Elvennék a támogatásokat

– Ki írta a KAP-jelentést? Jártas egyáltalán a szerző az agrárium világában?

– Egy német bölcsészprofesszort bízott meg a feladattal Von der Leyen asszony, az Európai Bizottság elnöke. Jellemző, hogy Kelet-Közép-Európából egyetlen gazdaszervezetet sem hívtak meg a jelentés összeállításához. Magyarországot csupán egy zöldszervezet képviselte, természetesen ez sem a gazdálkodók érdekei mellett érvelt.

– Milyen ideológiai okfejtések jellemzik az anyagot?

– Amikor elolvastam, mindjárt észrevettem, hogy nem a mezőgazdaságnak, illetve az agrárium szereplőinek szól, hanem a nyugat-európai nagyvárosok választóinak. Felháborító, hogy szakmai tanulmányként, vagyis az európai mezőgazdaság szereplőinek párbeszédeként hivatkozik a bizottság a jelentésre az uniós választópolgárok előtt. Miközben olyan progresszív hívószavak vannak benne, mint a környezetvédelmi szabályok szigorítása, a húsfogyasztás csökkentése és a minden logikát, észszerűséget nélkülöző alkalmazkodás a klímaváltozáshoz.

– Úgy tűnik, hogy az agrárium brüsszeli átalakításának központi eleme a területalapú támogatások megvonása. Ez pedig több mint ötven éve működik az Európai Unióban. Hová vezethet a megvonása?

– Az agrárium támogatása a teljes uniós költségvetés egyharmadát teszi ki, ez több mint 380 milliárd euró a hétéves ciklusra számítva. Súlya van. De már húsz éve is meg akarta nyirbálni ezt az összeget az Európai Bizottság, és azóta dolgozik rajta. A gazdák komoly harcok árán, de megvédték ezt a költségvetést, mire Brüsszel taktikát váltott. Még magasabbra emelte a zöldszabályok, zöldelvárások szintjét, amit egyre kevesebb gazdálkodó tudott és tud ma is teljesíteni, hiszen ez komoly versenyhátrányba hozza őket az unión kívüli gazdaságokkal szemben. Mindennek következtében sokan felhagytak és felhagynak az agrártevékenységükkel. Többek között ennek köszönhető, hogy a családi gazdaságok több mint ötven százaléka csődöt jelentett Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben. Na már most, aki tönkremegy, vagyis abbahagyja a gazdálkodást, az nem fog támogatást igényelni, így ha kerülő úton is, de az EB végül sikeresen csökkentette például a kifizetett támogatásokat.

– Mi lett a visszamaradó pénzek sorsa?

– Áttették különféle zöldalapokba, illetve a migrációs büdzsébe, no meg odaadták és adják továbbra is Ukrajnának. De beszéljünk az igazi veszélyről is! A területalapú támogatás ugyanis az az utolsó olyan kifizetési és támogatási forma, amely objektív alapon jár mindenkinek, pontosabban minden ország gazdálkodóinak. Nincsenek politikai, ideológiai és egyéb feltételek. Legfőképpen arról szól a német bölcsészprofesszor javaslata, hogy a területalapú kifizetések is kerüljenek be az Európai Bizottság hatáskörébe. Ki is mondja a tanulmány, hogy innentől kezdve az egyik legfontosabb kifizetési feltétel az adott ország jogállamisági helyzete legyen.

– A nagyközönség keveset tud a jelentésről. Miért nem kerül reflektorfénybe, miközben rendkívül fontos kérdésekről szól?

– Az alkotók, és akkor vegyük ide Von der Leyen asszonyt és a környezetét is, cukormázzal öntötték le a jelentést. Azt mondják, hogy a pénzt elsősorban a rászorulóknak, a kisebb, nehezebb helyzetben levő gazdaságoknak vagy a fiatal gazdálkodóknak adják, és a zöldátállást is erősítik belőle. De a szépnek és megnyerőnek tetsző tervek között megbúvik a jogállamisági feltétel is. Hát persze, hogy a nagyvárosi polgár lelkesen rábólint a fiatalok támogatására vagy a kicsik, a lemaradottak felkarolására. Csakhogy a szép szavak között könnyű elsiklani a jogállamisági feltétel, azaz Brüsszel egyre erőszakosabb központosító szándéka fölött.

– Mi lesz így Magyarországgal?

– A mostani brüsszeli elit és az azt kiszolgáló adminisztráció szándéka nyilvánvalóan az, hogy a jogállamisági kitétel miatt hazánk, a hazai gazdálkodók ne kapjanak egyetlen fillért se. A kohéziós pénzek, az Erasmus-források visszatartása után ezt sem fizetik ki majd nekünk.

