Xiu Wei doktornő az első kínai orvos volt, aki még a kilencvenes években praktizálni kezdett hazánkban. Kínában mind a keleti, mind a nyugati orvoslásból diplomát szerzett, majd azokat Magyarországon ortopéd szakdiplomával egészítette ki, így jelenleg különlegesen széles választékban tudja kezelni a mozgásszervi, ízületi megbetegedéseket. „Európai” orvosi ismereteit önkormányzati rendelőben és kórházban kamatoztatja, privát rendelésein pedig inkább ázsiai: természetgyógyász és akupunktúrás módszereit kamatoztatja. Mint mondja: két évvel ezelőttig ő volt az egyetlen, hazánkban hivatalosan dolgozó kínai orvos, azóta azonban már ketten is megjelentek a szakmában.

– Az egykor idetelepültek második generációja felnő, egyre több lehetőségük van tanulni, egyre többen szereznek majd közülük diplomát, s nem is rossz eredménnyel – jósolja hangjában némi büszkeséggel a doktornő. S valóban, a kínaiak egyre több olyan területen jelennek meg, amit pár éve még el sem tudtunk képzelni: értelmiségi pályákon, multinacionális vállalatok alkalmazottjaként, vagy épp a művészetek különböző vállfajaiban.

Standokból nagykereskedések

Amióta a kínai piacok eltűntek, honfitársaink többségében nem is tudatosodott, mennyit változott a Magyarországon élő kínaiak társadalma. Amit korábban nem tartott túl nagy becsben az átlagmagyar. A kínai piacok áruinak minősége a kabarétréfák ismétlődő epizódjává vált, a hóban-fagyban alkudozó árusok igénytelen és cél nélküli báboknak tűntek, a kínai családoknak kiadott lakások lepusztulásáról pedig az interneten lehetett olvasni rémtörténeteket. Hétvégenként ugyanakkor mégis tízezrek zarándokoltak a kínai piacokra, hogy elérhető áron hozzájussanak az áruházak termékeinek „olcó” másolataihoz.

– A magyar társadalom óriásit tévedett, amikor lesajnálta a piacon gürcölő árusokat – mondja Várhalmi Zoltán, a Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Intézet kutatója. – Ugyanis ott a kínaiak nem kizsákmányolták magukat, hanem ők úgy mondják, hogy kitolták a fogyasztásukat. A kínai felfogás szerint teljesen normális kegyetlen munkával beáldozni 10-20 évet, hogy aztán úgy élhessenek, ahogy azt korábban eltervezték. E sajátos kínai tőkefelhalmozáshoz egyébként az akkori magyar társadalmi viszonyok teremtették meg a hátteret.

Ahogy a kutató magyarázza: a szocializmus utáni első években a hazai kiskereskedelem jócskán hagyott lefedetlen területeket, a magyarokból pedig még hiányzott a vállalkozói mentalitás. A kínaiak tehát könnyen be tudtak nyomulni az üresen hagyott gazdasági térbe. Főleg, hogy a nagy térségeken átívelő kereskedelemnek, és a kitelepüléssel járó üzleti térfoglalásnak már amúgy is komoly hagyományai vannak a kínai társadalomban.

A kínaiak jellemzően egy bőrönddel jöttek, annak tartalmát eladták, s legközelebb már kettőt hoztak. Előbb a férfiak érkeztek, majd miután azok megszerezték első boltjukat, jöttek a feleségek, a második bolt, és az újabb családtagok. S a rendszer fenntartásában komoly szerepet játszott a kapcsolati háló: az ide települt kínaiak otthoni családtagjai, akik segédkeztek az áruk beszerzésében, ide juttatásában.

– Nagyban működött a rendszer, a piacok vásárlói csak a felszínt látták. Valójában a standok mögött szorgoskodó árusok forgalmuknak csak kis hányadát bonyolították a helyszínen, az eladások nagyobbik részét a külföldre, vidékre és egyéb kereskedőknek továbbadott áruk jelentették. A stand tehát a kezdeti időkben egyszerre töltötte be az üzlet, a nagykereskedés és az iroda szerepét, ahol stabilan meg lehetett találni az adott kereskedőt – hívja fel a figyelmet Várhalmi Zoltán.

Azóta a nagykereskedés irányába mozdultak el a kínai kereskedők. A kezdeti időkben felhalmozott tőkéből korszerű elosztóközpontokat építettek, áruházakat vásároltak. A szocializmusban épült nagyáruházak közül többek között kínai kézbe került a Corvin, az újpesti Állami, a pécsi Konzum és számtalan megyeszékhely Skála-áruháza. 2003-ban pedig megépült az Asia Center – amely céljai szerint az egész régió elosztóközpontja kíván lenni. Emellett Józsefvárosban és Kőbányán kínai kereskedelmi központok létesültek, amelyekben több tucat kínai nagykereskedés sorakozik. A legnagyobb fővárosi plázák butiktulajdonosai ugyanúgy vásárolnak itt, mint határon túli kiskereskedők.

