Gazdasági erő nélkül kiszolgáltatottá válhatunk

– Elképesztő indulatok kísérik a repülőtér visszavásárlásának hírét az ellenzéki térfélen. Mivel magyarázható ez a rendkívüli ellenkezés?

– A baloldalt frusztrálja, hogy a Fidesz-kormány felfedte az előnytelen privatizációs szerződést, és most már egyre nyilvánvalóbb, hogy vissza is fogja vásárolni a repülőtér üzemeltetési jogát. A polgári kormány ezzel újra határozott jelét adja, hogy a gyurcsányi idők felelőtlen gazdálkodásának következményeit végleg felszámolja. Megfelelő pénzforrással bír a nemzeti tulajdonba vétel elindítására, és rendelkezik életképes stratégiával a működtetésére, ami egyébként a magyar nemzetgazdaság érdekeit szolgálja. Ez újabb bizonyítéka lehet annak, hogy az állam és a nemzeti tőkés társaságok igenis lehetnek jó, felelős tulajdonosok, noha a baloldal évtizedeken át azt hirdette, hogy privatizálni kell a nemzeti vagyont, sőt, ha lehet, külföldi tulajdonosokra kell bízni a működtetését. A baloldal súlyosan hibázott, amikor hagyta tönkre menni a MALÉV-ot, majd 2005-ben a repülőteret is eladta. Valójában a repülőtér üzemeltetési jogát privatizálták, és a 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosít a külföldi befektetőknek. Így a repülőtéri szolgáltatásokból származó bevételek és jövedelmek szinte kizárólag a külföldi tulajdonosokat illetik meg. Az állam mindössze az árbevétel fél százalékát kitevő éves vagyonkezelési díjban részesülhetne, de a tulajdonos által végrehajtott repülőtéri fejlesztések hitelkamatterhei az államnak fizetendő minimális vagyonkezelési díjból levonhatók, így a hazai költségvetés jóformán semmilyen bevételt nem kap. Miközben az új tulajdonosok rekord, 30 százalékos árbevétel-arányos nyereséget tudnak realizálni.

– Nem csak a légi közlekedési infrastruktúra került külföldi kézre a baloldali kormányok regnálása idején. Rendkívül kedvezőtlen feltételekkel a stratégiai infrastruktúra olyan elemei is, mint a földgáztározók, a közművek, a vasúti teherszállítás, az erőművek. Ezekhez hasonlóan kerültek ki a hazai ellenőrzés alól a stratégiai ágazatok, a biztosítás, a bankrendszer, a média, a tankönyvkiadás. E kiárusítás milyen hatásokkal járt a háztartások számára?

– A nemzetstratégiai ágazatok privatizációja a magyar társadalmat megfosztotta a létalapjától. Az energetika, a bankszektor és a közüzemi vállalatok külföldi kézbe kerülésével az ország teljesen kiszolgáltatottá vált. A vagyonnal a döntési jogkörök és a folyó működési bevételek is kikerültek a nemzeti hatáskörből. A bankszektor 1990-es évek közepén történt privatizációjával elveszett a hitelmonopólium, így a Magyarországon működő bankok külföldi tulajdonosai mondták meg, milyen ágazatok kaphatnak hitelt. A még versenyben lévő magyar vállalatokat is megfelelő hitelkonstrukciók nélkül hagyták, csökkentve ezzel a versenyben maradási esélyeiket. A közüzemi közszolgáltatók privatizálása is komoly hátrányokkal járt, hiszen a magyar közműveket felvásárló, jobbára német–francia állami-önkormányzati cégeknek nem fűződött érdeke a nagyobb léptékű fejlesztésekhez, enélkül is óriási profitot zsebelhettek be, hiszen az adott területen élő lakosság fogyasztási igénye adott volt, így a szolgáltatók monopolhelyzetben voltak. A privatizációs szerződésekkel a baloldali kormányok nem kötötték ki a nemzeti ellenőrzés garanciáit, nem kötötték ki a későbbi működés feltételeit, ugyanakkor abba belementek, hogy ha egy bizonyos nyereség szintet nem érnének el ezek az energetikai cégek, úgy az állami költségvetésből kipótolják azt. Ez történt a Budapest Bank 1994-es privatizációjakor is, amelyet alig 9000 forintért adtak el, sőt, a később behajthatatlanná váló hiteleknél az állam kezesként lépett fel. Az előnytelen privatizációs szerződések, amelyek a további működtetésre vonatkozóan alig-alig tartalmaztak kötelezettségeket, bizony drágulást hoztak a fogyasztók számára, ezzel is drasztikusan megemelve a vállalati profitot. A magyar piac a liberálisok által garantált pénzgyűjtő hellyé vált.

– A baloldali kormányok általában az adósságcsökkentésre hivatkoztak az eladásoknál, ám tudjuk, hogy az adósságállomány is egyre növekedett. Van-e fogalmunk róla, mi lett a befolyó pénzekkel?