– Fiatalokról beszél a jelentés, és a szegényebb gazdálkodókról, a rászorulókról… Ezek egyébként a neomarxista érzékenység jellemző elemei. Lehet, hogy az európai gazdatársadalom megosztására törekszik ezekkel a preferenciákkal Brüsszel?

– A szalámipolitika régi fegyvere az Európai Bizottságnak. Tetten érhető az idősebb termelők igényeinek figyelmen kívül hagyása. Olyan digitális készségeket várnak el tőlük, amelyekkel koruknál, beidegződéseiknél fogva ők már nem rendelkeznek. Amúgy a gazdaságukban kitűnő munkát végeznek még. Közvetett eszközökkel igyekeznek hátrányba hozni ezt a generációt, és ha sikerül, akkor már ők sem fognak igényt tartani a területalapú támogatásokra. Ez a digitalizációs, adminisztrációs őrület is oka annak, hogy Nyugat-Európában megszűnt a családi gazdaságok ötven százaléka.

– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz petíciót készül beadni az Európai Bizottságnak a magyar, de általánosságban véve az uniós mezőgazdaság védelmében. Ki írhatja alá?

– Bárki. A kezdeményezést az Agrarpeticio.hu című weboldalon lehet aláírni. Nemcsak a gazdák csatlakozását várjuk, hanem a lakosságét is. Mindaz, ami történik, éppúgy a polgárok, a fogyasztók ügye is, mint a gazdálkodóké.

– Itt arra gondol, hogy ha megszűnik a területalapú támogatás, akkor drágább lesz az élelmiszer?

– Igen, erre is gondolok. A másik, hogy sokkal inkább differenciálódik majd a fogyasztás a létrejövő új árrendszer miatt. A bizottság abban reménykedik, hogy a biogazdálkodás erősítésével minél több ember áll majd át biotermékek fogyasztására. Csakhogy ezek elég drágák, olyannyira, hogy az átlag fogyasztó eleve nem tudja vagy nem is akarja megvenni őket. Olyan árszintről beszélünk, amely sok-sok nyugati család büdzséjét is képes megterhelni. Tehát az elit megveszi a biotermékeket, a többiek pedig eszik majd mindazt, ami a harmadik világból, például Marokkóból, Etiópiából, Kenyából vagy Dél-Amerikából és Ukrajnából származik. Ellenőrizetlenül, a szigorú uniós élelmiszer-biztonsági szabályokat megkerülve. Ezerszer elmondta már a Magosz is, hogy Ukrajnában olyan vegyszereket használnak az mezőgazdaságban, amelyek az unióban évtizedek óta indexen vannak. Mi lesz így az egészségünkkel?

– És mi lesz így az uniós agráriummal?

– Le akarják építeni. A világgazdaság egészét tekintve elmondhatjuk, hogy az állattartás 90 százaléka már Európán kívül zajlik, de például a kukorica- és a szójatermelésben is jelentősen visszaszorult az unió. Az állati takarmány kétharmada már a harmadik világból, illetve Ukrajnából érkezik. És ott nem sokat töprengenek a GM-technológia veszélyein, sőt! De megemlíteném a marokkói paradicsomot is, amelynek hatvan százalékkal nőtt az utóbbi években az Európába irányuló exportja. Vigyázzunk, nem általában a marokkói zöldségről beszélek itt, hanem olyanról, amelyet nyugati multinacionális cégek termelnek az országban, rendkívül gazdaságosan, hiszen a környezetvédelmi szabályok és az élelmiszer-biztonsági előírások teljesítésére egyetlen centet sem fordítanak. És akkor az olcsó munkaerőről, a fillérekért bérelhető vagy megvásárolható területekről még nem is szóltam. Azért is fontos az unióban a területalapú támogatás intézménye, mert a mi gazdáink sokkal fenntarthatóbb módon termelnek, azaz kevesebb vegyszert, megbízhatóbb technológiákat alkalmaznak, mint a harmadik világ. Ha Brüsszel kiveszi ezt a pénzt a rendszerből, behozhatatlan versenyhátrányba kerülünk, és ez az uniós gazdálkodók tömeges csődjéhez vezet majd.

– Egy másik ötletet is dédelget az Európai Bizottság. Eszerint úgy lehetne jelentős mértékben csökkenteni az állattartást az unióban, ha rendkívüli módon megemelnénk a hús és a hústermékek adóját. Vannak jelei már e terv megvalósításának?

