Erős alapokra építkezhetünk

– 2010-ben úgy nyilatkozott a Demokratának, hogy Magyarország egyetlen esélye, ha újjá tudjuk építeni a gazdaságot a szocialista–szabad demokrata kormányzás évei után. Elégedett azzal, ami történt?

– A 2010-es választások után a magyar gazdaság gyorsan magára talált. A munka becsületének helyreállítása, a teljesítmények ösztönzése új lendületet adott, három év alatt sikerült egyensúlyba hozni a költségvetést. A széles körű adóreformoknak köszönhetően húsz százalékkal csökkent a személyi jövedelemadó, megfeleződött a társasági nyereségadó, miközben a bankok és a külföldi érdekeltségek az adóerő-képességükhöz igazodó tehervállalásra lettek kényszerítve. Három év alatt kikerültünk az Európai Unió szégyenpadjából, a túlzottdeficit-eljárásból. 2013-ban pedig bekövetkezett a monetáris politikai fordulat. A Magyar Nemzeti Bank erejét, eszközrendszerét a gazdaság és a társadalom megerősítésére fordította. Konszolidálta a devizahiteles családokat, növekedési hitelprogramjából a devizában eladósodott vállalkozásokat, és eszközei­vel az államadósság mérséklésébe, belföldi finanszírozásának előmozdításába kezdett. A korábban súlyos problémának számító magas államadósság-devizaarány a töredékére esett. Képes volt a nemzeti bank arra, hogy inflációt moderáló politikájával az emelkedő munkajövedelmek és szociális juttatások vásárlóértékét megőrizze. A kormány mögött álló pártok pedig sorra nyerték az országgyűlési, önkormányzati, európai parlamenti választásokat, így adott volt a sikeres gazdasági irányítás politikai háttere.

– A Horn-, Medgyessy- és Gyurcsány-féle vezetés alatt gyakorlatilag elkótyavetyélték a nemzeti vagyont. Egész iparágak tűntek el, a kritikus infrastruktúra tekintélyes része is külföldi tulajdonba került. Milyen konkrét előnyökkel járt az, hogy 2010 után mindezt néhány év alatt sikerült visszacsinálni?

– Az szja és társasági adó jelentős mérséklésével megemelkedett a lakosság elkölthető jövedelemszintje és a vállalatok beruházásra fordítható tőkéje. Egyszóval, a fizetőképes kereslet dinamikusan bővült. A közüzemi szolgáltatásokra bevezetett hatósági árszabályozás a lakosság lakhatási költségeit több mint húsz százalékkal csökkentette. Az energetikai, banki, közüzemi, egyes élelmiszeripari stratégiai ágazatok visszavásárlása szintén a társadalom érdekeit szolgálja. A legfontosabb stratégiai ágazatokban a nemzeti tulajdon meghatározóvá vált. Időközben létrejött egy hazai vállalkozói réteg, amelynek gazdasági súlya ma már megkerülhetetlen. Nemzeti kapitalizmust építünk. Az erős gazdaságnak és a belpolitikai stabilitásnak köszönhetően megnőtt az ország külpolitikai akarat­érvényesítő képessége is. A 2010–19 közötti korszak jelentős sikereivel már-már Magyarország fénykorát idézi, az 1867-es kiegyezéstől kezdődő fél évszázad kvázi megismétlésének reményeit csillantotta fel. Sikerült GDP-arányosan 15 százalékponttal csökkenteni az államadósságot, miközben a korábban privatizált vállalati vagyont több ezer milliárd forintos értékben visszavásárolta az állam. A 2020 tavaszán bekövetkező járvány a gazdaságot is visszavetette. Ezt azonban felfoghatjuk úgy is, hogy a nemzeti kurzusépítési modellnek ez a stressztesztje. Ám jók az alapok, hatékony a válságkezelési metodika, így megvan az esély, hogy hamar túljussunk a krízisen.

– Sokan kárhoztatják a kormányt, mondván, csak a külföldi beruházásokat támogatja. Egyetért ezzel?