– Mind a Horn-kormány, mind a 2002–
2010 közötti liberális kabinetek közös jellemzője a mindenáron való privatizációsárbevétel-szerzés. Általában két célt jelöltek meg. Az egyik deklarált cél az volt, hogy az új külföldi tulajdonos fejlesztéseket hajt végre, és mint magántulajdonos hatékonyabban működteti majd a vagyont. A második célkitűzés az volt, hogy a befolyó bevételekből csökkentik az államadósságot. Valójában egyik célkitűzés sem valósult meg. Az új tulajdonosoknál jobbára romlott a szolgáltatás minősége, és mint mondtam, a fejlesztések is gyakran elmaradtak. Így van ez a Liszt Ferenc légikikötő működtetésénél is. Évek óta halogatják a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út kiépítését is, miközben a Ferihegyről a városba utasokat szállító taxiszolgáltatásban érdekeltséget szereztek. A magyar privatizációs gyakorlat általános jellemzője, hogy az eladásból származó bevételeket a felelőtlen állami gazdálkodás felszívta. Ennek ékes bizonyítéka, hogy 1990–2010 között a hétszeresére nőtt az államháztartás adóssága, miközben a nemzeti vagyon elfogyott. Az adósság 2010-re már GDP 85 százalékára rúgott. Ezt építette le a polgári kormány, így 2019-re már 65 százalékon állt a mutató, és minden esély megvolt, hogy tovább csökkenjen. Az új külföldi tulajdonosoktól befolyó devizaté­telek sem javítottak az ország devizakitettségén, hiszen a magyar államadósságon belül a devizakitettség több mint 60 százalék volt a kormányváltás idején. Ezt a polgári kormány úgy felezte meg az előző évtizedben, hogy időközben még vagyont is vásárolt vissza.

– Lehet-e tudni, hogy nagyságrendileg mennyit költöttünk e célra?

– Több ezer milliárd forintot tesznek ki azok a tételek, amelyeket a polgári kormány a szocialisták alatt felelőtlenül privatizált állami és önkormányzati vagyon visszavásárlására fordított. Így került vissza a pénzügyi szektor, a sajtó, az energetika, a közüzemi szolgáltatók döntő többsége magyar kézbe. Még ennél is fontosabb, hogy a kormány és a Nemzeti Bank megszabadította az önkormányzatokat és a devizában eladósodott vállalatokat a devizahitel-kitettségüktől, sőt, fejlesztési, növekedési hitel- és kötvényprogramokat hozott létre a beruházások elindítására. A bérek, jövedelmek folyamatos emelésével, beruházási hitelprogramokkal, a külföldi beruházások Magyarországra vonzásával olyan belső fizetőképes keresletet generált, amely egy idő után a gazdaságot felfelé húzza. A bajból mi magunk, a saját belső erőforrásainkra támaszkodva kerültünk ki, a Fidesz-kormány működőképessé tette az országot. A nemzeti tulajdonba visszavásárlások, a folyamatos konszolidációk, és a családi-vállalati támogatások ellenére a költségvetés állapota stabil maradt, amelyet még a 2020-utáni kívülről jövő problémák sem tudnak aláásni.

– Ön korábban úgy nyilatkozott, hogy vissza kell építenünk a nemzeti légitársaságot is. Miért?

– A nemzeti kézben lévő légitársaság újjászervezése szervesen illeszkedik a magyar kormány külgazdasági stratégiájához, hiszen Magyarország a jövőben is híd szerepet kíván betölteni a Nyugat és a Kelet között. Az újjászervezett Malév meghatározó légitársasága lehet a térségnek, éppen elhelyezkedésének köszönhetően. Emellett az önállóságra törekvő országokban stratégiai szempont, hogy a kulcságazatok nemzeti tulajdonban legyenek. Ezzel az irányítás, a nemzeti célokra való felhasználás közvetlenebbé válik, hiszen a jól jövedelmező ágazatok működési haszna nem kerül ki az országból.

– Milyen adósságaink vannak még önmagunkkal szemben?

– Magyarország alapvető élelmiszerekből nem termeli meg azt a mennyiséget, amennyire a lakosságnak szüksége lenne. Feldolgozott élelmiszerekből behozatalra szorulunk, ilyenek a hús, hústermékek, a tej, tejtermékek, a tojás, krumpli, sárgarépa, gyümölcsök. A szántóföldi növényeknél nincsen probléma, búzát, kukoricát eleget termesztünk, hiszen ez jól gépesíthető, kevesebb élőmunkát igénylő ágazat. Ám a magasabb hozzáadott értéket képviselő élelmiszerekből önellátásunk katasztrofális szinten van. Ez pedig együtt jár azzal, hogy örökös inflációs veszélynek vagyunk kitéve. Ha romlik a forint árfolyama, akkor azt mindnyájan megérezzük bevásárláskor. Immár elodázhatatlan feladat a szétvert élelmiszer-feldolgozás újjáépítése. Erre szerencsére ma már megvan a kormányzati szándék. 

– A kritikus infrastruktúra visszaszerzése, a mesterségesen is leépített élelmiszer-gazdaság újjászervezése pusztán gazdasági vagy inkább szuverenitási kérdés?

– Mindkettő. Kizárólag stabil, erős gazdasági alapokon biztosítható a politikai függetlenség. Családi ezüstöt, nemzeti vagyont, boltot soha nem adunk el. A vagyontalan országoknak, főleg, amelyek jelentős adóssággal is rendelkeznek, nem sok lehetőségük marad a nemzeti érdek érvényesítésére. A magyar társadalom ezzel a kiszolgáltatottságra épülő gyakorlattal szakított 2010-ben. Most, 2023-ban olyan helyzetben vagyunk, hogy a nemzeti stabilitásunk alapjait tovább fokozzuk. Együtt állnak a feltételek, hogy az 1990-es évek közepén privatizált, majd sok helyen megszüntetett élelmiszeripari üzemeket is újraépítsük. Ezzel az adott térségben lévő mező­gazda­sá­gi­alapanyag-termelést is új alapokra helyezzük. A Covid-járvány, majd a háború is igazolta, hogy a bajban egy nemzetgazdaság csak a saját erejére számíthat. Amelyiknek nincs gazdasági ereje, az kiszolgáltatottá válhat.