Fotó: MTI/Bruzák Noémi (archív)
Hirdetés

Az MNB 2018-as üzleti jelentésének és beszámolójának vitájában a jegybank elnöke azt mondta: az MNB tavaly, mint ahogyan 2013 óta minden évben, sikeresen és eredményesen működött, mert a törvényben rögzített mindhárom mandátumát teljesítette és pozitív eredményt, nyereséget ért el.

Matolcsy György kifejtette: a három mandátum teljesítése azt jelenti, hogy a jegybank óvta az árstabilitást Magyarországon, fenntartotta és biztosította a pénzügyi stabilitást, és a támogatta a kormány gazdaságpolitikáját.

Ennek érdekében a jegybank úgynevezett laza monetáris politikát folytatott, ami kedvező volt a gazdaság valamennyi szereplőjének, az államháztartásnak, a befektetőknek, beruházóknak, a munkáltatóknak és munkavállalóknak – tette hozzá.

Kitért arra: a Monetáris Tanács 2018-ban változatlan szinten tartotta az irányadó alapkamat rátát, ezzel stabil és a kiszámítható pénzügyi környezetet teremtett.

A jegybank elnöke úgy vélte: az MNB 2018-as működése, a sikert és az eredményességet jelző számok együtt azt a fontos közgazdasági és nemzetgazdasági összefüggést bizonyítják, hogy „a megoldás belül van”. „Minden gazdasági siker minden gazdasági fordulat, végül gazdasági csoda titka mindig belül van, nem a külső támogatásokban, hanem belső erőforrások okos használatában” – fogalmazott. Rámutatott: ezt bizonyítja, hogy a MNB programjai, döntései és működése 2013. és 2018. között 10200 milliárd forintot adtak a magyar gazdaság szereplőinek, ami azonos azzal az összeggel, amit az Európai Uniótól kapott Magyarország.