Összement a kolónia

A kínai tőkefelhalmozás sikerében természetesen a számlaadással kapcsolatos lazaságok is szerepet játszottak. Emiatt kezdték meg a hatóságok 2005 után a kínai piacok felszámolását, ami napjainkra gyakorlatilag be is fejeződött. A folyamatot gyorsította, hogy a gazdagodó kínai kereskedők részéről is egyre kisebb igény mutatkozott a kőkorszaki piaci viszonyok iránt. Jellemző, hogy az egyetlen megmaradt fővárosi „kínai piacon”, a józsefvárosin többségében már nem is kínai, hanem vietnámi árusokkal találkozhatnak a vevők. Akik egyébként a fővárosi kínai nagykereskedésekből szerzik be az árut.

A piacfelszámolással párhuzamosan ugyanakkor jelentősen csökkent a magyarországi kínai kolónia nagysága. A kilencvenes években még magyar és kínai politikusok szájából is gyakran elhangzott: Budapest lehet a közép-európai kínai kolónia központja, Kína hídfőállása az Európai Unióban. Eszerint hazánk komoly haszonra tehetett volna szert, ha rajtunk keresztül jutottak volna el a kínai termékek a környező és uniós országokba. Ez azonban már a múlté.

Salát Gergely, az ELTE Kínai Tanszék oktatójának, vezetőjének becslése szerint az egykor 40-50 ezres kínai közösség mára 10-15 ezresre olvadt. A magyar kormányok és a fővárosi városvezetés ugyanis meg sem próbálták kiaknázni a helyzetben rejlő lehetőségeket, a kínaiak türelmét pedig kikezdte a folyamatosan éreztetett veszélyeztetettség. Másrészt a kilencvenes években még csak ígéretesnek tekintett Kína valós gazdasági nagyhatalommá vált, ahol az éves 10 százalékos gazdasági növekedés egyre komolyabb teret ad a vállalkozásoknak.

– A legtehetségesebbek továbbálltak. Egy részük hazament, mert az itteni stagnáláshoz képest lényegesen jobb perspektívákat lát otthon. Mások a tőlünk keletre fekvő országokban nyitottak üzleteket, mert ott látnak hasonló piaci réseket, mint a kilencvenes években nálunk. Tanulságos és hazánk számára nem túl hízelgő a fiatal generáció pályája. Az Európában született, vagy itt felnőtt gyerekeket az idősebb korosztály „banánnak” titulálja – mert a külseje sárga, a belseje viszont fehér. Ami nyilvánvalóan arra utal, hogy az itt felnőtt fiatalok eltávolodtak szüleik kultúrájától, s lélekben európaivá váltak.

Nos, ezek a „banánok” jelentős számban távoznak Magyarországról. Egy részük Kínába, mert úgy érzik, ott gyorsabban tudnak meggazdagodni. Mások pedig Nyugat-Európát vagy Amerikát választják, sokszor multinacionális cégeknél helyezkedve el. Ezt megkönnyíti, hogy a kínai gyerekek legalább annyira szorgalmasak a tanulásban, mint szüleik a munkában – sokan végeznek kitűnő bizonyítvánnyal. S szüleik sem sajnálják a pénzt: aki teheti, a legjobb iskolákba íratja gyermekeit. Hiába válnak azonban lélekben fehérré a kínai fiatalok, továbbra is részesei maradnak a kínai közösség transznacionális hálózatának.

Salát Gergely fontosnak tartja hangsúlyozni: a világon bárhova kerül egy kínai fiatal, tudja, hogy mindenhol lesz egy-egy rokona, aki segíti, ha bajba kerül. A kínai közösség kultúrájában ugyanis rendkívül fontos a család, amit a sokadik rokonsági fokig nyilvántartanak, a világ számtalan részébe kivándorolt családtagok esetében is.

Kína csábítóbb

A hazánkban maradt kínai fiatalok integrálódásának fontos lépcsőfoka az Újpalotán működő Kínai-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. A hetedik tanítási évadba lépett oktatási intézményben 210 gyermek tanul. Kezdetben szinte kizárólag kínai családok íratták ide gyermekeiket, napjainkban azonban már a tanulók közel fele magyar. Ahogy Dhan Weina, az iskola közelmúltban érkezett kínai nyelvtanára mondja: a szülők felismerték, hogy Kína egyre erősebb és fontosabb szereplőjévé válik a világgazdaságnak.

