítjuk, hanem nyersforint-értékben követjük nyomon.

Ebben az esetben azt látjuk: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki székfoglalója óta 11 592 milliárd forintról 19 353 milliárdra nőtt az államadósság – vagyis kis híján megduplázódott. Mellesleg: dollárban számolva már csak egy hajszál választja el az országot a bűvös százmilliárdtól: az adósság összege 97 milliárd dollárra rúg. Érdekes adalék, hogy a Gyurcsány-kormánynak szintén lett volna lehetősége privatizációs bevételekkel csökkenteni az államadósságot: az ország 1,8 milliárd euró bevételhez jutott a Budapest Airport eladásából, s további 400 millióhoz a Postabank, 300 millióhoz a Dunaferr, 400 millióhoz a MÁV-Cargo, s újabb 600 millióhoz a Richter Gedeon még állami tulajdonban levő részének értékesítéséből. Ám ezeket a pénzeket szintén elolvasztotta a szocialisták demagóg osztogató politikája.

Ráadásul nemcsak az eladósodottság mértéke, de az adósság szerkezete is sokkal kedvezőtlenebbé vált 2004 vége óta. A nyolcvanas évek végi, majd a kilencvenes évek közepi adósságválság megtanította a kormányzatot: külföldi valuta helyett szerencsésebb saját nemzeti valutánkban eladósodni, ennek árfolyamát ugyanis magunk határozzuk meg, sőt a forintot saját nemzeti bankunk teremti… Ennek megfelelően a kilencvenes évek második felében az államadósságot sikeresen átkonvertálták forintalapú államkötvényekre.

2004-ben az államháztartás 11 500 milliárd forintos tartozásából 8 800 milliárdot saját valutánkban jegyeztünk, és mindössze 2 700 milliárdra rúgott a devizában fennálló tartozás. Ezután azonban a kormány ismét megfeledkezett a kilencvenes években tanult leckékről.

Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a devizában jegyzett hitelállomány is rohamosan növekedni kezdett: 2005 elején átlépte a 3000 milliárd, 2006 tavaszán a 4000 milliárd forintot, 2008 közepén pedig már 4500 milliárd forinton állt. Ekkor saját kárán tanulhatta meg a magyar kormány a devizaeladósodás újabb veszélypontját.

A nemzetközi tőkepiacok befagyásával nem tud kemény valutához jutni az ország, miközben a törlesztőrészleteket fizetni kell. A garantált államcsődtől a Nemzetközi Valutaalap segélycsomagja mentette meg az országot. Ennek megfelelően hazánk devizaadóssága 2008 októberében átlépte az 5000, novemberben a 6000 milliárd forintot, tavaly januárban pedig már 7600, márciusban pedig 8400 milliárd forint volt.

A legutolsó, 2010. januári adatok szerint Magyarország forintban jegyzett államadóssága 10 462 milliárd forint, miközben immár devizában is 8891 milliárd forinttal tartozunk. a devizában fennálló pedig 8 891 milliárdra rúg. Vagyis 23 százalékról 46 százalékra nőtt a devizaadósság részaránya. A külföldi tartozásokból egyébként 3388 milliárd forintot tesznek ki a nemzetközi hitelszervezetek felé fennálló tartozások. Bár az Államadósság-kezelő Központ 2010-es kibocsátási tervezetében ismét feltűnik a bűvös mondat: a szervezet „törekszik arra, hogy a devizaadósság aránya minél alacsonyabb legyen, és lehetőleg csökkenjen a jelenlegi arányhoz képest”, a januári tapasztalatok egyelőre mást mutatnak: Magyarország az évet hatalmas, kétmilliárd dolláros amerikai kötvénykibocsátással kezdte. Igaz, ma már eljutottunk oda, hogy ez az összeg is mindössze az államadósság 2 százalékát jelenti.

Legeladósodottabb a régióban

Az ismét fölfelé csúszott, a GDP 78,3 százalékára rúgó államadósság-mutatóval Magyarország az unió keleti felének legeladósodottabb állama. Az egész EU-ban is csupán három tagállam nyög hazánknál is jelentősebb adósságállományt: Olaszország 106, Görögország 99, Belgium 90 százalékot. Környezetünkben ugyanakkor Lengyelország csupán 47, Csehország 30, Szlovákia 28 százalékos adósságrátával rendelkezik, Románia pedig mindössze 14 százalékkal büszkélkedhet.

A majd százmilliárd dolláros adósság hatalmas versenyhátrányt ró hazánkra. Az Államadósság-kezelő Központ adatai szerint a tartozások törlesztésére idén Magyarországnak 5694 milliárd forintot kell fordítania – ez a költségvetés bevételeinek harmadát jelenti. Természetesen az összeget újabb hitelfelvételekből szándékozik előteremteni a kormány. A tervek szerint 2010-ben 6262 milliárd forint állampapír-kibocsátás várható. Összességében tehát idén újabb 600 milliárd forinttal nő az ország adósságállománya. Ami így év végére várhatóan eléri a GDP 82 százalékát.

A parttalanná nőtt államadósság csökkentése immár rendkívüli kihívást jelent a 2010 nyarán hatalomba lépő új magyar kormány számára. A korábbi évek tapasztalatai alapján a polgári gazdaságpolitika sokkal felelősségteljesebbnek tűnik, mint a gyurcsányi ámokfutás, ám az adósságspirál széléről már igen nehéz visszakormányozni az országot. Mivel az országnak eladható vagyona már nincs, és a Fidesz amúgy sem volt soha híve a nemzeti vagyon privatizációjának, csak abban bízhatunk, hogy idővel a költségvetés „kinövi” az államadósságot. Ám könnyen kiszámolható, hogy ehhez óriási gazdasági száguldásra lenne szükség. Az államkötvények kamatszintje ugyanis jellemzően 6 százalék körül mozog, mint ahogy a napokban kibocsátott amerikai dollár-kötvény hozamát is 6,25 százalékban határozta meg a kormányzat.

Könnyen belátható: ha azt akarjuk, hogy ne újabb adósság felvételével törlesszük a kamatokat, vagyis az ország megszorítások nélkül „kitermelje” ezt a kamatszintet, legalább ilyen mértékben kéne nőnie a gazdasági teljesítménynek. Erre azonban egyszer sem volt példa az elmúlt húsz évben.

A magyar költségvetésből pillanatnyilag 1200 milliárd forintot, a bevételek 8, a GDP 4,5 százalékát kell kamattörlesztésre fordítani. Vagyis hosszú évekre tudomásul kell vennünk, hogy ezt a pénzt nem lehet jóléti-állami, vagy épp gazdaságfejlesztési célokra fordítani.

Meglehet, az alig négyévnyi felelőtlen osztogató politika évtizedekre vetheti vissza Magyarország gazdasági fejlődését. Hisz épp a magas államadósság az oka, hogy most, a gazdasági válság időszakában hazánk nem fordulhat a gazdasági élénkítés eszközeihez, amivel Csehországban, Szlovákiában, vagy általában Nyugat-Európában sikerrel tompítják a visszaesést. Az eredmény: 2008–2010 között a magyar gazdaság 6 százalékkal esik vissza, miközben ugyanezt a csehek megússzák 2 százalékkal, a szlovákok pedig az időszak egészében még 2 százalékos többletet is felmutathatnak. A magyar gazdaság, a magyar életszínvonal negyedik éve a kilábalás legcsekélyebb jele nélkül zuhan lefelé. Ez a legnagyobb bűne azoknak, akik 2004–2006 között a szavazatvásárlás érdekében az adósságörvény szélére navigálták az országot.

Kárász Andor