– A kormány nemcsak a hazai vállalkozások fejlesztését tekintette céljának, hanem a nemzetközi vállalatokkal és bankokkal is stratégiai együttműködésre törekedett. E külföldi érdekeltségek erősebb adóztatása által több forrása lett a költségvetésnek, ám cserébe az itt működő külföldi vállalatok is kiszámíthatóbb makrogazdasági környezetet kaptak. Olyat, ahol javul a szakképzés színvonala, kórházak épülnek, alig észlelhető az infláció, mert az államháztartásnak van pénze, ereje. A javuló makrogazdasági háttér pedig a vállalati működés környezetét, infrastruktúráját erősíti. Az évek múlásával egyre inkább kiteljesedett a belső gazdaság ereje, de az idetelepülő multinacionális cégek is óriásit lendítettek az országon. A működőtőke-befektetések száma, tőkeértéke megsokszorozódott szinte mindegyik ágazatban. Az utóbbi években pedig megkezdődött a magyar tudományos élet nemzeti pályára állítása. Ez egy igazi szabadságharc a nemzeti kulturális és tudományos karakter megteremtéséért, a folyamatosan teret vesztő liberális és a felfejlődő konzervatív értelmiségi műhelyek küzdelme. Legyenek versenyképes, magas színvonalú tudást adó egyetemeink, a nemzeti karaktert erősebben megjelenítő filmiparunk, színházi életünk. És olyan kutatóintézeteink, amelyek a társadalom és a gazdaság fejlődését hatékonyan előmozdítják, az ország fejlődését szolgálják.

– Úgy tűnik, a Covid megtépázta a lendületünket. A járvány megmutatta a világ-, az európai és a magyar gazdaság gyenge pontjait. Mekkora a baj?

– Magyarország a rendszerváltozás kezdetekor a térségben éllovas szerepet vitt. A szocialista–liberális kormányok alatt azonban veszített lendületéből, sőt a 2000-es évek közepére már sereghajtó lett. A fiskális rendszer működésképtelenné vált, eladósodtunk, a korábbi nemzeti bank pedig nem támogatta megfelelően a nemzetgazdaságot és a társadalmat. 2010 után a teljes állampénzügyi területen fordulat következett be. Tény, hogy a fejlettekhez képest hátrányból induló kelet-közép-európai országok gazdasága egy ideig dinamikusan képes felzárkózni, ám egy adott ponton elveszhet a lendület. Ebben az esetben az ország gazdasági értelemben csupán közepesen fejlett marad. Ennek legfőbb oka, ha elmarad a minőségi tudás és technika által vezérelt gazdasági szerkezetre való átállás. 2017-ben, amikor a Magyar Nemzeti Bank meghirdette a nemzetgazdaság intenzív fejlődésének programját, ezen a szakaszhatáron, az átállás kezdetén tartottunk. Tehát túl voltunk az extenzív reformokon, és a minőségi, tudásintenzív pálya előtt álltunk. Elkezdtünk foglalkozni az egyetemi képzés javításával, a kutatások erősebb finanszírozásával. De jött a Covid–19 és a vele járó gazdasági problémák.

– Vagyis lépéshátrányba kerültünk?

– A járványhelyzet minden korábbinál sarkosabban megmutatta, hogy a XXI. század átrendezi az eddigi gazdasági erővonalakat, új tektonikus lemezek tűnnek fel, mint például a digitalizáció, a startupvállalkozások, a körforgásos gazdaság, és nemzeti sorskérdés, hogy fel tudunk-e szállni erre a robogó vonatra, meg tudunk-e lovagolni egy-egy világtrendet. A nagy nemzetközi integrációk helyébe a regionalitás lép, a belső önellátás is nagyobb szerepet kap. Az élelmiszerbiztonság, az energiabiztonság, sőt a munkaerő-biztonság megteremtése alapvető kérdés. Az is a tanulságok közé tartozik, hogy a járványválság fékezi, de nem tarthatja vissza a magyar kis- és középvállalati szektor dinamizmusát. Igaz, a kkv-szektor termelékenysége az üzemméret miatt sem hatékony, vagyis túlságosan elaprózott, túlságosan kicsi a tőkeereje. Az itt működő multik termeléskibocsátásának és hatékonysági szintjének a töredékét sem érik el. Szükség lesz még erősebb adócsökkentésekre, és a kormányzati forrásokat is fokozottabban ide kell csoportosítani. Persze ügyelve az észszerűségi szempontokra, vagyis valóban a modernizációra hajlandó, piacképes termékek gyártására képes kkv-k kapjanak támogatást, és a költségvetési hiány is megfelelő keretek között maradjon. Jobbára belföldi tulajdonban lévő kis- és középvállalataink jelenleg a piaci szektor alkalmazottainak 75 százalékát foglalkoztatják, de a nemzeti GDP-ben mindössze 40 százalékos a részesedésük, sőt a nemzetgazdasági beruházások alig egyharmada jut csak el hozzájuk. Az igazi kihívás, hogy a kkv-k termelékenysége javuljon, minél több legyen képes megjelenni az exportpiacokon, és a jól képzett munkaerőt meg tudják fizetni.

– Ez azt jelenti, hogy nem lépéshátrányba, hanem újabb lépéskényszerbe kerültünk?

