Nehezen született meg a kormányzati áremelésekről szóló döntés, de végül olyan lett, amire számítani lehetett. A tendenciákat már mutatta a budapesti közlekedési és kommunális tarifák vagy az illetékek radikális, de legalábbis jóval az infláció fölötti emelése. A kormány minden megnyilvánulása arról árulkodik: a költségvetésnek égetően szüksége van a bevételekre, komolyan vissza kell fognia a szociálpolitikai kiadásokat és a bevételek növelése érdekében nincs kifogása az infláció kismértékű emelése ellen sem.

A gázár azonban komoly fejtörést okozhatott. Horn Gyula egy rosszul sikerült nyilatkozata után ugyanis a választási kampány egyik kulcskérdésévé vált a gázárak ügye, ahol Fidesz-támadásokra reagálva az MSZP többször kijelentette: nem vagy csak jóval az infláció alatt emelik a gáz árát (Demokrata, 2002/13). Az önkormányzati választások árnyékában a szocialisták akkurátusan figyeltek tavaszi ígéreteik teljesítésére, olyannyira, hogy gázügyben még a „jóval infláció alatti” emelést sem kockáztatták meg: két évtized után 2002-ben fordult elő először, hogy egyetlen fillérrel sem nőtt a gáz ára. E túlzott félelem – illetve az ebből adódó viták – okozhatták azt is, hogy a szokásos december végi időpont helyett a kabinet csak három héttel később döntött a hatósági áremelésekről. Ez még a Népszabadságot is kritikus megjegyzésekre sarkallta, mert egyrészt a kormány gyengeségéről árulkodik, másrészt olyan nevetséges következményekkel jár, hogy például az autópálya-bérletek esetében január 15-től kezdődött az új esztendő.

Elszálló gázár

Hogy sok vagy kevés a gázár 12 százalékos emelése, viszonyítás kérdése. Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter szerint sok, hiszen a Fidesz-kormány mindvégig csak az infláció alatt növelte a hatósági tarifákat, ez az emelés viszont közel háromszorosára rúg a várható inflációnak. Még inkább sok a választási ciklusban elhangzott „nem emelünk árat” ígérethez képest. Ahhoz képest viszont már kevés, hogy a Mol 1999-2001 között évi 120 milliárd forint körüli veszteséget szenvedett el a mesterségesen alacsonyan tartott gázárak miatt. A Fidesz-kormány szabályozása szerint ugyanis a cég olcsóbban volt kénytelen továbbadni a gázt a lakossági szolgáltatóknak, mint amennyiért az orosz piacon hozzájutott. Tavaly viszont változott a helyzet: a forinterősödés miatt a társaság 15 százalékkal olcsóbban vette a gázt, és a Mol tájékoztatása szerint az üzletág nullszaldósan zárta a 2002-es évet. A vezetők szerint mégis szükség van a gázár emelésére: az idei első félévben várható várhatóan 16-20 százalékkal nőnek a világpiaci árak.

– Az sem lenne elég, ha a gáz ára fedezné az import költségét – mondta sajtótájékoztatóján Szemmelveisz Zoltán, a gázüzletág igazgatója. – A Molnak ugyanis az elmúlt években nem volt pénze gáztárolói fejlesztésére, de még a megfelelő karbantartására sem. Miközben a fogyasztás a következő néhány évben 15 százalékkal nő, két-három év alatt felére csökkenhet a társaság tárolókapacitása. Így 2005 után a Mol nem tudja vállalni a felelősséget az ország gázellátásának biztonságáért.

A cég vezetőinek becslése szerint ahhoz, hogy minden költségük fedezve legyen, 2004-ben további 10-15 százalékkal kellene emelni az árakat. Ezt valószínűsíti az uniós csatlakozás árfelhajtó hatása is: jelenleg Magyarországon körülbelül 40 százalékkal olcsóbb a gáz, mint a legmérsékeltebb árú EU-tagnál, vagyis erre hivatkozva jövőre akár újabb 25 százalékkal lehetne növelni az árakat. S a gázért valóban többet kell fizetni közép-európai sorstársainknak is: Csehországban 30, Lengyelországban 35 százalékkal drágább a fűtőanyag. Más kérdés, hogy ott szociálisan kevésbé érzékeny kérdés a gáz ára. Lengyelország teljes energiafelhasználásából csak 11, Csehországéból 18 százalékkal részesedik a gáz, míg Magyarországon ez az elmúlt három évtizedben 39 százalékra nőtt.

Nagyfokú áremelést valószínűsít 2004-re a kompenzációra beígért hatalmas összeg is. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ugyanis 40 milliárd forintos keretet helyezett kilátásba a szegényebb fogyasztók többletterheinek ellensúlyozására. Az ígéretek szerint az ő tényleges kiadásaik csak infláció körüli mértékben nőnek, a többit a költségvetés a kompenzációs keretből automatikusan kipótolja. Csakhogy a Magyar Hírlap számításai szerint a jelenlegi gázáremelés a teljes lakossági szférát is csak 19 milliárd forintos többlettel terheli. A jövő fűtési szezonra szóló, több mint kétszeres kompenzációnak tehát csak akkor van értelme, ha januárban még legalább ugyanennyivel (sőt, mivel mindenkit nem akarnak kompenzálni, másfélszer-kétszer ennyivel) emelik a gáz árát.

Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke viszont csodálkozik: miért pont akkor emelte a kormány a gáz árát, amikor a Mol által is bevallottan épp megszűnt a társaság vesztesége? Ezt egyébként saját szakértőik is kiszámították. 2002 átlagában a Mol 28 forintért jutott az orosz gáz köbméteréhez, ami közel tíz forinttal alacsonyabb a hazai lakossági árnál. Ráadásul a társaság átlagköltségét még tovább csökkenti a hazai kitermelésű gáz, amelyik csak 30-40 százalékába kerül az Oroszországból behozottnak.

Most, hogy lényegében az importár fogja meghatározni a lakossági árat, a Molnak extranyeresége keletkezik a hazai kitermelésű gázon. Ezt egyébként a költségvetés adó formájában elvonja, és épp ebből hozza létre a kompenzációs keretet. Visszajutunk tehát ugyanoda, ahonnan indultunk, csak az egész rendszer sokkal bonyolultabb lesz.

– Szó sincs róla, hogy ugyanoda jutnánk, hiszen a kompenzáció csak a rászorulóknak jár, még ha a kormány tágan is értelmezi ezt a kört. A fűthető uszodák állami támogatásának vége – szögezi le Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. igazgatója. – A kompenzáció legegyszerűbb módja az lenne, ha köbméterhez kötnék: mondjuk ezer köbméter fogyasztásig mindenkinek járna, 1000 és 1500 köbméter között már csak csökkentett mértékben, afölött pedig viselni kellene a teljes költséget. Természetesen igazságosabb lenne, ha a szociális hálóhoz illesztenék, ez azonban komoly adminisztrációs terhekkel járna, bonyolult lenne, és nagy lenne benne a hibalehetőség. A kormánynak nagyon körültekintőnek kell lennie, hiszen a kompenzációk eddig úgy csapódtak le a társadalomban, hogy végül mindenki rosszul járt.

Hegedűs verzióját valószínűsíti, hogy még a választási ciklusban hasonló módszerre célzott Keller László, amikor megígérte, hogy „a gázáremelés ellenére az átlagos háztartások egyetlen fillérrel sem fognak többet fizetni 2003-ban, mint 2002-ben tették” (Demokrata, 2002/13). Hegedűs Miklós elemzése szerint egyébként az ipari fogyasztók gázárainak 15 százalékos emelése már megfelelő hasznot biztosít a Molnak ebben a szegmensben, kicsit talán a megfelelőnél is többet. A 12 százalékos lakossági áremelés viszont még mindig kevés a költségek fedezéséhez, így 2004-ben további 15 százalékos áremelés valószínűsíthető.

Megrekedő infláció

A gázár emelése – kompenzáció nélkül – 7000 forinttal növelné egy átlagcsalád éves számláját. Természetesen az összeg sokkal kisebb lehet az emeletes házakban élők, és akár kétszeres-háromszoros is a családi házzal rendelkezők körében. Valamivel kisebb a villamosenergia-áremelés forintterhe: Gál J. Zoltán számításai szerint évi 2500-5000 forinttal kell többet fizetniük a háztartásoknak. Az átlagok nyelvén ez azt jelenti, hogy minden magyar családnak havi 900 forintos többletkiadást okoznak ezek a kormányzati áremelések.

Kisebb kört érint, de súlyosabb az autópályadíjak emelése. A 21-27 százalékos emelés (a rövidebb érvényességi idejű matricák nagyobb mértékben drágultak) az ígért infláció öt-hétszeresét jelenti, nem is beszélve a nehéz-teherautók tarifáinak 32-36 százalékos emeléséről! Az emelés annak tükrében is drasztikus, hogy 2002 elején csupán 2-7 százalékkal nőttek a matricaárak.

Csillag István gazdasági miniszter szerint ennek azonban több oka is van. Például hogy tavaly 160 kilométerrel nőtt a fizető sztrádák hossza, vagyis az autós többet kap a bérletéért, és nőnek a karbantartás költségei is. Utóbbi 2003-ban várhatóan megközelíti a 23 milliárd forintot, miközben a matricákból így is csak 15 milliárd folyik be. A másik, hogy a kormány lényegében csak 10 százalékkal emelte a matrica nettó árát, a másik tizenegynéhány az áfakulcs emelkedésének a következménye.