– Az órák mintegy fele magyarul, fele kínaiul zajlik – magyarázza Erdélyi Zsuzsanna igazgatónő. – Ami azért fontos, hogy az itt élő kínai gyerekek előtt nyitva maradjon mind a Magyarországon, mind a Kínában történő továbbtanulás lehetősége. Utóbbi kapcsán az igazgatónő bevallja: lényegesen nagyobb a fluktuáció, mint más iskolákban. A szülők egy része immár Kínában képzeli el a jövőjét, más gyerekek a nagyszülők megbetegedése miatt kénytelenek hirtelen hazatérni. Ugyanakkor még mindig érkeznek is az anyaországból, vagy épp a szomszédos államokból üzleti szándékkal ide települő kínai családok.

Ahogy az igazgatónő mondja: nincs három egymást követő nap, hogy ugyanannyi lenne az osztálylétszám. Beszélgetünk a gyerekekkel. Van, aki itt képzeli el jövőjét, van aki Kínába fog távozni, s olyan is akad, aki Amerikában szeretne orvos lenni. Pontosabban ezt mind szüleik szeretnék: a kínai családoknál természetes, hogy a gyermek, de még a kamaszok is elfogadják a felnőttek döntését. A nagyobbak számára egyébként nem annyira szimpatikusak a kínai viszonyok. Mert igaz, a gyors gazdasági növekedés komoly lehetőségeket rejt, ugyanakkor Kínában nagy a tülekedés: éjjel-nappal dolgoznia kell, aki vinni akarja valamire.

Dhan Weina tanárnő ugyanakkor megerősíti: a kínaiak legtöbbje üzleti okok miatt érkezik Magyarországra, s távozik, ha nem túl jók a jövőbeli esélyek.

Az iskolában egyébként megerősítik: a kínai gyerekek szorgalmasabbak a tanulásban, mint magyar társaik. Ahogy Salát Gergely az ELTE-ről fogalmaz: minden társadalomban nagy a szerepe a tanulásnak, de Kínában különösen, ahol az ifjabb generációnak az idősek támaszává kell válnia. Néhány év múlva Magyarországon is megtapasztalhatjuk, amin Amerika vagy Nyugat-Európa már évtizedekkel ezelőtt túlesett. Az ide települtek második-harmadik generációja igen sikeres lesz, könnyen megtalálva helyét a multinacionális üzleti világ csúcsain.

Kőbányai China-town

Egyelőre azonban a magyarországi kínai kolónia a hagyományos szakmákban találja meg számításait. Nyolcvan százalékuk Budapesten él, többségük kereskedő. Sok család működtet büfét vagy éttermet, utóbbiak a kínai közösség közismert találkozóhelyeinek számítanak. A Kőbányai úti Négy Tigris piac területe ugyanakkor igazi „china-town”-ná fejlődött. A nagykereskedések között kínai fodrászat, orvos, masszőr, ügyvéd, könyvelő iroda stb. bújik meg, hogy a kolónia tagjai mindent elintézhessenek itt „házon belül”. S teszik is: a kínai közösség összetartó, így a főváros távoli részéről is ide járnak igénybe venni a szolgáltatásokat.

A budapesti kínai közösség egyébként más értelemben is megteremtette saját életterét. A fővárosban több kínai újság is megjelenik, melyek részben a magyar gazdasági életről szolgáltatnak aktuális híreket, részben a kolónia életének eseményeiről számolnak be. Sőt, a magyarországi kínaiak már saját televíziós műsort is jegyezhetnek: egy éve a Duna Televízión kéthetente jelentkezik a Közelebb Kínához magazin.

– Az információcsere nagyon fontos. Az itt élő kínaiakkal szeretnénk megismertetni Magyarországot, a magyaroknak pedig bemutatni a kínai közösség életét, kultúráját, s a Kínában rejlő lehetőségeket – mondja Huang Szilvia, a műsor producer-riportere. Büszkén hozzátéve: az itt élő kínaiak szívükön viselik a befogadó ország problémáit. A vörösiszap-katasztrófa után például az itt élő vállalkozók – a műsor kezdeményezésére – tízmillió forint értékű segélyt és pénzbeli támogatást vittek a károsultaknak. De nem ez volt az egyetlen eset: támogattak már iskolát, gyermekotthonokat is.

– Megszerettük Magyarországot, második otthonunk tekintjük, természetes, hogy segítünk – folytatja Szilvia, aki ugyanakkor elismeri: saját ismeretségi köréből is sokan távoztak Nyugat-Európába vagy Amerikába az elmúlt években. Hogy a budapesti kínai kolónia tovább apad, avagy újra gyarapodásnak indul a következő években, elsősorban rajtunk, a magyar gazdaság fejlődésén múlik.

Kárász Andor