– Tesztelgetnek már egyes országokban, például Dániában vagy Hollandiában, ahol így, ebben a formában, de más úton is igyekeznek erősen korlátozni az állattartást, illetve a húsfogyasztást. Úgynevezett állattartáshoz kapcsolódó szén-dioxid-adót vezetnek be ezek az államok.

– Világosan láthatók a Brüsszel által erőltetett ideológiai alapú, központosító törekvések. De ki jár jól, kinek hoz gazdasági hasznot mindez? Mert érezni, hogy ez is meghúzódik a tervek mögött…

– Egy népesebb gazdasági csoport jár majd jól. A nyugat-európai nagy cégek kiszervezik a termelésüket a világ más tájaira, hogy elkerüljék a szigorú uniós előírásokat. Ezek a vállalatok ott vannak Ukrajnában, de például Afrikában, azon belül leginkább Algériában, Marokkóban is. Megdöbbentő, hogy még segíti is ezt a folyamatot az Európai Bizottság. Például szabadkereskedelmi megállapodást kötött Kenyával. A nagy holland virágkertészetek telepedtek meg ott, olcsó a munkaerő, nincsenek környezetvédelmi szabályok és egyéb előírások. És onnan minden további nélkül behozhatják az unióba az árut, hiszen ugye érvényben van a szabadkereskedelmi megállapodás. Ukrajna esetében megállapodásra sem volt szükség ahhoz, hogy dömpingszerűen érkezzen onnan a termény, Brazíliát, illetve Dél-Amerikát illetően pedig most ér finisbe az unióra is kiterjesztett Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás.

– Mi állhat Brüsszel azon stratégiája mögött, hogy semmibe veszi az uniós termelők és fogyasztók érdekeit?

– Például az, hogy Ursula von der Leyen megígérte a német autógyáraknak, hogy talpra állítja őket, újabb piacokat szerez nekik. Az elnök asszony tehát beengedi a harmadik világból az olcsó, ellenőrizetlen terményt és élelmiszert, a harmadik világ pedig német autót vásárol majd cserébe. Ez egy régen megtervezett, globális gazdasági metodika egyébként, a terményért technikát eljárás jegyében.

– Az érvek között gyakran emlegetik az állattartás metánkibocsátását. De az uniós állattartás csak a világban zajló metántermelés 9 százalékáért felelős. Akkor miért az európai állattartókon akarják elverni a port?

– Itt is nehéz logikát találni az európai zöldek és az Európai Bizottság terveiben. Az arányokból is jól látható, ha Európa korlátozza az állattartást, akkor az szinte semmilyen hatással sem lesz a világban zajló metánkibocsátásra, amelynek az élén amúgy sem az agrárium, hanem az energiaipar áll. A zöldek azt mondják, hogy egy szarvasmarha annyi szennyező anyagot bocsát ki, amennyit egy autó húszezer kilométer megtétele során. De nézzük csak meg, hogy hány szarvasmarha él a világon, és hány autó szalad az utakon… Ugyancsak a zöldek állítják, hogy a károsanyag-kibocsátás semlegesítésére az erdőtelepítés a legjobb megoldás. Európában az elmúlt években tíz százalékkal nőtt az erdőterületek nagysága. A harmadik világban viszont annyi erdőt irtottak ki az agrártermelésük bővítésére, azaz az Európába irányuló export növelésére is, mint az unió teljes területe. Háromszázmillió hektárról beszélünk. Sok szó esik a klímaváltozásról, de a kiirtott erdők problémájáról és ennek a klímára gyakorolt hatásáról ritkán hallani.

– Brüsszel erős kezű, diktatórikus központtá akar válni, amely saját kezében tartaná az uniós pénzek, kifizetések, támogatások minden szegmensét. Megszüntetve ezzel a nemzetek önrendelkezésének utolsó maradékait is. De mi lesz itt, ha beveszik Ukrajnát a szervezetbe?

– Már a KAP-jelentés ernyője alatt is ott találjuk az ukrán csatlakozás kérdését, ami rendkívüli összegekkel terheli meg majd az unió büdzséjét. Mert pénz kell, nem is kevés az ország újjáépítésére, de a gazdasági élet beindítására, az infrastruktúra helyreállítására is. Természetesen ezekben a folyamatokban a nagy nyugati, amerikai cégek játsszák majd a főszerepet. Nyilvánvaló, hogy az amúgy is fukarnak tartott északi tagállamok nem akarják növelni az uniós kasszába történő befizetéseiket, a pénzt tehát belső átcsoportosításokkal, szűkítésekkel kell előteremteni. Mindannyian tudjuk, hogy az ukrán csatlakozás teljesen felborítja majd az Európai Unió pénzügyi viszonyait, mindent megváltoztat, azaz szűkít és korlátoz majd. De Brüsszel most mégis úgy látja, hogy az agrártámogatások megnyirbálásával, átszerkesztésével komoly összegeket takaríthat meg, enyhítve a közeledő válságot. Itt jön a képbe a jogállamiság kérdése és a területalapú támogatások kivezetése. Mert a bizottság szerint ezzel is tovább növelhető a spórolás.