Valójában azonban csak az M3 ősszel átadott 60 kilométere jelent többletet az autósok számára. Az eddig ingyenes M7 fizetővé válását többletszolgáltatásként beállítani ugyanis cinikus túlzás a miniszter részéről – mint ahogy a felújítási költségek sem nőnek azáltal, hogy egy autópálya egyszer csak ingyenesből díjköteles lesz. Sőt, ha reális a siófokiak aggodalma a városra zúduló autópálya-elkerülő forgalom miatt, még azt is megkockáztathatjuk, hogy a díjasítás csökkenti az autópálya karbantartási-felújítási költségeit. A nettó áremelés és az áfakulcsemelés elkülönítésének pedig legfeljebb csak az államháztartás alrendszerei számára van jelentősége. Hiszen mindkettőről a kormány határozott, és mindkettő a kormány közvetlen bevételeit növeli. A jelenlegi díjemelés után egyébként az éves autópálya-matrica ára már majdnem duplája az osztrák szintnek, négyszerese a cseh és hatszorosa a szlovák díjaknak.

– Elhibázott, az inflációs célokat veszélyeztető döntéseket hozott a kormányzat – hangsúlyozza Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. – Ezek az áremelések ugyanis megemelik minden termék és szolgáltatás költségét, vagyis egy általános áremelési hullámot generálnak.

Gazdaságkutatók ugyanakkor nem látják annyira kritikusnak a helyzetet, noha abban egyetértenek, hogy a korábban kitűzött 3,5-4,5 százalék közötti inflációs sáv nem teljesíthető.

– Megreked az inflációcsökkenés folyamata. A pénzromlás egész évben a tavalyi 5,3 százalék körül fog ingadozni, tavaszig kicsit több lesz, majd év vége felé erőteljesen csökken – véli Hegedűs Miklós. – A megrekedés oka, hogy már meg kellett csinálni az előző években elhalasztott hatósági áremeléseket, hogy a tavalyi bérnövekedés áthúzódó hatásai a fizetések oldaláról jelentenek feszültséget, és immár a forinterősödés kompenzáló hatására sem számíthatunk. Ugyanakkor a tavalyi forinterősödés még hagyott némi tartalékot: a nagy kereslet miatt ugyanis a kereskedők nem csökkentették az erősödés arányában az importtermékek árát, s most, hogy a bérnövekedés lelassul, valószínűleg felélik ezt a rést.

– Öt százalék körüli, kicsit inkább növekvő inflációt várok – erősíti meg Bartha Attila, a Kopint Datorg elemzője. – A forint kicsit gyengülni fog, de megmarad a 235-240 Ft/euró sávban. Ugyanakkor az inflációs nyomást enyhíti, hogy a csúcson levő olajárak csökkenni fognak, és a mérsékeltebb béremelések, a csökkenő kereslet miatt a gyártók nem lesznek képesek megnövekedett energiaköltségüket továbbhárítani a fogyasztókra. Tovább késik a nemzetközi fellendülés is, ami paradox módon világszerte hűti a pénzromlást. Hosszú távon egyébként a forint további erősödését várom, de ez már a következő évek zenéje.

Bizonytalanság és félelmek

A piaci viszonyok szentségét hirdető gazdaságkutatók régóta hangsúlyozzák, hogy tiszta helyzetet kellene teremteni az energiaárakban. Hogy az árak pontosan tükrözzék a költségeket. A Fidesz gazdaságpolitikusai szociális indoklással tudatosan szembementek a nyers gazdasági racionalitással, de az az igazság, hogy most az MSZP áremelése sem teremtett tiszta helyzetet. Az inflációs veszélyek mellett bizonytalanság és egzisztenciális félelmek hatják át az érintetteket. A villamosenergia-áremelésről például azért tudtunk keveset írni, mert a kormány még nem határozta meg, hogy a magasabb lakossági tarifán milyen mértékben osztoznak a szolgáltatók, és a nagykereskedelmi funkciót ellátó Magyar Villamos Művek Rt. Az MVM már korábban is nehezményezte, hogy miközben a Horn-kormány 8 százalékos nyereséget garantált a külföldi kézbe került szolgáltatóknak, ennek az árát az állami elosztócég veszteséges milliárdjai „gazdálkodták ki”. Ugyanakkor az ipari fogyasztók már most is a nemzetközi szintnél drágábban vásárolják az áramot, s azt ígérik, a piac liberalizálásával nyártól inkább külföldi áramtermelőktől vásárolnak.

Nem kevésbé homályos a gázár jövője. A kompenzáció jellegéről hivatalosan senki semmit nem hajlandó elárulni, a részletek kidolgozására március 31-ig adott időt magának a kormány. A legutolsó baljós hírt Hatvani György, energiaügyekért felelő államtitkár konferenciai felszólalásán hallottuk. Eszerint a 2004-től induló új gázárszabályozásban – a fejlett országok gyakorlatának megfelelően – az árképzés alapja a vezető piaci ár lesz. Magyarország esetében ez az importárak abszolút átvételét jelenti. Ez azonban olyan mértékű áremelést jelentene, amit nem lehet a széles lakossági rétegekre terhelni. A megoldást Hatvani is a misztikus kompenzáció emlegetésével ígérte, ami a többség számára lehetővé tenné, hogy csak az infláció körüli áremeléssel szembesüljenek.

Magyarországon már csak 300 olyan kistelepülés van, ahová még nem jutott el a vezetékes gázhálózat. Lehet, hogy az ott lakók még áldani fogják, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években nem áldoztak százezreket fűtési rendszerük átalakítására?

szasa