Az EP 590 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 15 tartózkodás mellett fogadta el álláspontját a fogyasztók javításhoz való jogát erősítő új jogszabályjavaslathoz.

Hirdetés

Az EP-képviselők támogatják, hogy az új szabályok fenntarthatóbb fogyasztásra ösztönözzenek, megkönnyítsék a meghibásodott cikkek javítását, és ezzel csökkentsék a leselejtezésből adódó hulladék mennyiségét.

Az új szabályok értelmében a törvényileg meghatározott jótállási időszakon belül az értékesítőknek a javíttatást előnyben kell majd részesíteniük, amennyiben az nem drágább a teljes cserénél, kivitelezhető, és a vevőnek is megfelel. A tervek szerint a javítást követően a jótállási időszak további egy évvel meghosszabbodna. A fogyasztók a garanciaidő lejárta után is igényt tarthatnának elromlott mosógépük, porszívójuk, okostelefonjuk vagy kerékpárjuk javítására. Ahhoz, hogy a fogyasztók szívesebben válasszák a javítás lehetőségét, az EP-képviselők azt szeretnék, ha a gyártók csereterméket kölcsönöznének a javítás idejére. Ha pedig egy adott cikket mégsem lehet megjavítani, lehetőség szerint felújított terméket kellene ajánlani helyette.

Az Európai Parlament véleménye szerint meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a javítóműhelyek, a szerelők és a felhasználók méltányos áron hozzájuthassanak minden pótalkatrészhez, javítási útmutatóhoz és javítószerszámhoz. Online platformok segítenék a fogyasztókat abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb található javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket. Ahhoz pedig, hogy megfizethetővé és elfogadottá váljon a javítás, az EP utalványok és más pénzügyi ösztönzők bevezetését javasolja.

Korábban írtuk

Az Európai Bizottság március végén mutatta be a javításhoz való jogról szóló új jogszabályjavaslatát, amely egyebek mellett egyszerűbb és olcsóbb megoldásokat tenne lehetővé a műszakilag javítható termékek javítására akkor is, ha a jótállásuk lejárt, vagy ha az áru kopás és elhasználódás miatt már nem működőképes. A törvényes jótállás keretein belül az eladóknak fel kell ajánlaniuk a javítás lehetőségét, kivéve, ha az drágább, mint a meghibásodott áru cseréje.

A javítási szolgáltatásokra európai minőségi szabványt dolgoznának ki. Ehhez azok a javítóműhelyek csatlakozhatnak, amelyek elkötelezik magukat a minimális minőségi előírások mellett, például az időtartam vagy a termékek rendelkezésre állása alapján.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében elmondta, a javításhoz való jogról szóló javaslat nem csak a fogyasztók pénztárcáját kíméli, de a környezet számára is hasznos, hiszen a hulladék mennyiségének csökkentésére törekszik.

Az EP-képviselő fontosnak nevezte, hogy a fogyasztási eszközök tartósabbak, könnyebben javíthatók legyenek, hiszen ezáltal lehet elősegíteni legjobban a körforgásos gazdaság kiépítését.

„Brüsszelnek több ilyen, az európai fogyasztók mindennapi életét könnyebbé tevő, hasznos javaslattal kellene foglalkoznia álságos, jogállamiságinak álcázott, öncélú politikai zsaroló eljárások helyett” – tette hozzá a fideszes politikus.