– Inkább azt mondanám, hogy összetettek a feladatok. Az elmúlt harminc évben például a mezőgazdaság jelentős térvesztésen ment keresztül, csökkent a GDP-hez való hozzájárulása, egyre kevesebb embernek szolgálja a biztonságos megélhetését. Mindemellett alapvető élelmiszerekből még mindig behozatalra szorulunk, noha kiváló termőhelyi adottságaink alapján magunk is elő tudnánk állítani a ma még importált termékeket. Az ország elmaradott térségeinek, zárványainak felzárkóztatására is jobbára a mezőgazdaság képes. Az alacsonyabb végzettségűek, ipari körzetektől távol élők foglalkoztatási gondjain is sokat segíthetne.

– A hírek máris munkaerőhiányról szólnak. Ez nem javít a leszakadó országrészek lakóinak helyzetén?

– A munkaerő-biztonság egyre inkább felértékelődik. A XXI. században a képzett munkaerőre lesz szükség, ezért kell fejleszteni az oktatást, az egészségügyi ellátórendszert, és nem utolsósorban sokat kell még dolgozzunk a demográfiai fordulat elindításán. A családi adókedvezmény óriási segítség a családoknak, ám a megszületett gyermekek száma egyelőre szerényen emelkedik. A családcentrikus életszemlélet elterjesztéséhez az első lépések megtörténtek, hiszen a családok jövedelmi lehetőségei tíz év alatt több mint megduplázódtak.

– Az uniós elvárásokkal azonban számos területen ütközünk. Ideológiai alapon támadják a családpolitikánkat, az oktatást, komoly vitáink vannak a következő költségvetési időszak agrártámogatásait illetően is.

– Tovább kell vinni az önálló társadalom- és gazdaságpolitikát, még ha ez Brüsszel érdekeivel és elvárásaival ütközik is. A jövőben is jó üzleteket kell kötni például kínai és orosz barátainkkal. Az Oroszországgal való stratégiai partnerség energiaellátásunk biztonsága érdekében is fontos. Szénből, szénhidrogén-származékokból szegény ország vagyunk. Elengedhetetlen, hogy éljünk azokkal a lehetőségekkel is, amelyeket a szél-, a víz- vagy a napenergia hasznosítása kínál, de szükségünk van az atomenergiára is. Ezért kell fejleszteni a paksi erőművet. Nyersanyag-beszerzési piacainkkal pedig kiszámítható politikai kapcsolatokat kell fenntartanunk. Indokolt szétteríteni a gazdasági összefonódásainkat is, hiszen az Európai Uniónak már nincs akkora ereje és befolyása, mint évtizedekkel ezelőtt.

– A jövő évi költségvetést illetően itthon is vannak viták. Matolcsy György például a tervezett államháztartási hiány mértékében inflációs veszélyt lát. Ön hogyan ítéli meg a helyzetet?

– Nem szabad felelőtlenül költekezni! A 2020-ban meggyengülő egyensúlyi mutatókat már 2021-ben, de főleg 2022-től javítani kell. Enélkül aligha lehetséges 2022 után az újabb egyensúlyi fordulat. Tartósan felborulhatnak az egyenlegek, és elveszíthetjük a már nyertesnek bizonyult „egyensúly és növekedés” gazdaságpolitikai státusunkat, ami pedig veszélybe sodorná az új évtized felzárkózási esélyeit. Úgy számolom, hogy egy évi 4-4,5 százalékos növekedési potenciál már tartós felzárkózási pályát hozhat 2030-ig, amivel közelebb lehet kerülni az EU-átlaghoz. Ehhez azonban el kell kerülni a közepes fejlettség csapdáját.

– Segítheti e törekvéseket, ha a politikaiak mellett gazdasági kapcsolatainkat is erősítjük a többi V4-tagországgal?

– Az Európai Unió fejlődési motorja ma már nem Nyugaton, hanem Közép-Európában van. A V4-országok hasonló történelmi viszonyai és fejlettségi szintje jó alap az együttműködésre. Hasonlóak a kihívások is: ha fel akarnak zárkózni a fejlett Nyugathoz, szintet kell ugraniuk gazdasági szerkezetükben. Erre csak úgy leszünk képesek, ha továbbra is együttműködünk. Ehhez pedig kitűnő alapot ad a politikai kooperáció. Közös stratégiai cél lehet a már említett közepes fejlettség csapdájának elkerülése, ami az innovációs kapacitások összehangolásával, oktatási intézmények együttműködésével lehetséges. Meg kell állítanunk az agyelszívást, sőt segíteni a képzett szakemberek hazatelepülését, és közlekedési-infrastrukturális viszonyainkat is fontos együtt, egymás felé kiépítenünk. Arra kell törekednünk, hogy jó szomszédok maradhassunk.