– Csak a magyarok veszíthetnek ezen?

– Érdekes a kérdés, mert vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, hogy itt is a szalámitaktikához akar nyúlni Brüsszel. A francia gazdák kapnának pénzt, a magyarok nem, és ezzel máris megtorpedózzák az uniós termelők egységes fellépését. A tavalyi demonstrációk alkalmával pontosan látta Brüsszel, hogy mekkora veszély rá nézve a gazdák akkori európai egysége. Ezt most mindenáron meg akarja törni.

– Az ukrán csatlakozás mit jelentene konkrétan az európai agráriumnak?

– Azt, hogy semmilyen korlátozást sem lehet érvényesíteni vele szemben, még nemzeti szinten sem. Az Ukrajnából érkező gabonaimport ötvenszeresére nőtt a háború előttihez képest. A nemzeti tilalom állította meg a folyamatot. A csatlakozó Ukrajna nyilvánvalóan átmeneti mentességeket kap majd, mert nem azért ment oda, telepített oda cégeket a Nyugat és Amerika, hogy betartsa a szigorú uniós előírásokat.

– Színre lépett Magyar Péter. Mit akar tulajdonképpen?

– Számítani lehetett rá, hogy ő és a pártja is támogatni fogja a brüsszeli terveket és a megszületett KAP-jelentést. De Magyar Péter egy nagyvárosi politikus, nem ért a mezőgazdaság kérdéseihez. Azt a Raskó Györgyöt állították mellé agrártanácsadónak, aki a rendszerváltás során rendívül sok kárt okozott a hazai mezőgazdaságnak mindenekelőtt azzal, amit az osztatlan közös tulajdon terén tett, de fontos szerepet vitt az élelmiszeripar kiárusításában, a nagy cégek feldarabolásában is. Kiszolgálja a nyugati nagytőkés érdekeket, mert Raskó György ma is a kiváló nyugati kapcsolataival dicsekszik. Nyilván olyan üzleti közegről van szó, amely nem a partnert, hanem a kizsákmányolható gyarmatot látta Magyarországban a rendszerváltás idején.

– A tavaszi gazdademonstrációk hatására Brüsszel könnyítéseket ígért az európai termelőknek. Végül semmi sem lett belőlük…

– Ezek az EP-választás, illetve Ursula von der Leyen személyes kampányígéretei voltak. Megtalálta zsák a foltját, az elnök asszony a zöldek, illetve Magyar Péterék szavazataival hosszabbított. Az általa hirdetett gazdabarát irány nem valósult meg, visszaállt a régi rend. Sőt! Ezentúl mérni kell például a rétek lepkeindexét. Ahol csökken, ott megvonja az EU a támogatásokat. Mindeközben pár száz kilométerre, Ukrajnában agyonvegyszereznek mindent.

– Ma Európa lakosságának 4-5 százaléka foglalkozik agrártevékenységgel. Ennek ellenére ez erős réteg. Újabb demonstrációi elindíthatnak-e egy társadalmi, politikai lavinát abban az unióban, ahol egyébként is jobbratolódás tapasztalható?

– Persze. És itt számos furcsaságot is találni. Az EB erőlteti a biogazdálkodást a zöldfilozófia jegyében. De ez ellen épp a biogazdálkodók tiltakoznak a leginkább. Ha nem nő a kereslet, akkor a kétszeresére nőtt kínálat következtében csökken a termékek ára. Nem akarják elveszíteni az eddigi pozíciójukat.

– Mi a véleménye arról, hogy Ausztria eltartaná a gazdáit, csak ne csináljanak semmit?

– Aki ilyen javaslatot tett, az egyáltalán nem ismeri gazdálkodók lelkivilágát. Az ötlet emlékeztet a 2002–2010 közötti szocialista–szabad demokrata kormány ténykedésére, amely fizetett azért, hogy a gazdák leöljék a marháikat és kivágják a szőlőültetvényeiket, almáskertjeiket. Ez olyan morális törést okozott akkor a magyar gazdák körében, hogy nemzeti öngyilkosság lenne megismételni.